Jelek az úton
2014-04-15 - Nagy érdeklődés mellett nyílt meg Csóka László, százhalombattai festőművész kiállítása április 7-én a "Matrica" Múzeumban.
A tárlatot eredetileg két hónapig szerették volna fenntartani – tájékoztatta a közönséget dr. Vicze Magdolna, a "Matrica" Múzeum igazgatója –, de közbejött egy olyan felkérés, aminek nem lehetett ellenállni. Gladkih Nadezsda a Krími Magyar Társaság alapító tagjaként rendszeresen közvetíti – hol festmények, hol az irodalom révén – az anyaországi kultúrát a Krímbe és a Kárpátaljára, az ottani értékeket pedig Magyarország felé. Egy pilisvörösvári kiállításon találkozott először Csóka László festményeivel. Ezt követően partnerével, Magyar Ari festővel és galériatulajdonossal együtt hamarosan felvették a kapcsolatot az alkotóval, és már el is kezdték szervezni a krími kiállításokat, ám a történelem közbeszólt. Nadezsda hisz benne, hogy a helyzet rendeződni fog és Csóka László képei eljuthatnak a félsziget neves kiállítóhelyeire is. Addig is Kijevben, Lembergben és Kárpátalján szeretnék minél több helyen bemutatni a műveket.
 
A megnyitón Sinka László alpolgármester ugyancsak méltatta az érzelemgazdag és gondolatébresztő képeket, valamint magát a kiállítót. "Irigyelhetjük, hogy képes közvetíteni felénk, akik várjuk ezt a közlést." Reményét fejezte ki, hogy a művészet békét és nyugalmat visz a Krímbe is.
 
A szakmai bemutatást Takács Péter galériatulajdonos, gyűjtő vállalta magára, aki megragadva az alkalmat, a Szent László templom falfestményeire hívta fel először a figyelmet. Amikor azok felújítására felkérték Csóka Lászlót, igen kevés időt hagytak neki a kidolgozásra. Szeretné, ha a művész lehetőséget kapna, hogy befejezhesse a megkezdett munkát. Úgy látja, Csóka László szakmai karrierje fontos állomásához érkezett. A tájképektől, a figurális ábrázolástól egyre inkább az absztrakt felé fordult az utóbbi időben. A kiállítás rendezésekor ragaszkodott hozzá, hogy az alkotó tegyen címeket a képek mellé, ami segít elindítani a látogatók gondolatait. "Ezek a képek olyanok, mint a szerelem: akkor jó, ha megdobogtatja az ember szívét" – ajánlotta a közönség figyelmébe Takács Péter a kiállítást.
 
Csóka László rendszerint rockzenét hallgat alkotás közben. Hogy valamilyen formában ez is megjelenjen a megnyitón, felkérték Puskás István gitárost, aki a Pink Floyd Wish you were here című számával tette teljessé az alkalmat.