Szavak között, rímek között
2014-04-14 - Töretlen népszerűségnek örvend a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár vers- és prózamondó versenye, amelyen az idén közel 120 iskolás vett részt.
Számos kulturális esemény a 100 évvel ezelőtt kitört I. világháborúhoz kapcsolódik ebben az évben. A helyi rendezvény először csatlakozott a Versünnep 2014. országos programhoz, amely egyúttal meghatározta a verseny tematikáját is: családhoz, az I. világháborúhoz köthető vagy kortárs műveket vártak az indulóktól. A részvétel feltétele továbbra is a könyvtári tagság. Az indulók között akadtak régi vendégek, de újakkal is bővült a látogatók száma. Tavaly óta nem várnak óvodásokat a megmérettetésre, mert számukra ez a versengés még nehezen érthető, sok könny született emiatt a korábbi években. A kicsik az óvodáikban megtartott költészetnapi megemlékezéseken mondhatták el verseiket.
 
Korábban külön kategóriaként szerepelt a népmese, aminek egészen mások a kritériumai –szószerinti felmondás helyett mesei nyelv, tipikus szófordulatok – ezért végül kivették a versenyből. A versenyen a zsűri a kiállást, az érthető beszédet, a helyes hangsúlyozást és a szövegértést pontozta. Kovács Marianna és Spánitz Éva gyermekkönyvtárosok, szervezők és zsűritagok ismét kiemelték, mennyire fontos a szövegválasztásnál, hogy harmonizáljon a versenyző életkorával, alkatával. Az utóbbi két évben a könyvtárosok mellett, a városban élő irodalomkedvelők közül kértek fel néhányat a zsűrizésre.
 
Az április 5-i gálán a kategóriák első helyezettjei mondhatták el egy-egy versenydarabjukat. A díjazottak az ünnepség keretében kapták meg okleveleiket és az ajándékkönyveket.
 
Legközelebb április 24-én 17 órától várják vissza a gyerekeket az anyáknapi Mesél-lek foglalkozásra a gyermekkönyvtárba.
 
Helyezettek:
2014. évi Városi vers-és prózamondó díjazottai
 
I. KORCSOPORT
Próza Kategória
1. RAJHONA CSILLA – Békakirándulás (japán mese)
 
Vers Kategória
1. ZOVÁNYI NOÉMI – Varró Dániel: Szösz néne
2. NAGY ZSÓFIA
3. NÉMETH ESZTER – KOVAC VIVIEN
 
II. KORCSOPORT 
Próza Kategória
1. RITTER TÜNDE – Nógrádi Gábor: Segítség, Ember! A papagáj
2. DÉNES ENIKŐ – GIRICZ BÁLINT
3. KÖRÖMI MÁTÉ
 
Próza Különdíjas:
TÓTH ANNA
KŐVÁRI ÁGNES
 
Vers Kategória
1. LAJOS ATTILA - Romhányi József: Kecskére káposztát
BRAUSWETTER LÍVIA – Osváth Erzsébet: A titok
2. RUFF JÓZSEF – KUDOMRÁK BIANKA
3. SZIGETI LILI
 
III. korcsoport 
Próza Kategória
1. JUHÁSZ ZSOMBOR – Nógrádi Gábor: Segítség, Ember! A sün
2. FAZEKAS LILI
3. KEDVES PATRIK
 
Vers Kategória
1. VERSITS GÁBOR – Békés Márta: A tankönyv
JÁRVÁS ANDRÁS – Lackfi János: Apám kakasa
2. SZABADOS KÍRA – SISÁK BORKA
3. KÖRTÉLYESI ZOLTÁN
 
IV. korcsoport 
Próza Kategória 
1. KÁNTOR FLÓRIÁN – Örkény István: A nápolyi
2. DUBICZ FANNI
3. BODA LÉDA MÁRIA
 
Vers Kategória 
1. KUKOVECZ ALETTA – Jászay- Horváth Elemér: Indul a század
2. SOÓS FANNI
3. PIROS ANNA SÁRA