Negyedszázados a Hevesy György kémiaverseny
2014-04-01 - Huszonötödik alkalommal hirdette meg a Magyar Természettudományi Társulat a Hevesy György Országos Kémia Versenyt, amelynek szervezésével Pest megyében a Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnáziumot bízták meg.
"Örömmel láttuk, hogy még mindig óriási az érdeklődés és az elköteleződés a diákok, valamint a tanárok részéről – mondta dr. Horváthné dr. Hidegh Anikó igazgató -, huszonkét településről százöt diák érkezett a március 22-i megyei fordulóra."
 
A verseny lebonyolításában komoly szerepet és felelősséget vállalnak az értékelő pedagógusok, a zsűriben százhalombattai és érdi szaktanárok foglaltak helyet. A pest megyei forduló versenyfelelőse Adorjánné Káldi Boglárka volt.
 
A megmérettetés társrendezője a Magyar Kémikusok Egyesülete, a szervezésben a Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet közreműködött. A verseny támogatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, az MVM Magyar Villamos Művek, a MOL, a Richter Gedeon, valamint a Servier Kutatóintézet.