Mindenkit hazavárnak
2014-03-18 - Százhalombatta az első helyszíne annak az országos közlekedésbiztonsági oktatókörútnak, amit az idén kilencedik alkalommal indított el a Magyar Autóklub.
Március 18. és 23. között a TESCO parkolóban reggel 8 órától este 18 óráig találják meg az érdeklődők a kampány kamionját és a körülötte berendezett tanpályákat. Délelőtt a város iskolás csoportjait, délutánonként a családokat várják a helyszínen. Minden korosztály számára szolgálnak tanulságokkal a különböző eszközök: a borulásszimulátor vagy a részegszemüveg, a vezetéstechnikai feladatok kerékpározó fiatalok vagy gépjárművezető felnőttek részére is jelenthetnek kihívásokat. Az idén csatlakozott a programhoz a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége is, hogy segítsék az iskolások képzését, megosszák szakmai tapasztalataikat.
 
"Amikor útra kelünk – akár gyalog, akár kerékpáron vagy gépjárművel – a közlekedés részévé válunk – mondta a megnyitón dr. Hatala József, a Magyar Autóklub alelnöke. A figyelem kulcsfontosságú, azon múlik, hogy se elkövetővé, se áldozattá ne váljunk!" Mára felnőtt egy olyan generáció, amely természetesen használja a passzív biztonsági eszközöket. A szakemberek arra biztatják a diákokat, bátran szóljanak rá szüleikre, ha nem akarják az övet bekapcsolni!
 
A város részéről Szél Pál, az Ifjúsági, Kulturális, Sport és Közrendi Bizottság elnöke üdvözölte a programot. "Mindig is büszkék voltunk, hogy Százhalombatta már 15 éve az ország legbiztonságosabb települései közé tartozik, és ennek része a biztonságos közlekedés. Ehhez – a helyi szervek munkája mellett – nyilván hozzájárul a Magyar Autóklub rendezvénye is."