Az idén 43 éves Kéri Attila Budapesten született, és tíz évesen kezdett lőni az MHSZ Chinoinnál. Tizennyolc évesen megvásárolta a Budapesti Polgári Lövész Egylet, ahol akkoriban a válogatott 70 százaléka edzett. Főállású sportoló lett, húsz évesen a junior pisztolyos csapattal ezüstérmet szerzett a hollandiai Európa-bajnokságon, 21 évesen pedig szabad pisztollyal harmadik lett az olaszországi Eb-n. Jó szívvel emlékszik 1988-ra is, amikor minden hazai versenyt megnyert – az egyetlen százhalombattai Olaj Kupa kivételével, ahol második helyezést ért el. Különös, de mindig jó barátságot ápolt az itteni sportlövőkkel, 17 évesen azonban nem sejtette, hogy a későbbiekben milyen fontossá válik majd az életében ez a város.

 

- Születni kell a jó sportlövőnek?

- Szükség van hozzá izomzatra, hiszen a fegyvert biztos kézzel kell tartani nem is kevés ideig, de a jó lövés 80 százalékban a mentális felkészültségen, a koncentráción múlik. Fontos a jó egyesület, ahol nap, mint nap versenytársakkal kell megküzdeni a válogatottságért, a versenyeken való szereplésért. Én az egyesületből senkit sem küldök el, mert a legizgágább gyerek is képes megnyugodni, ha igazán szereti a sportot. Nem baj, ha közben magát is szereti, mert akkor képes lesz a lemondásra is. Házi feladat nélkül ugyanis ebben a sportágban nem lehet előre jutni. A fekvőtámasz például mindenhol kéznél van.

 

- Biztosan az is jó, ha az edzőre fel lehet nézni.

- Igen, fontos. Csapatban a mai napig országos csúcsot tartok légpisztoly 60, szabad pisztoly 60 és standard pisztoly 20+20+20 lövésben. A csapattársam a jelenlegi szövetségi kapitány.

 

- Tavaly óta te is tagja vagy az országos elnökségnek, valamint az ötfős edzőbizottságnak, amelynek a megújításában kezdeményező szerepet játszottál. Miért tartottad ezt fontosnak?

- Számomra természetes, hogy az egész sportágért felelősséget érzek. Szükség volt egy kis fiatalos lendületre, és ezért kockázatot is hajlandó voltam vállalni. Az egyesület számára nagyon fontos a szövetség támogatása, a tízest persze, mindenképp meg kell lőni, de ha segítő kézre van szükség, akkor azt felénk nyújtják. Óriási előny például, hogy a százhalombattai önkormányzat és a szövetség megállapodott, 2013-tól 2016-ig mi rendezhetjük a légfegyveres OB-t. Ez nemcsak megtiszteltetés, hanem arra a gyakorlati kérdésre is válasz, hogy miként szervezzük meg, hogyan finanszírozzuk ennek a nagyon népes egyesületnek az utazását és tartózkodását egy háromnapos, idegenben szervezett versenyen.

 

- Az edzői pályafutásod hogyan kezdődött?

- Viszonylag fiatalon, 23 évesen a Budapesti Polgári Lövész Egyletben. Amikor aztán ’97-ben egy rossz gazdasági döntés következtében "elvitték a fejünk fölül" a lőteret, hetven lövőmnek kellett helyet, másik egyesületet keresnem. Az akkori szövetségi kapitány és Plichta Györgyi felajánlotta, hogy alapítsuk meg a Központi Sportiskola sportlövő szakosztályát, amely azóta is Magyarország legeredményesebb utánpótlásbázisa. Már 1998-ban Eb második lett egy növendékem.2000-ben mégis eljöttem a KSI-től, mivel megszületett a kislányom, Eszter, és komolyabb kereset után kellett néznem. Ekkor már Százhalombattán laktunk, ahová első feleségem rokonai után költöztünk. Hamarosan az erőmű fegyveres biztonsági szolgálatának egyik vezetője lettem. Kezdetben inkább csak kikapcsolódni jártam az akkori Olaj Lövészklubba, aminek aztán 2006-tól egyik edzője, 2007-től pedig, idősebb Fekete János visszavonulása után a vezetője lettem.

 

- A klub szép múlttal rendelkezett, hiszen itt nevelkedett Joó Éva olimpikon is, később azonban egyre nehezebb anyagi helyzetbe került.

- Amikor átvettem, nagyon kevesen voltunk, de az előző vezetésnek hála, ha nem is a legkorszerűbb kivitelben, bőven rendelkeztünk fegyverrel, lőszerrel, lőlappal, így volt mit a gyerekek kezébe adni. Újból bekapcsolódtunk a versenyekbe, és a következő évre már harmincra emelkedett a létszám. Ezért természetesen nagyon sokat tettünk. Ma is rendszeresek a nyílt napjaink, kivonulunk a városi rendezvényekre, vállalati napokra, és jó kapcsolatot ápolunk az iskolákkal, amelyek szívesen lehoznak a lőtérre egy-egy osztályt. Néhány éve szoros sportbarátságot ápolunk a nagyváradi lövészklubbal. Támogatott, felszerelt egyesület, mégis csak 15 versenyzőjük van. "Nem jönnek a gyerekek" – mondta egyszer az edzőjük. Nem is, utánuk kell menni!

 

Az életben maradáshoz nagyon sokat jelentett az önkormányzat támogatása, amely az elért eredményekkel arányosan emelkedett. 2007-ben nulla, 2008-ban 395 ezer, az idei évben pedig már 3,5 millió forint működési támogatást kaptunk. Ötödik éve részesülhetünk a személyi jövedelemadóból adható egy százalékos támogatásban. Nagyon hálás vagyok a több helyi cégtől érkező kisebb támogatásokért, valamint a Halom Tévé és a Hírtükör segítő együttműködéséért. A gazdálkodásunkban az igazi fordulatot 2010 jelentette, azóta tartja fenn magát a klub, vagyis nem kell a saját pénzünket beletennünk ifjabb Fekete János edzőtársammal.

 

- Ebből az is kiderül, hogy fizetést most sem kaptok a munkátokért.

- Nemcsak mi tevékenykedünk a klubért társadalmi munkában, szívből jövő lelkesedéssel. Elég, ha annyit mondok, egy-egy városi megmozdulásunkkor huszonöt-harminc segítővel dolgozom, ami megint csak azt jelzi, hogy ez valóban egy élő, működő közösség. Rengeteget pályázunk, amiben nélkülözhetetlen Kéri Otti, a feleségem. A NEA alapból legutóbb 1,1 millió forintot nyertünk. A sportlövő szövetségen keresztül a MOB tavaly összesen 1,3 millió forinttal járult hozzá a működésünkhöz. Többek között nagyon jó és nagyon könnyű légpisztolyokat vásárolhattunk a gyerekeknek.

 

Mostanra elértük, hogy minden korosztályban meghatározóak vagyunk, a kislányom, Eszter személyében pedig 23 év után újra világversenyesen vehetett részt battai lövész. A moszkvai Eb-re utazhatott ki februárban. Mivel az utánpótlás korosztály lövészetben 21 éves korig tart, ő pedig még csak 15 és fél éves, az öt évvel idősebbek között kellett helytállnia, merőben szokatlan környezetben, hatalmas, nyolcvan lőállásos csarnokban. Az ilyen indítások célja az, hogy a fiatal versenyző megismerje, megszokja az új közeget, és három-négy év múlva beérjen a korosztálya élmezőnyébe.

 

Nagyon büszke vagyok a "lányaimra", Eszterre, Ottira és az ő lányára, Kittire, akiket sportdíjjal is elismert az önkormányzat a tavalyi eredményeikért. De ugyanígy a többiekre is, akik most ugyan nem kaptak kitüntetést, de Bellák Ádám például 12 évesen a 14 évesek között lett egyéni országos bajnok, azután országos csúccsal megnyerte az általános iskolások diákolimpiáját is. Légpisztolyos 20 lövésben háromszor döntöttük meg a saját országos csúcsunkat, és a szívem mélyén nagyon büszke vagyok Miskolczi Juliannára, a moszkvai Eb bajnokára is, aki ugyan nem százhalombattai lövő, de annak idején a BPLE-ben én indítottam el a pályafutását.

 

- Mit is kívánhatnál még magadnak, hiszen a célratörő és céltudatos építkezés egyre látványosabb eredményeket hoz. Hadd találjam ki! Egy nagyobb lőteret.

- Mi tagadás, célba találtál! A lőterünk tele van. Eszter sem lőhetett napi negyvennél többet, miközben annak, aki világversenyre készül, ennek a többszörösére lenne szüksége. Ha a nyolc lőállás helyett tizenhaton gyakorolhatnánk, sokkal jobb eredményeket érhetnénk el.

 

- Akkor most gondolom, ezt vetted célba.

- Igen, vannak konkrét elképzeléseim, de ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni. A lényeg, hogy a sportban a siker nagyon sok összetevőből áll. Amikor az olimpiai bajnok feláll a dobogóra, büszke és büszke az edzője is. De ugyanilyen büszke lehet a takarítónő és a szakminiszter, meg még legalább kétszáz ember, akik mind megtették a magukét azért a sikerért.