Elindult a körforgalom-építés
2014-03-12 - Gyorsabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés a Vörösmarty út – Dunafüredi út kereszteződésében, ha megépül az új körforgalom Százhalombattán. A mintegy 100 millió forintos beruházás megvalósítását úgy tervezték meg, hogy az Erőmű út – Vörösmarty út irányában haladó járműforgalom folyamatosan biztosított legyen.
A körforgalom kiépítését már a tavalyi út-, járdarekonstrukciós programban tervezte az önkormányzat, az engedélyeztetési eljárás elhúzódása, azután pedig a kiszámíthatatlan téli időjárás miatt azonban úgy döntöttek, hogy csak idén tavasszal indítják el a kivitelezést – mondta Rajkai Ágnes, a Műszaki Iroda vezetője. A munkaterületet már átadták a Puhi-Tárnok Kft-nek, elkezdődött a Bara-híd alatti töltés megerősítése és a közművek kiváltása.
 
A körforgalmi csomópont szükségességéről a 2012-ben végzett városi forgalomszámlálás győzte meg az önkormányzatot. Ennek eredményeként ugyanis kiderült, hogy a legforgalmasabb csomópont a Vörösmarty út – Dunafüredi út kereszteződése, azon belül is az Erőmű útról balra, a Dunafüredi útra kanyarodik a legtöbb jármű. Az útszakasz terhelését az aszfalt meggyűrődése is jelzi. A Bara-híd keresztmetszete azonban nem teszi lehetővé, hogy megfelelő hosszúságú kanyarodó sávot alakítsanak ki. Az áteresztőképesség növelése mellett a biztonsági szempontok is a körforgalom mellett szólnak. Az Erőmű út – Vörösmarty út ugyanis hosszú, egyenes szakasz, amelyen jellemzően gyorsítanak az autósok. A körforgalom kialakításától azt várják a szakemberek, hogy a forgalom lebonyolítását gyorsítani, a járművek sebességét viszont lassítani fogja.
 
A beruházás részeként átépítik a járdát és a kerékpárutat is. Jó hír a közlekedőknek, különösen az óvárosiaknak, hogy az Erőmű út – Vörösmarty út irányt folyamatosan használni lehet majd a kivitelezés során. Ennek érdekében elsőként a bővítést végzik el, a szigetek pedig csak a legvégén kerülnek kialakításra, méghozzá úgy, hogy helyenként ehhez fel kell majd vágni a frissen elkészült burkolatot. Ez a megoldás azonban még mindig olcsóbb, mint például provizórikus utakat kiépíteni annak érdekében, hogy az autóknak és buszoknak ne kelljen egészen a 6-os útig kerülni a kérdéses csomópontot.
Az útlezárást azért nem ússzuk meg teljesen, a közműkiváltás idejére ugyanis szükség lesz rá a Dunafüredi út Pannónia és Erőmű út közötti szakaszán. Ezt a Gesztenyés út használatával lehet majd kerülni, amely nem túl nagy távolság.
 
Mivel a beruházás alatti közművek egy része magántulajdonban van, kiváltásukat egyeztetni kell a tulajdonosokkal, ami időt igényel. A Műszaki Iroda azonban úgy tervezi, hogy nyár elején már használatba vehetjük az új körforgalmi csomópontot.
 
Még mindig a 2013-as út-, járdafelújítás részeként az utolsó simításokat végzik az óvárosi kerékpárúton, miközben a város más részein már az idei rekonstrukciós program is elindult. Közel kész állapotban van a Fürj utcába épített járda, és elkezdődött a Barátság utca Damjanich út – Ilonka utca közötti szakaszának teljes rekonstrukciója.
 
A továbbiakban teljesen felújítják az Arany János utcát, az Erkel körutat a Damjanich út – Móricz Zsigmond utca között. Felújítják a járdát a Kodály sétány 34-36., az Erkel körút 34-36., a Jedlik 1-15., valamint a Bláthy 15. és az Erkel 46. között.
 
Felújítják és javítják a Kiss László Sportuszodához tartozó parkolót. Teljes rekonstrukció lesz az Október 6. utcában, gyalogos forgalmat biztosítanak a Béke utcában a Tesco felől, járdát építenek az István király út és a temető között, rekonstruálják a Gyorma utcát, és javítják a járdát a Fogoly utcában.
 
Rekonstruálják a Kertész utca Vasút utca felőli, kétirányú szakaszát, a Zrínyi utcát teljes egészében, valamint a Csokonai utcát a Damjanich és a Berzsenyi között. Rendbe teszik a járdát a Tél utcában, valamint mintegy száz négyzetméter burkolatot a Tesco körforgalom után.
 
Minderre közel 300 millió forintot különített el a képviselő-testület a 2014-es költségvetésben.