Annak idején a hajdú-bihari Telekházáról költözött Százhalombattára férjével és három gyermekével, mivel a családfő itt kapott munkát. Itt nevelkedett fel és mai is itt él a két fiú és a lány, akiktől azóta már négy unoka is született. Tinkuné Juliska huszonöt évig dolgozott eladóként a Gesztenyés úti ábécében.

1993-ban vonult nyugdíjba, ötvenöt évesen. Akkoriban ennyi volt a korhatár, neki pedig választania kellett: nyugdíj vagy másik munkahely. Utóbbira annyi idősen akkoriban sem nyílt sok esély.

 

Ahhoz még nagyon fiatalnak és tevékenynek érezte magát, hogy begubózzon a lakásba, három-négy barátnőjével elmentek a frissen alapított Városi Családsegítő és Gondozási Központba a többi nyugdíjas közé. A barátnők lassan elmaradtak, ő azonban a mai napig is szívesen jár az intézménybe. Hétköznapokon ott ebédel és részt vesz az időseknek szervezett programokon is.

 

Amikor szóba került, hogy kellene egy vezető a nyugdíjas klubnak, azt mondták, Juliska emberekkel dolgozott, számolni is tud, ő a legalkalmasabb. Elvállalta, de az elején nagyon sok segítségre szorult. A családsegítő munkatársai rendkívüli türelemmel és kedvességgel támogatták mindenben. Lépésről lépésre tanult meg mindent – idegeneknek telefonálni, szállást, utazást foglalni, ételt rendelni, a tagok ügyeit intézni -, és fokozatosan egyre önállóbban szervezte a nyugdíjasok közösségét.

 

Időközben átalakult a városi klubélet, és ő rövid időre az Őszidő, majd újabb tíz évre az Új Élet nyugdíjas klub vezetője lett a művelődési házban. Minden kirándulásra szívesen emlékszik, egy évben hármat-ötöt is szervezett, attól függően, mennyire futotta az anyagiakból. Negyedévente klubnapokat rendeztek, és összejártak a monori, ceglédi nyugdíjas klubokkal is. Legfontosabbnak mégis mindig azt tartotta, hogy hiánytalanul elszámoljon a rábízott pénzzel, értékekkel. Büszke rá, hogy sehonnan sem jött el adóssággal, haraggal. Úgy véli, egy közösségben az a legfontosabb, hogy ne legyen pletykálkodás és veszekedés, hanem szeretettel támogassák egymást a tagok.

 

Lemondásával az Új Élet megszűnik. Több más klubba is invitálták, egyelőre azonban szeretné rendben végigvinni az egyesület felszámolását, a klubhelyiség visszaadását. Nagyon hálás az eddigi támogatásért a családsegítő központ munkatársainak és Vezér Mihály polgármesternek. A továbbiakban is szívesen vállal a városban közösségi munkát, ha szükség lesz rá, és – bár a szomszédasszonyai ma is csodálják örökmozgását – azt mondja, jól esik végre egy kis szabadság és gondtalanság.

 

Bár tizenöt éve özvegy, nem magányos, számíthat a gyerekeire, családja szerető gondoskodására. Végül, de nem utolsó sorban továbbra is fáradhatatlanul énekel és készül a fellépésekre, vendégszereplésekre a Nyugdíjas Népdalkörrel, amelynek szinte alapítástól a tagja.