Áthangolva - Új frekvencián a százhalombattai rádió
2014-01-17 - Új frekvencián, az FM 107-en hallhatjuk a százhalombattai rádióműsort február 21-től. Megszűnik a Rádió6, batta hangja azonban - felfrissülve, megújulva - a Lakihegy Rádión szól tovább. A részletekről Kovács Attila, az üzemeltető Promotion Service Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatott.
Az önkormányzati kft. műsorszórási engedélye a Rádió6 jelenlegi, 101,3 Mhz-es frekvenciájára februárban lejár. A hullámsáv használatára pályázatot írt ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, amit nem városunk, hanem az Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. nyert meg.
 
Hogy folytatódhasson a helyi rádiózás, amely az önkormányzati kommunikációnak is része, a Rádió6 a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádióval kezdeményezett együttműködést, amely sikeresen el is indult.
 
Lényege, hogy a százhalombattai médiacég fizet a frekvencia használatáért, vagyis a műsoridőért, de valójában ennél jóval többről van szó. A két stúdió ugyanis élő összeköttetésbe került, ami azt jelenti, hogy hol az egyik, hol pedig a másik szól, de ebből a hallgatók semmit sem fognak észrevenni. A műsorokat és azok előállítását ugyanis tökéletesen összehangolják.
 
A hallgatók óránként kapnak országos, illetve regionális híreket, százhalombattai eseményekkel és aktualitásokkal. Továbbra is rendszeres információhoz jutnak a térségi közlekedési helyzetről, programkínálatról, és élő, helyszíni adásokat is hallhatnak majd a városból.
 
A programkínálatban marad a két vallási magazin, a Nem vagy egyedül hétfőn 20 és 22 óra között, valamint a Vissza a valósághoz vasárnap reggel. A közszolgálati szerepvállalás és a kulturális értékközvetítés ugyanis változatlanul meghatározó marad.
 
Folytatódik a péntek délutáni közlekedési magazin, az Útonállók Kővári Barnával, valamint a szombat délutáni Gasztropop Pataki Ádival, a népszerű cukrász família tagjával.
 
A korábbi "Aktuális" helyett "Rólunk szól" lesz a címe a kifejezetten városunkkal foglalkozó műsornak vasárnap koradélután. Szerkesztője Kovács Attila marad, és tartalma is a megszokott: közéleti, kulturális és sportújdonságok, portrék, mélyinterjúk hangzanak el benne.
 
Megújul a reggeli magazinműsor. A két új műsorvezető felváltva jelentkezik majd a szigetszentmiklósi, illetve a százhalombattai stúdióból. A műsorsávban kiemelt helyet kapnak a százhalombattai aktualitások és stúdióvendégek.
 
A zenei stílus is módosul kicsit. A Rádió6 legnépszerűbb soul, pop, funky felvételeit összefésülik a Lakihegyi Rádió szélesebb kínálatával, hogy a hallgatók mindenből a legjobbat kapják.
 
A frekvencia- és arculatváltás személyi változtatással is jár. A többletköltség kompenzálása végett két státusszal, négyre csökkent a létszám a battai szerkesztőségben. A műsoridő felosztásának köszönhetően így is biztosítani tudják a folyamatos műsorvezetést, amely egyébként a Lakihegy Rádióban is előrelépést jelent. Kovács Attila kiemelte, arra törekednek, hogy az önkormányzatnak a megváltozott feltétek mellett se kelljen a korábbinál nagyobb támogatást biztosítania a százhalombattai műsorszolgáltatáshoz.
 
Bár a hallgatóknak meg kell szokniuk, hogy ezután más frekvenciára kell csavarni a rádiót a helyi hírekért, és megváltozik az online elérhetőség is, nem járnak rosszul. A frekvenciapályázat keretében ugyanis a korábbi 300 wattról 100-ra csökkentették a Rádió6-nak kiosztott hullámhossz megengedett sugárzását. Ez azt jelenti, hogy a Lakihegy Rádiót jobb minőségben lehet majd fogni, mintha a korábbi, Rádió6-os frekvencián maradt volna az adás.
 
A rádió vonzáskörzete Dél-Budapest marad, a műsorokat Százhalombatta 30 kilométeres körzetében lehet majd jó minőségben hallani.
 
Az FM 107-en még öt évig szólhat a Lakihegy Rádió, Százhalombatta új rádióadója. Kovács Attila szerint a közös műsorgyártás, a két stúdió partneri együttműködése egyebek mellett a frekvenciabővítésre is esélyt teremt. A cél az, hogy a Lakihegy Rádió a választókerületben és a térségben élők meghatározó, közkedvelt hírcsatornája legyen.

Hozzászólások
Sziasztok...En nagyon orulok a radio 6- nak,hogy tovabb lessz hallhato..magyarorszag leggjobb radioja..es remelem befoghato is lessz Pesterzsebeten...kiraly...sziasztok...molnar marianna
Üdv Rózsa István vagyok.
Most olvastam a februártól bekövetkező változásokat. Remélem a reggeli két Rádió 6-os műsorvezető marad,mert nagy veszteség lenne a hallgatók számára, ha Marianna és Attila el csendesülne itt. Én biztos hogy mennék tovább arra a frekire ahol szintén őket tudnám hallgatni Remélem ezt nem teszik tönkre
mint az utóbbi években a rádió6-nál. Sajnálom hogy ezt is a politika irányítja, mint minden mást!!!!