Mesés fadíszítés és kakaóparti
2013-12-17 - Százhalombatta közepén, a Szent István téren áll a város karácsonyfája, körülötte a gyermekintézményeket szimbolizáló "kistestvérei".
A fák lakossági felajánlásként kerültek a térre. A legnagyobbat az első téli vihar megrongálta, de szerencsére azonnal akadt újabb adomány, amivel pótolni tudták. Vezér Mihály, polgármester december 11-én óvodásokkal és gólyalábas karácsonyi maskarákkal díszítette fel a fenyőfákat, miközben az óriási előadók mesés hangulatot varázsoltak a főtérre.
 
A városvezető elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy kialakuljon a gyerekekben a valahová tartozás érzése. Százhalombatta közössége olyan, mint egy nagy család, amit azzal is erősíteni kell, hogy együtt emlékezünk meg az ünnepekről. Ha a fiatalok a tanulás vagy a munka miatt el is kerülnek a városból, tudniuk kell, hogy Százhalombatta mindig visszavárja őket. Mindannyiunk érdeke az, hogy itt hasznosítsák a tudást, amit megszereznek. "Egy település gazdagsága nem kincstárakban mérhető, hanem az ott élők jó képességeiben, szorgalmában. E tekintetben Százhalombatta az egyik leggazdagabb város a világon" – fogalmazott a polgármester.
 
A főtéri karácsonyfa-díszítést követően karácsonyi kakaópartin folytatódott a gyerekekkel közös ünneplés Százhalombattán. Az óvodákból és általános iskolákból érkezett csoportok ünnepi műsorral viszonozták az önkormányzat vendéglátását, a karácsonyi csomagokat, valamint az egész éves támogatást a Szekeres József Konferencia és Rendezvényközpontban.
 
A városi gyermekintézményekbe összesen 3501 karácsonyi csomagot juttatott el az önkormányzat a gyerekek részére. Az ajándékokat saját ünnepségeik keretében kapják meg az óvodások és kisiskolások.
 
"Magunk alkotjuk ezeket a szokásokat – nyilatkozta Vezér Mihály polgármester, aki teával, kakaóval és süteménnyel vendégelte meg a gyerekeket. A rendszerváltás utáni időszakban éreztük, kell valami, ami az ünnepek közösségi érzését erősíti."