Rendőrségi hírek Iskolarendőrök léptek szolgálatba
2013-12-11 - Közbiztonsági szempontból szinte eseménytelenül telt az elmúlt két hét Százhalombattán. A rendőrség fokozott járőrözéssel őrzi a karácsony előtti nagybevásárlások biztonságát – számolt be Grunda Tibor százados, a rendőrőrs vezetője.
December 5-én a polgárőrség bevonásával tartottak közúti ellenőrzést a városban. Ennek során vérvételre állítottak elő egy ittas sofőrt, aki ellen büntetőfeljelentést tettek. Emellett négy esetben helyszíni bírságot szabtak ki kisebb szabálysértések miatt.
 
December 4-én délután egy Kálvin parkban (a református templom mellett) parkoló Audi jobb első ablaküvegét betörték, és elvittek a kocsiból egy Samsung mobiltelefont, valamint egy tárcát a család személyes irataival.
 
November végén kisebb gazdasági bűncselekmény miatt tett feljelentést egy helyi cég tulajdonosa, a gyanú szerint alkalmazottja meglopta, a kár mintegy 300 ezer forint.
 
November 26-ról 27-re virradó éjszaka eltüntették a rendszámtáblákat egy Vasút utcában parkoló Citroen gépkocsiról, a hatósági jelzéseket körözik.
 
November 23-án a Tesco parkolóban megkarcolták egy Mercedes karosszériáját. A kár hatvanezer forint.
A rendőrőrs vezetője ismét arra figyelmeztetett: az ünnepi bevásárlás során a szokottnál is jobban ügyeljünk értékeinkre. Soha ne hagyjunk az autóban értéket, főként ne jól látható helyen! Zárjuk, riasszuk a kocsit bevásárláskor, ellenőrizzük, felhúztuk-e az ablakokat! Ha nagyobb pénzösszeget viszünk magunkkal, ne egy helyre tegyük, pénztárcánkat tartsuk zárható belső zsebben, és soha ne hordjuk magunkkal bankkártyánk PIN kódját! Aki elutazik, ellenőrizze, biztonságosan bezárta-e a lakást és a garázst. Ha van, élesítse a riasztórendszert, szóljon a szomszédjának, és baj esetére hagyjon elérhetőséget. Fontos, hogy valaki ürítse a postaládát, mert különben feltűnő lehet, hogy a háziak nincsenek otthon. Alkalom szüli a tolvajt – figyelmeztetett Grunda százados -, értékeink megőrzése elsősorban a saját feladatunk!
 
A százhalombattai rendőrőrs a közterület-felügyelettel és a polgárőrséggel fokozott járőrözéssel felügyeli az ünnepi készülődés rendjét a karácsony előtti hétvégéken. Kiemelt feladatuk lesz a főtérre meghirdetett városi szilveszter biztosítása is. Grunda Tibor az Érdi Kapitányság vezetője, Pintér Lajos alezredes nevében is megköszönte a százhalombattai önkormányzat egész éves támogatását, a közterület-felügyelet és a polgárőrség kiváló együttműködését, kiemelve a rendőrség érdekében végzett közmunka és diákmunka koordinálását. A város valamennyi lakójának békés, nyugodt ünnepeket és boldog új évet kívánnak.