Lóversenyre fogadhatunk az Öcsi presszóban
2013-11-13 - Mérföldkőhöz érkezett a magyarországi lóversenyfogadás. A több mint száz éves hagyományokra visszatekintő galopp és ügető futamokra ezentúl például Százhalombattán is lehet fogadni.
Az eddig megszokott fogadási séma szerint Magyarországon csak néhány helyen, a Kincsem Parkban, valamint fél tucat városi irodában lehetett fogadni a lóversenyekre. Idén azonban egy országos fogadóhálózat kiépítése kezdődött el, aminek köszönhetően már Budapest tizenöt kerületében, valamint többek között Győrött, Pomázon, Dunakeszin, Szigetszentmiklóson, Százhalombattán, Balatonbogláron, Érden és Szentesen is megtehetjük tétjeinket. A fogadóirodák listája folyamatosan bővül, a tervek szerint 2014 elejére 300 fogadóhelyen követhetjük majd nyomon a futamokat.
 
A 2014-es esztendőre igazi nagy durranással készül az állami fogadásszervező. A tervek szerint a magyar versenynapok mellett az év minden napján lehet majd francia lóversenyfutamra is fogadásokat kötni. A részletek kidolgozása jelenleg folyamatban van, de annyi már most bizonyos, hogy egy olyan lóverseny fogadási terméket szeretnének piacra tenni, ami a korábbinál lényegesen magasabb nyereményekkel kecsegtet.
 
Fogadóiroda címe: Százhalombatta Öcsi presszó, Berzsenyi Dániel u. 1.
 
További információ: www.kincsempark.hu