Önmagát is becsapja az, aki – akár gyávaságból, akár félszegségből – nem meri nyíltan megfogalmazni: ami igazságtalan, az megoldatlan. A társadalmi rendezetlenségek általában az emberek százainak, ezreinek vagy millióinak okoznak tartós szenvedést. A megnyomorítók önvédelméhez mindig hozzá tartozik a nagy igazságtalanságok tabuként való kezelése. Így vannak tehát Trianonnal is. Próbáljunk most meg erről a példátlan kataszrófáról egyetlen percig tárgyilagosan eltűnődni! Száz év az emberiség történetében nem nagy idő. Még egy nemzet történetében sem jelentős. Sohasem volt még olyan háború, amelyik igazságos békével ért volna véget. De tegyük hozzá, szintén a legnagyobb tárgyilagosság jegyében, sohasem született még olyan szerződés, amelyiknek a jog ne tette volna lehetővé a módosítását! A trianoni békediktátum tömör tartalma ez: "vae victis!". Vae victis, azaz jaj a legyőzötteknek, ami leginkább azt jelenti, hogy a győztesnek joga van meghamisítania a történelemet. Kosztolányi Dezső talán ennek a felismerésébe borzong bele, amikor 1919 szeptemberében így üvölt fel: "Jaj, hol az arcom?/Jaj, hol a múltam?/Jaj, hol az ágyam?/Jaj, hol a sírom?" (A magyar romokon) De haladjunk csak a tárgyilagosság macskaköves kaptatóin tovább, s tegyük fel az eddigi tévedéseinkre ráacsargó kérdést is: vajon szabad lehet-e teljesen az a nép, amelyik korlátozva van identitásának megélhetésében? Hogyan írta annak idején Berzsenyi? "Nem sokaság, hanem/Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat./Ez tette Rómát föld urává,/Ez Marathont és Budavárt hiressé."(A magyarokhoz) A Trianon a magyar költészetben alcímet viselő, Bíró Zoltán által szerkesztett antológia versei, minden eddigi kérdéseinkre választ adnak. Ám bennem egy új gondolatot is felébresztettek. Miért kaptuk végső soron Trianon terhét? Azért, hogy eszméltetőbb legyen, mint a herderi jóslat. Azért, hogy az évszázadok óta pusztuló, egymással összeugró és meghasonuló magyarság végre fölismerje igazi küldetését: azt, amit vérszerződő ősei hagytak rá örökül.

 

(Szétszaggatott ország, ANTOLÓGIA Kiadó, Lakitelek, 2010)

Fazekas István