Battai hangok
2013-07-29 - Talán véletlen, talán megérdemelten az idei EFOTT kampány egyik fotóján szélesen mosolygó százhalombattai arcokkal hirdették a rendezvényt. A Nyitott Színpad Egyesület második éve képviselte önmagát és városunkat az ország egyik leghangulatosabb fesztiválján.
Június végén ezúttal Zánkán rendezték meg az egyébként évről évre vándorló Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, aminek egyik legizgalmasabb színfoltja kétségtelenül a Civil Tér, ahol különböző egyesületek, szervezetek, intézmények mutatkozhatnak be, és teszik is mindannyian a maguk módján, a maguk eszközeivel.
 
A NYISZ például felállított egy mini próbatermet, ahol bárki kipróbálhatta a hangszereket, spontán zenekarok és szerzemények születtek. Ugyanakkor főleg arra használták a lehetőséget, hogy önmagukról és városunkról tájékoztassák az érdeklődőket, és egyúttal ki is faggassák őket. Kérdőívet állítottak össze egyrészt a táborozók zenei és fesztiválszokásaikról, másrészt arra voltak kíváncsiak, mennyire ismerik az egyetemisták és főiskolások Százhalombattát, milyen kép él bennük városunkról. Ez utóbbit pedig összehasonlították a battai fiatalok érzéseivel. Arról persze az egyesületnek sincsen tudomása, mit gondolnak azok a helyiek, akik nem vesznek részt az itthoni programokban, de akik kiveszik részüket a város lüktetésében, élvezik és szeretik. A kívülállók számára azonban Százhalombatta továbbra is csak egy iparral szennyezett város. Nem tudtak a pezsgő kulturális életről, nem ismerték a strandot, sokan azt sem tudták, hogy a Duna mellett fekszik. A NYISZ-nek köszönhetően legalább az az öt-hatszáz fesztiválozó, aki kitöltötte a kérdőívet, most már jobban képben van városunkkal kapcsolatban, talán sikerült felcsigázni az érdeklődésüket. "Komoly lépésnek ítéljük, hogy az egyetemisták egy részének fejében rendet raktunk Százhalombattával kapcsolatban" – nyilatkozta Varsádi László, a NYISZ elnöke, akit, mint üzletembert arról is faggattam, hogyan állnak fel ezek a nagyszabású rendezvények, hogyan működnek. "A fesztiválok pénzügyi vállalkozások, amik részben kulturális támogatásból épülnek fel, de a hangsúlyok attól függően változhatnak, mennyire kulturális központú, vagy üzletember, esetleg média hátterű a menedzsment. Az EFOTT szervezői az országos hallgatói önkormányzatok, támogatója mindig valamelyik felsőfokú oktatási intézmény, az idén a budapesti Corvinus Egyetem. Minden alacsonyabb költségvetésű, nem presztízsfesztivál." Az EFOTT-ra a NYISZ-nek is meg kellett váltani a belépőjét, igaz kedvezményes áron, de ezért dolgozniuk is kellett, azaz hozzájárulniuk a program gazdagításához. Pályáztak a SZIGET-re is, de oda nem tudták volna vállalni az anyagi kötelezettségeket, és ott inkább olyan egyesületek részesítenek előnybe, akik nem zenei profilúak.
 
A NYISZ-hez tartozó zenekarok tagjainak egy része július utolsó hetét Szolnokon tölti, a húszéves Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban, ahol nagynevű hazai zenészektől tanulhatnak praktikákat, zeneszerzői, szövegíró, szervezési technikákat. "Remek kezdeményezés, nekünk is kellene ilyet csinálni! – mondja az egyesület elnöke. Az előadók és oktatók tiszteletdíja és a promóciós munka költsége elég magas, de az elmúlt három év során kialakult ismeretségi körrel, jó kapcsolatainkkal, adatbázisunkkal kis támogatás is elég lenne, hogy elindulhassunk ebbe az irányba is."
 
Gyümölcsöző együttműködés alakult ki az utóbbi időben az érdi központú Best of Rock FM rádió, a Szent István téri Coffee-TÉRia és a NYISZ között. Július 20-án nagyszabású közös rendezvényt tartottak a Városi Szabadidő Központban, ahol a százhalombattai Magazin, a Steel, a Grievance és a State of Mind együtt lépett színpadra a Pokolgéppel és a Historica együttessel. A NYISZ tagjai nem csak a szervezésben segítettek, de színpadmesteri feladatokat is elláttak, alaptechnikát biztosítottak a koncertekhez. A Best of Rock FM internetes adását a felmérések szerint hétszázezren hallgatják szerte a világban. Itt kapott bemutatkozási lehetőséget városunk a rendezvény kapcsán. "Ha nem mutatjuk meg, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, akkor kitalálják helyettünk. Ezért kötelességünk a jelenlét és hirdetni az alapelveinket, magunkat."
 
Például, hogy a zenészek nem naplopó láblógatók, hanem szorgalmasan tanuló és gyakorló fiatalok. Az egyesület fellépésekkel és szervezéssel is hozzájárult júniusban az ifjúsági napokhoz, és továbbra is minden hónap első csütörtökén Free Stage-t tartanak az E-batta Kultúrkocsmában, ahol alkalmanként három-öt helyi zenekar lép fel. Újítás a jövőben, hogy minden estnek lesz egy házigazdája és a többi együttest ők szervezik maguk mellé. Augusztus 1-jén például Varsádi Richárd és az Alkalmi Trió meghívására a Bocsánat és a Dyeing Ceasar zenekarokkal találkozhatunk.
 
Augusztus 9-én este 19 órától a siófoki hajóállomáson a Steel és a State of Mind képviseli egy-egy koncerttel Százhalombatta erejét, majd szeptemberben a Battai Napokon ismét itthon láthatjuk a NYISZ zenészeit. Októberben pedig már Budapesten várják őket. "Minden zenekarunknak egyre több fellépése van" – állapította meg elégedetten Varsádi László.