Első alkalommal a városi zöldszervezet, a Faluvédő Egylet Hulladékkommandója invitálta szemétszedésre a Pest Megyei Vöröskereszt által üzemeltetett intézmény ellátottjait. Azóta minden évben legalább kétszer bekapcsolódnak a járőrszolgálat tisztító akcióiba. Részt vettek a Kossuth Lajos utcai játszótér felújításában, az árvízi védekezésben, és rendszeresen közreműködnek az Önkéntes Batta adománygyűjtéseiben, segítő megmozdulásaiban is. Jelenleg például kupakot gyűjtenek egy beteg kislány gyógyítására, július 13-án pedig a Duna-partot tisztítják meg a hulladékkommandósokkal. Mindemellett évek óta ők tartják rendben a hajléktalanszálló környezetét, tavaly virágágyat is létesítettek a "Fogadj örökbe egy közterületet" akció keretében.

 

A különféle megmozdulásokról az interneten érkeznek értesítések a szállóra, ahol Szántóné Tóth Ildikó kihirdeti, milyen társadalmi munkára lehet jelentkezni. A lakók nagyobbik része rendszeresen részt vesz, kivéve azokat, akik éppen alkalmi munkához jutnak, közmunkát végeznek, vagy munkaképtelenek, mert nagyon rossz az egészségi állapotuk. Sajnos, utóbbiak elég sokan vannak. A jelentkezőket a Vöröskereszt kisbuszával szállítják a munkavégzés helyszínére, ha pedig visszatérnek, a dolgozók bográcsos ebéddel várják őket. Ezt általában úgy hirdetik meg, hogy csak az önkénteseknek jár, de végül általában mindenki kap belőle.

 

A hajléktalanoknak nagyon fontosak ezek a "munkakirándulások", hiszen munkahely híján nehéz értelmes elfoglaltságot találniuk, sok időt töltenek tétlenül. Szükségük van a tudatra, hogy képesek még nyújtani valamit, a közösségi munkavégzés pedig társadalmi elfogadásukat is segíti – magyarázza a szakember.

 

Hogy jobban megértsem a helyzetet, Ady Endre A grófi szérűn című versét is kinyomtatta nekem. "Mért fáj neked az égő élet? Nincs benne részed soha" – kérdeznek, vádolnak a fájdalmas sorok. Mindenki arra vágyik, hogy köze legyen az élethez, helye legyen a világban.

 

Mára egyre többen tudnak a városban a szálló létezéséről. Magánemberek, vállalkozók, intézmények szállítanak ruha-, cipő-, élelmiszeradományokat. Ide kerül egy-egy díszes fogadás maradéka, de az is, ami az albán pékségben nem fogy el frissen. A kulturális központ nemrégen családi napot rendezett a szálló és a családok átmeneti otthona lakóinak. Nagyon jól esett a kezdeményezés – mondja Szántóné Ildikó.

 

Az utóbbi egy-két évben folyamatosan teltházzal működik az intézmény, nyolcvan körüli az átlagos létszám, és egyre több a fiatal. A húszas éveik elején járó beköltözők állami gondozottak, hajléktalan szülők gyermekei vagy a családi pokolból menekülnek ide. Kikerülni, visszatérni a normál életbe – erre a nullával egyenlő az esély. Főként azért, mert nincs munkahely, akiről pedig kiderül, hogy a szállón él, annak még kevesebb a sansza elhelyezkedésre.

 

"Az emberekben még mindig sok az előítélet, pedig itt mindenkinek saját története van – mondja Szántóné Ildikó. Aki megismeri ezeket az életeket, megérti, hogy nem feltétlenül az alkoholista munkakerülőkből válik hajléktalan. Sajnos, a mai világban mindenkinek áll a zászló. Elég, ha elveszíti a munkahelyét, és nincs mögötte támogató család, nem talál egyetlen segítő kezet sem."

 

Baranyi Alex története "nagyon hosszú", lényeg, hogy három éve a szállón él. Azt mondja, ismerős nélkül lehetetlenség munkához jutni a környéken, az ingázás költségét nem tudja előteremteni, Pestre pedig nem akar menni. Elég rémtörténetet hallott az ottani hajléktalanszállókról. Húszan-ötvenen alszanak egy helyiségben, és még a munkásbakancs sincs biztonságban. Rengeteg helyre beadta az önéletrajzát, de ha kiderül, hol lakik, nem keresik többé. Alkalmi munkákból él, az építőiparban azonban sokan kihasználják a rászorulókat. A hajléktalanoknak kapásból kevesebb órabért fizetnek, de az is igen gyakori, hogy semmi vagy alig valami lesz a beígért bérből. "Így kerültem ide – magyarázza a negyvenkét éves festő- mázoló-tapétázó. Verekedtem volna a pénzemért?"

 

Sokszor szedett már szemetet a zöldkommandóval, az árvíz alatt homokzsákokat töltött, pakolt. Bár eredetileg nem idevalósi, azt mondja: "Batta ennyit megérdemel!" Mint mindenkinek, neki is fontos, hogy szép legyen a környezete.

 

Szántóné Ildikó szerint a jelenleginél sokkal jobban is ki lehetne használni a hajléktalanok segítő szándékát, beilleszkedési vágyát. Úgy véli, nagyon sokan akár ebédért is vállalnának munkát a város szépítése, komfortosabbá tétele érdekében. Főként pedig azért, hogy érezzék: szükség van rájuk.