Egy nap másokért
2013-05-27 -
Ország szerte extra szabadnapot biztosított a DM Drogerie Markt Kft. munkatársainak, hogy civil szervezeteknek, közösségeknek segítsenek. Az "Egy nap másokért!" elnevezésű kampánnyal az önkéntes munkára kívánták a figyelmet irányítani.
 
A cég idén ünnepli magyarországi működésének huszadik évfordulóját. A környezetvédelem, az egészséges életmód és szociálisan hátrányos helyzetben élők támogatása melletti elköteleződését több társadalmi felelősségvállalási kampányban is kísérte kifejezte már. Az idén civil szervezeteket is bevont a programba, köztük a százhalombattai Hulladékkommandót.
 
A közel hetven önkéntes Százhalombatta és Érd között, illetve az óvárosi Duna parton gyűjtött hulladékot május 25-én reggel 9 órától. Összesen tíz köbméter szemetet szedtek össze. A program vidám beszélgetéssel és bográcsban főtt ebéddel zárult.
 
Megvalósulásához a Szákom Kft. és a Régészeti Park is segítséget nyújtott. Köszönjük a DM munkatársainak a felajánlott segítő kezeket, és várjuk az érdeklődőket a következő eseményünkre is!
  
Faluvédő Egylet - Hulladékkommandó
Társadalmi Járőrszolgálat