Imádunk útra kelni
2013-05-23 -
Az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesülete május 12 és május 17 között szervezte idei első nagyobb, hat napos kirándulását. Úti célunk ezúttal a tavalyi évhez hasonlóan ismét Itália volt, de ezúttal Toscanába látogattunk el.
 
Toscana az olasz reneszánsz szülőföldje, kiemelkedő alkotásokkal az építészet, festészet és szobrászat területén. Ősi települések falai, templomok, tornyok, síremlékek tanúskodnak a kultúra egykori  gazdagságáról.
 
Toscana a művészetek és az irodalom igazi kulturális központja volt, ehhez olyan személyiségek járultak hozzá, mint Dante, Giotto, a humanista Petrarca és Boccaccio. A firenzei művészetek kiemelkedő korszaka a 13-16. századra tehető, kiváló mesterek sokaságát mutatta fel. Többek között Giotto, Leonardoda Vinci, Michelangelo, Raffaello Santi, Cimabue, Angelico, Lippi, Botticelli, Ucello, Bartolomeo, Pisano, Robbia, Vecchio alkotásainak sokszínűségében gyönyörködhetünk Firenzében és szerte Itáliában.
 
Útban Toscana felé Triestben terveztük az első programunkat, de ezt el kellett halasztanunk, mert félő volt, hogy a szálláshelyünkre nem tudunk időben megérkezni. Ez rövidesen be is igazolódott. A tőlünk 950 kilométerre fekvő, csodálatosan szép üdülővárosba, Montecattini. Termébe csak este nyolc körül érkeztünk meg.
 
Másnap Firenzében kezdődött a zsúfolt program. Városnézésünk a varázslatos panorámájú Michelangelo téren kezdtük, majd az Arno-folyó partján sétálva értünk el a Santa Groce /Szent Kereszt/ ferences templomba, Firenze panteonjába. Michelangelo, Dante és más híres firenzeiek síremlékei láthatók itt, Dante szobra ugyancsak. Ódon házak között sétálva a Piazza Signoria téren megtekintettük Firenze politikai központját, az egykori és mai városi elöljárók épületét. Az Arno-folyóra az aranykereskedőiről híressé vált hídról tekintettünk alá. Majd következett a Mercato kézműves piac, a nagypolgári palota és Dante egykori szülőháza, a Santa Maria székesegyház, a keresztelőkápolna, majd a középkori Itália leghíresebb családjának rezidenciája, a Medici palota és a családi kápolna.
 
A következő napon Sienába látogattunk el. Siena egy szinte érintetlen reneszánsz kori város Toscana szívében. Meglátogattuk a San Domenico templomot, Sienei Szent Katalin szülőházát, majd a gótikus templomépítészet gyöngyszemét, a Duomo-t és a Keresztelőkápolnát. A kagylóformájáról és lovasversenyeiről ismert Il Campo, a Torre del Mangia harangtorony és a gótikus Városháza megtekintése is a program része volt, sétáltunk a hangulatos és zegzugos utcákban, fagylaltoztunk a Nannini cukrászdában, bátrabbak megmászhatták a harangtornyot, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra és a környező dombokra. Sokunknak Siena tetszett a legjobban. Délután hazafele megnéztük San Gimignano-t (Tornyok városa), amely dombtetőre emelt középkori város. Tökéletes állapotban maradtak fenn a középkori építészet emlékei, a városfal és a lakótornyok. Sétánk során meglátogattuk a város dómját is.
 
A negyedik napon felkerestük Pisát, a sokak számára a ferde harangtornyáról ismert egykori tengeri kereskedő nagyhatalom központját. A ferde tornyon kívül még számos csodát rejt a város: a Ferde Torony tőszomszédságában a Dóm és a Keresztelőkápolna vagy a Campo Santo – Temető. Mindez egy helyen, egy zöldellő fűvel borított téren várt ránk, a csodák terén (Campo dei Miracoli). A délután folyamán Empoli környékén uzsonnával egybekötött bor- és olívakóstolás következett egy parasztgazdaságban, ahol megismerkedtünk az extra szűz olíva olaj készítésének technikájával, megkóstoltuk a híres toszkán borokat és a helyi specialitásokat - sonka, szalámi, cantucci - a kóstoló végén vásárlási lehetőséggel.
Ezután még Luccába látogattunk. Sétát tettünk a gazdag középkori kereskedőváros utcáin, a megmaradt városfalon. Meglátogattuk a 11. századi székesegyházát és ellátogattunk a híres zeneszerző, Puccíni szülőházához.
 
Az ötödik napon visszatértünk Firenzébe. Az első nap főleg a várossal ismerkedtünk, lehetőségünk volt az Uffizi Képtár megtekintésére. A képtár a világ leggazdagabb és legérdekesebb gyűjteménye, ahol a képeket és más alkotásokat kronologikus sorrendben találjuk, így mindenki számára nyomon követhető volt a festészet fejlődéstörténete olyan alkotók művein keresztül, mint Angelico, Verocchio, Giotto, Leonardo da Vinci, Michelengelo, Raffaello, Botticelli, Lippi, Mantegna. A Galleria dell Accademia-ban megcsodálhattuk Michelengelo híres Dávid szobrát és a művész néhány egyéb alkotását is, amelyek jelentős szerepet játszottak a 16. század történelmének alakításában.
 
Utolsó napunkon elköszöntünk a szép toszkán tájtól, aminek hatvanöt százalékát erdő borítja. Rengeteg új ismerettel gazdagodtunk. Mindenkinek azt kívánjuk, hogy legyen alkalma ide eljönni!
 
OMNYE