Kézilabda - Új bajnoki szezon előtt az SZKE
2013-01-24 - Javában zajlik az alapozás, intenzív erőnléti edzésekkel készülnek a tavaszi szezonra a Százhalombattai KE játékosai. A 2012/2013-as bajnokság félidejében az előkelő második helyen állnak az Nb1/b. nyugati csoportjában. Keresztes József edzővel az őszi szezon tapasztalatairól és az előttünk álló tavaszi szezon elvárásairól beszélgettünk.
Elmondása szerint komoly tartást és önbizalmat adott együttesének a 2012. első felében véghezvitt elképesztő sorozat. (10 győzelem, 1 döntetlen és mindössze 1 idegenbeli vereség a feljutó VÁCI KSE ellen). Ilyen sikeres tavasz után nem lehetett más cél, mint lehetőség szerint egyben tartani a csapatot és hasonlóan magasra tenni a mércét ősszel is. Miután a vezetőség lefolytatta a szükséges tárgyalásokat, biztossá vált, hogy a keretet egyben tudják tartani, sőt egy-két poszton még erősíteni is tudnak a későbbiekben. Ez a szerencsés folytonosság előre vetítette, hogy a gárda sikeresen abszolválhatja őszi mérkőzéseit is. Szükség is van a stabil alapokra, hiszen az utóbbi évek egyik legerősebb mezőnye vágott neki az Nb1/b. Nyugati csoportjának, ahol 6, közel azonos erősségű csapat küzd a dobogós helyezésekért.
 
Szerencsére, egészen az őszi szezon végéig nem hátráltatták sérülések a csapatot, és ennek is köszönhető az imponáló mérleg. 12 mérkőzés után 9 győzelem, 1 döntetlen (a bajnokaspiráns Győr otthonában) és 2 idegenbeli vereség a mutató, amivel a második pozíciót foglalják el a tabellán.
A kedvező helyzet több tényezőnek köszönhető. Keresztes József szerint kulcsfontosságú az évek óta tartó csapatépítés, az összeszokottság, de mindenekfelett az egyedülálló csapatkohézió, amely országosan is példaértékű. Ez segíti át a fiúkat a nehéz szituációkon, és komoly szerepe van a végjátékok sikeres megvívásában is.
 
A rendkívüli csapatszellem mellett kellenek a jó egyéni teljesítmények is. Összegezve az őszi teljesítményeket, három játékost mindenképp ki kell emelni.
 
Pásztor István komoly rutinnal rendelkezik és egyenletes jó teljesítményével a védekezés alappillére. A civil életben is felelősségteljes munkakört tölt be, ezáltal magatartásával a csapatmorál szempontjából is meghatározó. Humberto Lopez hosszú évek óta ismerős Százhalombattán, sokan még ifiként játszottak a mai csapatból, amikor ő már a felnőtt Nb1-es keret tagja volt. Fizikai adottságaival – rendkívüli gyorsaság és rugalmasság - az ellenfeleknek még ma is kemény fejtörést okoz. Talán a legkiegyensúlyozottabb teljesítmény most az övé, minden mérkőzésen kiemelkedőt nyújtott az ősz folyamán. Zalai László a góllövő táblázat negyedik helyén áll, és ez is bizonyítja, hogy a támadójáték egyik meghatározó alakja. Trükkös, olykor szemtelen góljaival a hazai közönség kedvence, igazi mókamester.
 
A csapat egyenletes jó teljesítménye nem lenne lehetséges a stabil anyagi háttér nélkül, amelyet évek óta a százhalombattai önkormányzat biztosít. Százhalombatta vezetői a Nemzeti Sportváros cím viselőjéhez méltó módon kezelik a sportot, mint szívügyüket. Ritka, hogy egy csapat ilyen nyugodtan készülhet és kizárólag szakmai céljaira koncentrálhat. Sajnos, látunk számos ellenkező példát is hazánkban.
 
A bajnokság végére a dobogós helyezés megtartása a célkitűzés és idővel kiderül, hogy lesz-e esély komolyabb tervek megfogalmazására.
 
Hatalmas jelentőségű és hosszú távon is sok mindent meghatározó jelenség, ami a Városi Sportcsarnokban az év végén tapasztalható volt. A vezetőség a kézilabdaélet felpezsdítése és a sport népszerűsítése érdekében felkereste októberben a városi iskolák vezetőit, mintegy felvázolva a közös utak lehetőségét, a kapcsolatok szorosabbra fűzésének pozitív hatásait. Ennek keretében ingyenes belépési lehetőséget biztosítottak a diákok számára, játékos vetélkedőket és szurkolói versenyt is hirdettek az iskolás csoportoknak. A kezdeményezés nem várt, gyors eredményt hozott, több száz diák hangos buzdításától lett hangos a csarnok az utolsó három bajnoki meccsen. Mindez remélhetőleg egy messzire vezető út első pár lépése volt, és megmutatta, mekkora igény van Százhalombattán a versenysportra és a színvonalas közösségi sportélményekre, amelyek tömegeket mozgathatnak meg. Az SZKE ezúton is köszöni minden pedagógusnak és szülőnek a segítséget, és remélik, hogy idén tavasszal is a "Hajrá, Battától" lesz hangos a csarnok.
 
A tavaszi első fordulóban a Tatai AC csapatát fogadja az SZKE 2013. február 16-án, 18 órától.