Eredmények és célok
2013-01-07 - A Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület december 22-én a Szekeres József Rendezvényközpontban tartotta vacsorával egybekötött évértékelőjét, ahol Kopányi László és Kardos István edzők különdíjakkal is jutalmazták a legjobb játékosokat. Az őszi eredményekről és a tavaszi tervekről a két edzőt kérdeztük.
- 2012/2013-as bajnokságot az őszi idény előtt, augusztusban öthetes intenzív edzőtáborral indítottuk a városi strandon, majd szeptemberben öt csapattal neveztünk be összesen hét bajnokságba – nyilatkozta Kopányi László. A 2000-es korosztályúaknak rosszul indult a szezon, mert a legerősebb hat csapathoz sorsolták őket, s így az alsóházba kerültek, pedig a tudásuk alapján az első nyolcban lehettek volna.
 
A 2001/02-es születésű csapat a Duna-Kupában veretlenül áll az első helyen, négy mérkőzésből négy győzelem a mérlegük. A szezon végére dobogós helyezés megtartása a cél. Ebben a csapatban két korosztályos válogatott tag is játszik, a kapus Griesbacher Márk és a center, Sipos Csongor.
 
Legfontosabb célunk és feladatunk, hogy ez a korosztály olyan előképzést kapjon, hogy a következő alkalommal, a Budapest Bajnokságban – ami jelenleg a legerősebb az országban – eredményesen tudjanak szerepelni.
 
- A 97/98-as serdülő fiú csapat már a Budapest Bajnokságban szerepel a felsőházban, és az őszi idényben csak két mérkőzésen maradtak alul, a többit magabiztos játékkal nyerték, III. helyen zárták a szezont – értékelt Kardos István. A fiú csapatot erősíti Miló-Sidló Franciska, akit a Vasastól igazoltak át a battaiak, és jelenleg kettős igazolással játszik itt és serdülőként az Eger felnőtt csapatában, akikkel ősszel meg is nyerték a Magyar Kupát. Az SE serdülő fiúcsapatában egyébként összesen három lány is játszik.
 
Az 1999-es korosztályú fiúcsapat is a Budapest Bajnokságban indult, de sajnos egy ponttal lemaradtak a felsőháztól, így tavasszal az alsóházban folytatják. Kardos István szeretné közéjük beépíteni a 2000-es születésűek közül az ügyes játékosokat, és folytatni a menetelést a bajnokságban. Ennek a csapatnak is az első három hely valamelyikének megszerzése a célja. Akik eddig kevés játéklehetőségek kaptak, azok a Duna Kupában szerepelhettek, ahol egy győzelemmel és egy vereséggel várják a tavaszi folytatást. A korcsoport legeredményesebb játékosa és korosztályos válogatott Telek Marcel, aki az egyik "húzóembere" a csapatnak.
 
Az 1998-as születésű leánycsapat az Országos Gyermek Leánybajnokságban indult. Az UVSE, Eger és Szentes ellen ugyan nem tudtak nyerni, de a többi csapatot magabiztos játékkal verték meg, így a negyedik helyen várják a folytatást. A tavaszi szezon végére dobogós hely elérése a céljuk.
 
Az SZVSE ebben az évben is pályázott a társasági adó látványsport támogatására (TAO) és az elnyert összegből finanszírozni tudják a sátor működtetését, ami feltétele a téli edzéseknek. 2013-ban 17 hétvégére szerveznek más egyesületek számára mérkőzéseket és edzőtábort bérleti díj fejében, így a város költségvetését is támogatják a maguk lehetőségeivel. Céljaik között szerepel a szülők bevonása az egyesületi munkába, a rendezvények lebonyolításába, és még jobban összekovácsolni a csapatokat mentálisan és taktikailag.
 
- Szeretnénk megköszönni az Önkormányzat, a szponzorok és támogatók eddigi segítségét, amire a következő években is számítunk. Külön köszönjük a szülők hozzáállását és segítségét! – tette hozzá a két edző.