Az utóbbi időben nem egyszer láthattunk rókát a város közterületein. A jelenség többekben félelmet ébreszt, és azzal ostromolják a városvezetést, hogy haladéktalanul tegyenek valamit a ragadozók ellen. Kétségkívül nem megszokott látvány a róka a főtéren, de kérdés, indokolt-e, hogy veszélyben érezzük emiatt az általános biztonságunkat.

 

Elsősorban az indokolja a rókákkal kapcsolatos fenntartásainkat, hogy hosszú ideig, mint a veszettség fő hordozóját tartottuk számon, és bár az utóbbi évek kitartó vakcinázásának köszönhetően évente jó, ha országosan egy veszett példányt regisztrálnak, a bélyeg a rókán maradt. Ugyanakkor él bennünk egy másik kép is a ravaszdiról, hiszen Vuk, a bájos róka valamennyiünk szívébe belopta magát.

 

Tény, hogy mostanában több a róka, mint régebben volt, részben éppen amiatt, mert a vakcinázás eredményes, így a veszettség már nem tizedeli őket, másrészt az embert leszámítva nincs természetes ellenségük. Ragadozó, de nem válogatós, megeszi a dögöket is, de ha éhes, beéri a bogarakkal, sőt akár a földigilisztával is. Az emberre közvetlenül nem veszélyes, ami azt jelenti, hogy nem támad, nem marcangol szét senkit, attól tehát nem kell tartani, hogy bárkinek veszélybe kerül ilyen módon az élete. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy közelebbi barátságba kell kerülnünk vele, mert – még ha nem veszett is – mégiscsak vadállat, és mint ilyennek, szorongatott helyzetben a viselkedése kiszámíthatatlan.

 

Rókainváziótól valószínűleg nem kell tartanunk, arról azért nincs szó, hogy csapatostul futkosnának a rókák a városban. Itt-ott feltűnik néha egy példány, ezt tekinthetnénk akár természetes jelenségnek is, mi több, örülhetnénk neki, mert ez azt is jelenti, hogy nem irtottuk ki magunk körül teljesen a természetes környezetet, maradtak még rókák, nyulak és őzek, akik olykor betévednek a civilizációba, de nem valószínű, hogy ki akarnának túrni bennünket. Csak portyáznak egyet-egyet, de túrájuk végeztével visszatérnek oda, ahonnan jöttek.

 

Kétségkívül lehet ellenük háborút indítani, bár azt talán senki sem szeretné, ha vadászok lövöldöznének a parkokban, és azt se, ha méreggel próbálnánk felvenni a harcot nem kívánt látogatóinkkal. A legokosabb, ha tudomásul vesszük, hogy néha feltűnnek itt-ott, a gyerekeinket felokosítjuk, hogy ne akarják minden áron megsimogatni őket, és ha vannak tyúkjaink, bezárjuk az ólat.

 

Persze ha mindenképpen rettegni vágyunk, akkor rettegjünk. Rókáktól, rablóktól, világvégétől, vagy akár a feketerigótól.

 

Mert az is lehet borzasztóan veszedelmes, ha annak akarjuk látni.