A Mézes Napok az idén igyekszik minél praktikusabb információkkal, lehetőségekkel megismertetni a látogatókat. Diabetes-szakértők, segítő orvosok mintaétrenddel várják az ételallergiásokat, akik olyan alapanyagokkal is találkozhatnak, amiket például a cukorbetegek vagy a liszt-érzékenyek is bátran fogyaszthatnak. Különböző szakkönyveket és a témával foglalkozó újságokat is találhatnak majd a helyszínen. Biokertész hozza el terményeit és tanácsokkal szolgál azok termesztéséről is. Ki lehet majd próbálni a mágnesterápiát és az akupunktúrás kezelést, a szokásos szűréseket pedig tanácsadás is kiegészíti. Pénteken 16 órától Dömény István természetgyógyász tart előadást az egészségmegőrzésről, szombaton 15 órakor pedig Hock László mutatja be a gyógynövény-terápiát. A gyerekeket kreatív programok, szabad festés és szombaton 16 órakor az Alma együttes koncertje várja. Pénteken 16 órakor nyílik az Iharos Népművészeti Egyesület kiállítása.

 

A Mézes Napokon méhészeti eszközökkel is találkozhatunk. Ezeket hosszú évek óta a százhalombattai Biksi Méhészet kölcsönzi a programhoz. Biksi Istvánt kisgyerekként a természet vonzotta a méhészethez. "Más, mint egy füstös gyárban dolgozni" – vélekedik. 1968 tavaszán 80 méhcsaláddal indult el önálló méhészkarrierje. Akit szorgos munkatársak vesznek körül, maga sem pihenhet. Mára 200-250 kaptárral járja az országot.

 

Márciusban a vizek melletti barkás növények, fűzek kezdik a virágzást, majd a kultúrnövények következnek, elsősorban a repce. Ezt 10-15 nap múlva az akácok követik. A méhészek előbb a déli, majd az északi országrészen keresik fel az édes virágú fákat 8-10 napra. Aztán nyár közepén a vadvirágos mezők szélére telepednek, és augusztusban a napraforgótáblákon fejeződik be a mézgyűjtés.

 

A méhkirálynőt húsz-huszonötezer híve veszi körül egy családban. Ezek fele jár ki a virágokra, hogy úgynevezett "mézgyomrában" behordja a nektárt, a lábán lévő tarisznyában pedig a virágport. Ez utóbbit a méhészek egyszerű trükkel gyűjtik be. Apró lukakkal ellátott virágporszedőt helyeznek a kaptár bejárata elé, amin épp csak magát tudja átpréselni a méh, közben lehullik lábáról a virágpor. A sárga és a barna különböző árnyalataiban játszó, félborsnyi göböcskék számtalan fontos vitamint, fehérjéket, ásványi anyagokat tartalmaznak. A virágpor szárazon vagy mézbe, tejbe, gyümölcslébe keverve naponta fogyasztható.

 

A kaptárban a dolgozók átveszik a nektárt, egalizálják, enzimeket eresztenek bele, mézzé varázsolják. A dajkaméhek eközben a garatmirigyükkel kiválasztott méhpempővel táplálják az ifjúságot. A peték a negyedik napra álcává válnak, ezután ehetik ők is a munkások hétköznapi eledelét: virágport, nektárt. Néhány hét múlva pedig megkapják a beosztásukat: gyűjtő, dajka vagy őrző lesz belőlük.

 

A méhész kiválaszt néhány álca állapotú egyedet, akiket műbölcsőben bíz egy dajkacsapatra, hogy továbbra is méhpempővel etessék őket. Ezekből a kiválasztottakból lesz a 12-14. napra párzásképes királynő, egy új család lehetséges alapítója. Az anyaméheket ötféle, évente változó színnel jelölik a torukon, hogy meg lehessen állapítani a korukat. Általában öt évig élnek, de érdemes 1-2 évente cserélni őket. Ez a következőképpen történik. A méhész a leendő királynőt egy anyazárkába helyezi, a lukat pedig cukorlepénnyel betapasztja. Az elárvult méhek izgatottan nekiesnek az ehető dugónak, mert érzik a túloldalról a petézőképes nőstény feromonjának illatát. Mire átrágják magukat, meg is szeretik "új anyukájukat". Ha kevésbé óvatosan helyeznék közéjük, felfalnák.

 

Egy egészséges méhcsalád 2-2,5 kilogramm súlyú, 20-25 ezer egyedet számlál és körülbelül tízezer forintba kerül. Egy bepárzott, tehát 1500 petét lerakni képes méhkirálynő értéke 3 ezer forint.

 

A méhek nappal dolgoznak, a méhész éjjel-nappal. Amikor egy-egy területen véget ér a virágzás, bezárja, teherautóra rakja, és egész éjjel költözteti a kaptárokat. Reggel a felderítők kirepülnek, majd visszatérve "eltáncolnak" egy háromdimenziós térképet a gyűjtőtársaiknak, így azok energiát spórolva, célirányosan indulnak neki a 30-40 hektáros új területnek. Ha kellőképpen dús virágokra bukkannak, hamar megtelnek a lépek, amiket a méhésznek folyamatosan ürítenie, cserélnie kell.

 

A néhány emeletes kaptárak egyenes sorban sorakoznak a mező vagy az erdő szélén. Amikor a méhek kirepülnek gyűjteni, a méhész minden másodikat hátrébb tolja. A rovarok ugyan tökéletesen tájékozódnak, és többnyire visszatalálnak oda, ahonnan elindultak, de ha nincs a helyén a kaptár, egy másikba kezdik hordani a termést. Ilyenkor lehet kiüríteni a régit.

 

Régebben kézzel hajtott szerkezettel pergették ki a keretekből a mézet. Mára automata sebességszabályozóval ellátott gépezet gondoskodik róla, hogy se túl lassú, se túl gyors ne legyen a forgatás. Előbbi esetben bent marad a méz, utóbbiban kitörik a viaszlép. Pedig azt a méhész szereti inkább maga kivenni további felhasználásra, például méhviaszgyertya vagy műlép készítéshez. A kiürült keretbe új, szabályos viaszlapot tesz, hogy azon folytassák a méhek a lépépítést. Aztán újabb pergetés, fiasítás, királynőnevelés, költöztetés. Így zajlik ez őszig, amikor a méhek megpihennek.

 

Télen a többtízezer fős család körbeöleli a méhkirálynőt. Finom szárnyrezgésekkel energiát termelnek, amivel 18-20 fokos meleget tartanak a fürt belsejében. Hogy senki se fázzon, folyamatosan hömpölyögve cserélik a külső és belső helyeket. Közben eszegetik a mézet vagy a méhész által biztosított "cukor lepényt."

 

Biksi István két kedves elfoglaltsága – a méhészet és a gépészet – szerencsésen kiegészíti egymást. Kezdetben minden eszközét maga készítette. Fejleszt és feltalál. 1965-ben bronzéremmel jutalmazta a méhész szakma több fúrófejes szerkezetét, ami jelentősen leegyszerűsítette és meggyorsította a keretfúrást. Ma már sokszor olcsóbb, ha készen veszi, de azért továbbra is szereti a maga igényei szerint tökéletesíteni a gépeket. Azt mondja, ha más szakmát választott volna, ennyi munka után már nem kellene dolgoznia, kényelmesen élhetne. A méhészkedés viszont életre szóló, mindennapos elkötelezettség, nem csak az ő, de egész családja számára is. Cserébe rendszeresen járják az ország virágzó tájait, méhektől nyert finom eledeleket esznek és egészségen élnek egész évben.