A helyi szerb lakosság szerint – bár a valós tények feltárása még várat magára – az első, fából épült templomot 1720-ban adták át rendeltetésének. Ha ez így igaz, akkor az idei búcsú a 292. lenne. Ami viszont már dokumentálható, az óvárosi barokk templomot Dioniszie Novaković hajdani, budai püspök szentelte fel 1750. szeptember 21-én, így biztosnak mondható, hogy az idei Szerb Búcsú legalább a 262. volt.

 

Az említett lelkészeken kívül Lázár Pájtić budai esperes, a ráckevei Ándrej és a grabóci Pánteleimon apát, Zorán Osztoić budapesti lelkész, Zorán Zsivić szentendrei diakónus és Meszlényi Attila székesfehérvári aldiakónus is segédkezett a délelőtti szertartáson. Lukiján püspök magyar nyelven is áldást mondott a szerbül nem értő résztvevőknek, Dálibor atya pedig néhány magyar mondattal is köszöntötte a vendégeket. Az istentisztelet után a búcsú résztvevői templomi zászlókkal a Szerb Kereszthez vonultak. A püspök megáldotta a kegytárgyat, ami hitük szerint megóvhatja a település lakóit az árvíztől, a tűzvésztől és egyéb katasztrófáktól. Utána imát mondott a templomkerti keresztnél a halottakért, majd ortodox szokás szerint háromszor körüljárták a templomot. Az istentiszteleten két kisfiú segédkezett, Némánjá Milencovici és Bogdán Szemler, akik – mint mondják – diakónusok is lehetnek.

 

A délutáni vecsernyén Andrej apát és Dálibor atya szolgált. Utána a búcsúsok a templomkertbe vonultak, ahol a két lelkész megáldotta a hagyományos kerek kalácsot és a kolivót, a mézzel és fűszerekkel ízesített, főtt búzát. A szertartás után szokás szerint rázendített a templomkertben a lórévi Szélo zenekar, és több esztendős kihagyás után a fiatalok ráperdültek hagyományos szláv körtáncukra. A búcsút az esti szerb bál zárta, amit a Zenálkó Etel Művelődési Házban rendeztek. A búcsú komája Szteván Szemler volt, a jövő évre pedig a Konsztantinidisz család vállalta a megtisztelő feladatot.