A Kurucsó család története nagyjából egyidős a középiskoláéval, amely idén ünnepli alapításának negyedszázados jubileumát. Gyulát és Szilviát a barátságos dunafüredi otthonban három csemete veszi körül, a 16 éves Laura, a 13 éves Zoé és a 11 éves Zalán. A szülők szemében újra a pajkos diákfények gyúlnak, amikor arra kérem őket, meséljenek az elmúlt huszonöt évről, elsősorban a kezdetekről, vagyis a SZISZKI-ről.

 

Gyula 1987-ben az akkor még csak szakközépiskola első évfolyamába járt erőműgépész tagozatra. Általános iskolai osztályfőnöke hívta fel a figyelmét az akkor induló intézményre, amelyre elsősorban közelsége miatt esett a választása. "Kezdetleges viszonyok jellemezték az iskolát, sok hiányossággal, beázásokkal, de ez semmit sem számított amellett az előny mellett, hogy szinte mindenki mindenkit ismert. Összesen 2 osztály kezdte az első tanévet, a miénk és a számviteleseké" – kezdi a történetet Gyula.

 

"Jókedvű" tanulócsoportot alkottak a gépészek, ami persze azt jelenti, hogy megérték a pénzüket, mindig tudták azonban, hol a határ, és a felnőtteknek megadták a kellő tiszteletet. Szerencséjükre osztályfőnökük, Fejes Ferencné Inci néni igen erős és határozott kézzel tartotta őket. Féltek is tőle, ma viszont inkább hálával gondolnak rá. Gyula szerint sokan neki köszönhetik, hogy sikeresen leérettségiztek, ő biztosan. Többi szaktanáruk is igen felkészült volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy azok, akik időben észbe kaptak, és középiskola után folytatták a tanulást, mára meglehetősen szép karriert futottak be. Gyula azt mondja, neki kicsit későn esett le a tantusz, már munka mellett szerzett vegyipari gépésztechnikusi végzettséget – ugyancsak a SZISZKI-ben -, de a tanulást mai napig nem hagyta abba. Érettségi után az erőműnél helyezkedett el, ’98 óta a Dunai Finomítóban dolgozik, jelenleg az energiahálózatok műszakvezetője.

 

Másodikos volt, amikor megérkezett az iskolába Szilvi, de csak harmadikban – vagyis 11. évfolyamon - kezdtek együtt járni. "Úgyhogy neked még van időd!" – figyelmezteti a kilencedikes, "féltizenhat" éves Laurát, aki legjobb lenne, ha szerelem dolgában nem követné a szülei példáját, hanem érettségiig csak a tanulással foglalkozna.

 

Na, de vissza Szilvihez és Gyulához! Házasság a középiskolás szerelemből? Egyesek a fejükhöz kapnak sajnálatuk kifejezéseként, mások szerint tündérmese. A még mindig ifjú férj szerint ez is, az is. Mint ahogyan mindenért az életben, a jó házasságért is meg kell küzdeni. Meg persze, nem árt, ha az ember képes megbecsülni a karnyújtásnyira levő boldogságot és tisztában van vele, mit veszíthet el.

 

Szilvia szülei nagyon szerették volna, hogy a SZISZKI-be járjon az általános után, ő azonban kereskedőnek tanult volna, mivel édesanyja is az volt. Végül az osztályfőnöke, Dobák József lett a mérleg nyelve, aki azt tanácsolta, felvételizzen a SZISZKI-be, és Szilvia nem csalódott. A számviteli programozó és képesített könyvelő osztályba került, ahol – Gyuláék csoportjával ellentétben – mindenki igyekezett. "Az a négy év szenzációs volt!" – meséli, mire hitvese nem kevés malíciával megjegyzi: "Tudod, kedvükre tanulhattak." Később pedig hozzáteszi, ma is az ő nyolc-tíz régi osztálytársa alkotja a család baráti körének magját, akikkel együtt nyaralnak, őszölnek, karácsonyoznak és szilvesztereznek, bezzeg az "eminens csapat széthullott." Szilvi szerint nem így történt, mindössze arról van szó, hogy ő maga már tizenhat évesen Gyuláék baráti társaságához csapódott. Mindenesetre neki is remek szaktanárok jutottak, akiket emberileg is nagyon sokra tartott. "Náluk volt a tudás, az biztos!" – mondja.

 

Hogyan viselkedtek szerelmespárként? Elvárták-e tőlük a maximális disztingválást? "Ha megöleltem volna Szilvit a folyosón, mehettünk volna az igazgató elé!" – meséli Gyula. "Egyszer voltunk is – veszi át a szót felesége -, de tényleg más idők jártak akkoriban. Gyuláéknak még kötelezően köpenyt kellett viselni, az elhagyását csak a harmadik évfolyamnak sikerült kivívnia. Gyuláék azonban azután is hordták. Persze, kicsit átalakítva." És itt ismét néhány vicces részlet következik.

 

Szilvi az érettségi után idegennyelvi titkárnőképzőt végzett, ’94-ben házasodtak össze. Rövid ideig az egyik nagy biztosítócég vezérigazgató-helyettese mellett dolgozott, azután jöttek sorban a gyerekek, ő pedig szociálpedagógus diplomát szerzett a zsámbéki főiskolán. Jelenleg a Városi Családsegítő és Gondozási Központ gyermekjóléti szolgálatának a munkatársa.

 

Sokáig csak hallomásból tudták, mennyi átalakuláson esett át, mennyit fejlődött egykori alma materük, amióta azonban Laura beiratkozott, újra visszatértek, immár szülőként. Jó érzés találkozniuk a régi tanárokkal. Gyula szerint nem illik dicsekedni, Szilvi azonban elismeri, igenis büszkélkedik lányával a régi iskolájában.

 

Eredetileg Laura sem a SZISZKI-be, hanem katolikus gimnáziumba készült, de végül úgy döntöttek, jobb lesz, ha nem utazik annyit. Nem bánta meg, hamar megszerette a SZISZKI-t, ahol nyelvtagozatos gimnáziumi osztályba jár. Azt mondja, összetartó az osztályközösség, szereti a tanárait, az osztályfőnöke, Gajdó Rózsa tanárnő kedves, sok érdekes programot szervez, és nem utolsó sorban, az angolt is jól oktatja. Laura még nem tudja, mi szeretne lenni, de a diplomát fontosnak tartja, ahogyan a nyelvvizsgákat is. Az elsőt már jövőre le szeretné tenni.

 

Két kisebb testvére az érdi Marianum általános iskola tanulója. Mindketten versenyszerűen kajakoznak. Talán ők is a SZISZKI-ben tanulnak tovább, ha közben elindul a sporttagozat, akkor biztosan.

Kurucsóék azt mondják, ma már nemcsak a közelség szól a százhalombattai Széchényi István középiskola mellett, hiszen számos ismerősük, barátjuk, kollégájuk gyereke is itt végzett, méghozzá nagyon jó eredményekkel. Úgy látják, aki akar tanulni, az a SZISZKI-ben mindent megkap ehhez.