Mosolyogva, lassú léptekkel megérkezett a várva vár mesemondó és komótosan belekezdett. Felidézte Hazug Pista bácsit, akivel Istenről és a világról folytatott tanulságos diskurzust. Hogy bizony az Úr addig méri a csapást emberre, országra, amíg az bírja, s még utána is egy kicsit.

Mit lehet tenni ez ellen? Semmit. Hogy’ lehet ezt tűrni? Tréfával, muzsikával, tánccal. A mesemondó fia, Berecz István és táncpartnere, valamint Babulka Gábor és furulyaszó tette teljessé az előadást. Mindezt olyan finom arányérzékkel, hogy a nézők egyre inkább feloldódtak, leszakadt róluk a hétköznapi este minden terhe, átadták magukat annak a nehéz, de humorral nemhogy kibírható, hanem egyenest kívánatos világnak, amit Berecz András eléjük tárt.

Amikor aztán – ígéretéhez híven – dalolásra bíztatta a hallgatóságot, előbb csak visszafogottan, majd egyre bátrabban zengték vele, hogy "Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő..." A közel egy órás szellemi-lelki kirándulás után teljesen kicserélődött, élénk tereferébe merült, kacagó közönség hömpölygött ki a színházteremből.