Újabb bemutatók előtt az Elvira
2012-08-10 - Augusztus 29-én a szlovákiai Túrócszentmártonban, szeptember 16-án, este héttől pedig a budapesti Fesztiválgyőztesek Fesztiválján mutatják be Fazekas István százhalombattai író „Elvira” című színdarabját.
A drámában egy család történetébe sűrítve elevenedik meg a magyarországi cigányság élete minden duhaj örömével és vérre menő bánatával. A hagyományosan matriarchális közösségben Elvira, mindenki anyja igyekszik úrrá lenni a feltörő káoszon.

Az egyfelvonásos tragédia 2011 nyarán második helyezést ért el a Füredi Játékszín Alapítvány "Kisebbségi együttélés nehézségei és lehetőségei" című nemzetközi drámaversenyén. Az ősz folyamán könyvben is megjelent, majd ez év májusában a révkomáromi Jókai-napok keretében mutatta be az ÉS?! Színház társulata. A Szabó Csilla által színpadra állított dráma elnyerte a 49. révkomáromi színházi fesztivál fődíját, különdíjat kapott a rendező, valamint a címszerepet alakító Várady Nelli és a Pipást játszó Panyi Zoltán.

A százhalombattai közönség júniusban, az Óvárosi Napok során láthatta az előadást, amit akkor a Halom TV stábja rögzített. A felvétel elérhető az interneten, a youtube.com oldalon, ha a keresőbe beírja: Elvira - Százhalombatta.
 
http://www.youtube.com/watch?v=TyFBypkdGo4&feature=share