Premier plán - Úttalan utakon előre
2012-08-06 - Akik követik portrésorozatunkat, észrevehették, hogy időről időre óhatatlanul erőműves vagy finomítós körökbe keveredünk. Százhalombattán gyakran a kollegiális viszony az alapja a kialakuló kapcsolatoknak, barátságoknak, mivel nagyon sokan az ország különböző pontjairól már felnőttként, dolgozni érkeztek városunkba.
Batha Róbert, a ProCoPlan Kft. ügyvezetője a zalai dombos, völgyes, erdős, gyönyörű vidéket cserélte Százhalombattára 1993 nyarán, miután végzett a Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnök-szakán.

- Hogyan élte meg ezt a komoly környezetváltozást?
- Nehezen. A kilencvenes években még erősen érződött a bizonyos "tököl-szag", illetve a finomító szagával is úgy voltam, ez nem egészséges helyzet. Valamint soha nem tudtamelfogadni, hogy lakótelepen lakjak. Úgyhogy végül 2000 után Érden építettem egy házat.

- Miközben a munkája továbbra is Százhalombattához kötötte?
- ’98 óta már nem MOL-alkalmazottként dolgozom, hanem néhány kollégámmal létrehoztunk egy önálló céget, ahol azt csináljuk, amihez értünk, miközben az önállóságot is élvezhetjük. Nagy előnyünk, hogy a finomítóban már a rendszerváltás előtt is magas színvonalú technológiával dolgozhattunk, a kilencvenes évektől pedig komoly fejlesztési dömping jött ezen a területen, amit nagyon nagy léptekkel kellett követnünk. Nem nyolc órát dolgoztunk naponta, hanem jóval többet, egyrészt a tanulás, másrészt anyagi okok miatt. Az intenzív tanulás és munka jó alapot adott, így amikor saját cégünk működése elkezdődött, sem műszaki, sem szakmai problémánk nem volt. Irányítástechnikai tervezéssel foglalkozunk. Nyolcvan százalékban a mai napig a MOL, húsz százalékban egyéb nagyipari cégek a megrendelőink. Az alapításkor 9 fővel indultunk, 2004 óta 16 munkatárssal dolgozunk, valamennyien mérnökök, kivéve a titkárnőnket.

- 2008 sem ingatta meg a céget?
- 2009 nyaráig tartott egy nagy projektünk, ami biztos alapot adott, és ez idő alatt megfelelően fel tudtunk készülni az utána következő időszakra, amely elsősorban a működésben jelentett racionalizálást. A mérnöki tevékenység szerencsés olyan szempontból, hogy nem eszközigényes, nem kell anyagokat vásárolnunk. A szellemi termék mindig sokkal rugalmasabb, mint például az építőipar.

- Mivel foglalkozik, amikor nem dolgozik?
- Nagyon szeretem a kertet gondozni. Akár munka után, este is örömmel nyírom a füvet. Jól jön egy kis fizikai munka a szellemi után. Próbálok olyan gyümölcsfákat tartani, amiket nem kell permetezni. Magam metszem, gondozom őket. Részben gyerekkoromban tanultam, részben utánanéztem. Szintén a falusi származásból adódik, hogy nagyon szeretek barkácsolni. A gyerekeimnek felállítottam a kertben egy 30-40 méter hosszú kötélpályát egy nagy dió- és szilvafa közé. Ha jöttek vendéggyerekek, az volt sláger. De sajnos a diófa már akkor is öreg volt, amikor a telket megvettük, végül ki kellett vágni.

- Mekkorák a gyerekei?
- A kislányom 11 éves, az Apróforrásban táncol, a fiam 15, ő a VUK SE Triatlon szakosztályában edz. A feleségem - Gaschler Hedvig – az 1-es iskolában tanít. Százhalombattán nagyon sok a lehetőség, ez Zalára nem jellemző. Ott viszont a gyönyörű környezet a vonzó, a gyerekek is imádják. Nincsen kerítés, lehet menni a határba. Aztán vannak a férfias játékok: például a motorozás. Ha itt a főváros környékén kimegyek a földes útra, lehet, azonnal túrázókba botlom. Zalában viszont, ha letérek az aszfaltról, akár egy napig tudok úgy vezetni, hogy nem találkozom emberrel. Tíz éves korom óta motorozom, és mivel nem lett volna szabad, csak olyan helyeken járhattam, ahol a rendőrök nem láthattak.

- Merrefele szeret még kirándulni?
- Az egész család nagyon szeret biciklizni. A lányom négy és fél évesen megkerülte velünk a Balatont, kerekeztünk a Fertő-tónál. Nyáron Erdélyben, vagy az Északi-középhegységben túrázunk, de terepjáróval is járom az országot. Nagy élmény Budapestről Makóra hajtani földúton, teljesen más arcát mutatja vidék. Kell a kikapcsolódás, és a felnőttek a legnagyobb gyerekek. Néhány éve egy kis baráti összejövetelen kitaláltuk, hogy vegyünk részt a Budapest-Bamako versenyen. 2010-ben két autóval – egyikben a kollégákkal, másikban gyerekkori zalai barátaimmal – nekivágtunk. A tájékozódási versenyben indultunk, rengeteg navigációs feladattal. Nem a sebességről szól, de vannak olyan szakaszok, amikor lehet a homokban vagy a murván száguldozni. A túra gyönyörű, de idő- és pénzigényes. Abban az évben a terrorfenyegetettség miatt Marokkóban ért véget a futam. A kocsinkban csak jelképes ajándékokat, pólókat, sapkákat vittünk, de annak is nagyon örültek a helyiek. Egy kamion szállította a nagyobb térfogatú dolgokat, katonai plédeket, ruházatot, egészségügyi felszerelést, gyógyszereket.

- Hogy’ sikerült a verseny?
- Második helyen végeztünk. Mivel alapvetően nem a gyorsaság számított, mi ésszel versenyeztünk. Nem fanatizmusból, hanem a kikapcsolódás kedvéért vágtunk neki. Ha valaki folyamatosan sokat dolgozik, kell olyan tevékenységet találnia, ami kizökkenti a gondolatait.

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?
- Szintén messziről, Ózdról jött kollégámat, Pallagi Lászlót javaslom. Öt gyereket nevel, zenél. Szüleivel költözött Százhalombattára, édesapját fociedzőként ismerhetik a városban.