Színjátszás, zene, hagyományok
2012-06-11 - Ebben az évben is megnyitja kapuit az Óvárosi Kulturális Napok Százhalombattán június 22-24-én. A rendezvény mindhárom napja külön elnevezést kapott, és ennek jegyében zajlanak majd a programok is.
Az első nap a színjátszásé. A program A piros bugyelláris című darabbal nyílik a város lakóinak előadásában, felelevenítve a népszínjátszás régi hagyományait. Ezután Siménfalvy Ágota idézi fel a harmincas éveket Karády dalokkal, az est zárásaként pedig Fazekas István Elvira című tragikomédiáját nézhetik meg az érdeklődők.
 
A második napon családi programok, kézműves foglalkozások, gyermekműsorok várnak mindenkit, majd 17 óra 30-kor Dumaszínház Szöllősy-Csák Gergellyel. Este a Váradi Roma Café ad koncertet, aztán egészen éjfélig táncolhatunk az utcabálon a Cocktail Party zenekar muzsikájára.
 
Az utolsó napon a gyermekprogramok mellett a Mezőföldé a főszerep. A délután háromkor kezdődő Mezőföldi mulatság a régi búcsúk hangulatát idézi fel. Találkozót adnak a környék és az ország legjelentősebb hagyományőrző együttesei, fellép a Városi Népdalkör, a Zengővárkonyi Népi Együttes és Fúvószenekar, a diósdi Naprózsafa Táncegyüttes, a tárnoki Hajtóka Táncegyüttes, az ercsi Zorica Táncegyüttes, a Mezőfalvi Táncegyüttes, valamint a fővárosi Fáklya Horvát Művészegyüttes. (Részletes program: www.baratsagkk.hu)