A szerkesztő jegyzete - Vicc nélkül
2012-06-05 -
Különös kiállítás nyílt meg a Városi Galériában. Nem elsősorban a kiállított képek stílusa, jellege tette különössé a tárlatot, hiszen láttunk itt már sokféle stílusú, sokféle technikával készített műveket, inkább a feldolgozás módja tér el ezúttal a szokványostól. Karikatúrák foglalják el most a falakat és várják a látogatókat még július közepéig. Karikatúrák, azaz olyan képek, olyan ábrázolások – milyenek is? Nem szívesen írnék le sokszor hallott minősítéseket, miszerint a karikatúrák viccesek, humorosak, könnyed derűt sugároznak, mert ez nem lenne igaz. Az igazi, jó karikatúra ugyanis, ha fakaszt is mosolyt, inkább fejcsóválásra késztet. Az is lehet, hogy nevettetés helyett éppen, hogy elszomorít. Vagy láttára inkább megcsóváljuk a fejünket, és azt mondjuk: tényleg, a mindenit, ez valóban így van, ahogy a képen látszik, legfeljebb eddig nem vettük észre. Vagyis: Ez van! – ahogy a most zárult pályázat és a kiállítás címe is mondja.
 
De mi az, amire ezek a karikatúristák azt mondták, hogy ez van? Mi van itt körülöttünk, milyen dolgoknak, jelenségeknek látják ők sajátos látásmódjukkal az átlagember szemével nem mindig észrevehető oldalát, gyakran éppen a fonákját? A kiállítást végignézve bizony sajátos körkép bontakozhat ki a szemlélő előtt. Egyik fő értéke a tárlatnak éppen ez: az életszemlélet, valóságos életünk szemügyre vétele a karikatúra eszközrendszerével. Szó nincs itt gúnyrajzokról, mondanivaló nélküli csúfolódásokról. Itt nem lerajzolt viccek szerepelnek; nem ismert emberek eltorzított arcán poénkodnak az alkotók, nem politikusoknak, vagy egyéb közszereplőknek címzett "bátor" képi odamondogatás szerepel a képeken.
Sajnos, vagy nem sajnos, de észre kell vennünk: az élcelődések céltáblái bizony a legtöbb esetben mi magunk vagyunk. Mert vannak fogyatékosságaink, rossz szokásaink és restellnivaló tulajdonságaink bőséggel – meg persze gondjaink is akadnak, amelyeket jó lenne megoldanunk. Ez utóbbihoz, tudjuk, első lépés a felismerés: hogy tudjuk, mi a baj, mit kellene megváltoztatni. Beszélhetünk erről bármennyit – írhatunk is, akár komplett újságoldalakon keresztül csupa okosságot – a képi megjelenítés azonban általában hatásosabb. Ezt el kell ismernem, írással foglalkozóként is – hadd illusztráljam egy példával. Kelemen István Dolgos hétköznapok címet adta egyik – egyébként pályázatnyertes – munkájának. A képen az állampolgár, a dolgozó ember igyekszik. Fut. És miért fut, minek a megszerzéséért fut? Mint valamennyien: a pénzért, ami ott gurul, nehezen megszerezhető forint formájában előtte. Fut szegény - mint ahogy futunk valamennyien - annyira, hogy észre sem veszi, a jól ismert fekete csuklyás, fehér koponyás, kaszáját vállán hordozó halál bizony már ott ül a nyakán. Hasonlítsuk össze ezt a képet egy leírt mondattal: "Emberek, ne hajtsatok annyira a pénzre, az anyagiakra, mert belehaltok..." – ugye, mennyivel ütősebb, mennyivel hatásosabb a jól sikerült karikatúra?
 
Azt hiszem, nem túlzás azt állítani: a falakon, ezeken a képeken a valódi élet, a mi életünk van - amely karikatúrák nélkül sokkal szegényesebb, sokkal szürkébb lenne.
 
Bognár Nándor, az Érdi Újság főszerkesztője