Zsidó magyarok
2012-05-23 -
Napjaink Magyarországában sajnálatos módon már a kormánypártok bizonyos képviselői részéről is megjelent az a nyílt antiszemitizmus, amit már rég elfeledettnek hittünk. Egy ilyen közegben jelent meg professzor dr. Komoróczy Géza műve "A zsidók története Magyarországon" címmel, amiben a magyarországi zsidóság 1.100 éves történetét dolgozza fel közel 2.000 oldalon. A könyv nem történelemkönyv, hanem nagyon sok kis történetet tartalmazó tényhalmaz. Ezekben a történetekben a szerző történelmi tényeket közöl, megjelöli a forrásokat és a bizonyítékokat, majd rögzíti a saját álláspontját és vitatkozik a más következtetésekre jutott történészekkel.
 
A műben a szerző a zsidóságot vallási közösségnek, azaz egyháznak definiálja. Tulajdonképpen nem is tehet másként, ugyanis a nyugat-európai, az észak-afrikai, a dél-arábiai és a mezopotámiai zsidóság esetében a sémi, a hámi és a föníciai, míg a kelet-európai esetében a török és az észak-kaukázusi eredet a bizonyított.
 
A régészeti leletek szerint Pannóniában már az i.sz. I. század végén megjelentek a zsidó közösségek. A magyarázat egyszerű, ugyanis az itt állomásozó légiók rendszeresen részt vettek a Római Birodalom közel-keleti háborúiban és ilyenkor a személyi állomány utánpótlását a háborús övezet mögöttes területeiről biztosították toborzás útján. A leszerelt légionárius (veteranus) pedig automatikusan megkapta a római polgárjogot, a légió állandó helyőrségi területén földet, továbbá minden olyan segítséget, ami a civil élet megkezdéséhez szükséges volt. A szerző nem fejti ki, de vélelmezhető, hogy a későbbi történelemben komoly szereppel bíró és nagy létszámú Rajna-menti zsidó közösségek is ez úton jöhettek létre.
 
Komoróczy Géza vitába szál azokkal a nézetekkel, miszerint a honfoglaló magyarság soraiban jelentősebb létszámú harcos zsidóság is lett volna, ugyanakkor korrekt módon megemlíti a kortárs krónikásokat (pl. Johannesz Kinnamoszt vagy Heriger van Lobbest), akik viszont a magyarok között zsidó harcosokról és zsidó lovas egységekről tudósítanak.
 
A szerző – eléggé elnagyoltan – kitér a kazár-magyar viszonylatokra is, és ebből következően nem tartja kizártnak, hogy a honfoglaló magyarság közép- és felső vezetésében a zsidó vallás ne lett volna jelen. Ugyan nem foglalkozik vele hosszan, de itt érdemes megemlíteni a X. századi krónikás, Konsztantinosz Porfirogennétosz "De administrando imperio" című művét. Ezen krónika szerint a magyar törzsek az i.sz. VII-IX. században a kazár birodalom alárendeltségében nomadizáltak a mai Kelet-Ukrajna területén – és a kazár birodalom valamikor a VIII. század közepén felvette a zsidó államvallást. A nomád népek esetében pedig a szövetség megerősítésének érdekében az volt a szokás, hogy az egyes törzsek közép- és felső vezetése egymással rokoni kapcsolatba lépett (a kagán a szövetséges törzs főnökéhez első feleségnek hozzáadta az egyik lányát; az "első feleség" fogalmat hangsúlyozni kell, mert a nomád népeknél a többnejűség volt a meghatározó, de a törzsfőnöki pozícióra mindig az "első feleség" fiúgyermekei voltak jogosultak). Hangsúlyozni kell, hogy ez a kapcsolat részlegesen még a honfoglalást követően is fennmaradt, hiszen a feljegyzések szerint Zsolt fejedelem is kazár hercegnőt vett feleségül.
A szerző feltűnően kerüli az I. (Szent) Istvántól I. (Szent) Lászlóig terjedő időszakot. Mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a harmadik Árpád-házi királyt Sámuelnek, míg a hatodikat Salamonnak (az öccsét pedig Dávidnak) hívták. Ezek a nevek pedig inkább Ószövetségiek és a XI. század keresztény névadásában egyáltalán nem gyakoriak.
 
A következő eseménysor, amivel Komoróczy professzor részletesebben foglalkozik, az nem más, mint I. (Szent) László és Könyves Kálmán törvényei. Itt egy kis kitérőt kell tenni. I. (Szent) László trónra lépésével – és ezzel egyidejűleg Salamon hivatalos halálával – lezárul egy, az I. (Szent) István halálával kezdődő közel 60 éves korszak, amit a permanens és véres polgárháborúk jellemeznek (Péter versus Sámuel, Péter vs. Levente és Vata, I. András vs. I. Béla, Salamon vs. I. Géza). Nyugat-Európát az invesztitúra háborúk dominálják és kirobbanni készülnek a keresztes háborúk is. A Német-Római Császárság diplomáciai érdeke az, hogy a Magyar Királyság maradjon meg a német szövetség rendszerében, míg a Vatikán érdeke ezzel ellentétes; az Árpádok érdeke viszont egyrészt a horvátországi hódoltatások diplomáciai elismertetése, másrészt a belső megbékélés. Egy ilyen külpolitikai helyzetben László és Kálmán rendkívül előnyös szerződést köt - a Vatikánnal. Ez a törvényeikben is visszaköszön (pl. elismertetik a Horvát Királysággal való perszonáluniót, illetve a magyarországi egyházfőket a mindenkori magyar király jogosult kijelölni és beiktatni).
 
László és Kálmán természetesen engedményeket tesz a kor hivatalos antiszemita irányzatának, de ezek az engedmények feltűnően enyhék (pl. a keresztény-zsidó vegyes házasságok részleges korlátozása), miközben a Rajna-vidékén a keresztesek a zsidó közösségek mészárlásával kezdik a hadjáratukat. A törvények azért érdekesek, mert ezekben említés történik zsidó személyek és családok tulajdonában álló földbirtokokról. Komoróczy professzor a földbirtokok szerzését a földzálog intézményének tulajdonítja, de egy későbbi fejezetben – amiben a kor gazdaságát próbálja elemezni – súlyos ellentmondásba keveredik önmagával. Szögezzük le, hogy a földzálog – mint pénzügyi-jogi intézmény – először a XIV. század végén jelenik meg Lombardiában majd Flandriában és a feudalizmus intézményrendszerének felbomlásához, illetve a városi polgárság megerősödéséhez köthető, továbbá feltételezi a föld adás-vételének jogi lehetőségét. A XI. század végének Magyarországára ez egyáltalán nem jellemző és kizárható, hogy egy ilyen bonyolult pénzügyi-jogi instrumentum vonatkozásában 300 évvel megelőztük volna Európát. Ne feledjük el, hogy a XI. században földet tulajdonolni (beneficium vagy feudum formájában) csak királyi adomány vagy öröklés révén lehetett. Az Árpádok Magyarországán ez kiegészült azzal, hogy az Árpádok – a saját jól felfogott érdekükben – a honfoglaló családok szálláshelyeinek tulajdonjogát egyszer és mindenkorra elismerték (ennek egy jellegzetes mozzanata például a székelység helyfoglalása III. Béla korában vagy a kunok betelepítése IV. Béla idején).
 
Nem ide tartozik, de mint humoros részletet érdemes megemlíteni, hogy László egyik törvénye megtiltja a római katolikus papoknak a többnejűséget (fenti könyv, I. rész, 89. oldal).
 
A következő elemzést érdemlő időszak az Aranybulla kora. Az első komolyabb zsidóellenes mozzanat a magyar történelemben, ugyanis a törvény rendelkezik arról, hogy "királyi hivatalt csak keresztény magyar nemes tölthet be." Értelmezzük fonákjáról a dolgot! Ez, ugyebár azt jelenti, hogy sok olyan zsidó vagy muszlim vallású nemes volt, aki a királyt szolgálta (kamarás ispánok, tárnokmesterek, pénzverdék adminisztrációja, királyi kancellária ügyvitele, stb.). Ezen nincs mit csodálkozni, ugyanis körükben az írástudók száma lényegesen magasabb volt, mint a keresztény nemesek körében és a királyi adminisztrációnak világi írástudókra volt szüksége. Mindenesetre tény, hogy az Aranybulla ezen rendelkezését az Árpádok nem tartották be, sőt magát az Aranybullát is negligálták – tehették, ugyanis szakrális királyok voltak.
 
A szerző tényként állapítja meg, hogy Magyarországon a politikai antiszemitizmus csak az Árpád-ház kihalását követően, az Anjou dinasztia konszolidációja idején jelenik meg, és gyakorlatilag ezzel zárul a magyarországi zsidóság első négyszáz éve.
Dr. Komoróczy műve rettenetesen nehéz olvasmány. Esetében nem elég az általa feltárt tényeket értelmezni, de feltétlenül szükséges a megjelölt forrásokba is beleolvasni – feltéve, hogy magyarul, angolul vagy egyéb ma beszélt nyelven elérhetők. Akit a téma (a magyarság és a zsidóság közös történelme a középkorban) valamivel olvasmányosabb formában érdekel, annak az alábbi szépirodalmi vagy népszerű tudományos műveket tudnám ajánlani:
 
Passuth László (Hétszer vágott mező), Hegedűs Géza (Az írástudó), Szabó Magda (Az a szép fényes nap), Makkai Sándor (Táltoskirály), Dümmerth Dezső (Árpádok nyomában), Szombathy Viktor – László Gyula (Magyarrá lett keleti népek).
 
Befejezésül pár szót a szerzőről. Komoróczy Géza egy elszegényedett hétszilvafás nemesi család sarja. Családfáját Zsigmond koráig tudja visszavezetni és – ha ez valakit is érdekel – a családjában generációkra visszamenően nincsenek zsidók. Ebből következően megállapításait még a kétkedőknek is érdemes mérlegelni. Ha a professzor által feltárt tények valósak, és az általa megjelölt történelmi dokumentumok nem hamisítványok, akkor rögzíthető, hogy az Árpádok korának magyarsága a zsidó vallással, illetve a zsidó vallású személyekkel szemben sokkalta liberálisabb volt, mint a későbbi korok magyarsága, mely későbbi korok magyarságának már vajmi kevés köze volt és van a honfoglalókhoz.