Premier plán - Mindenki rendben van
2012-02-29 - Az elmúlt két-három év alatt is rengeteget változott Százhalombatta, elég csak a főtérre vagy a Damjanich útra gondolni. Mindig izgalmas olyan emberrel találkozni, aki látta a hajdani búzamezők közül kinőni a várost. Kővári László háza ugyanazon a Madách utcai telken áll, ahol hatvankét éve született.
- Édesapám jelképes 10 forintért vette ezt a telket, amikor gróf Bíró Pál birtokát felparcellázták. Akkoriban két-három ház állt itt, körülöttünk búza, kukorica vagy napraforgó földek és rókák, amik be is jártak a kertekbe és elvitték a tyúkokat. Dühöngőnek hívták ezt a területet, mert itt mindig rettenetesen fújt a szél, mivel nem volt, ami útját állja.
 
- Mit játszottak itt gyerekkorukban?
- Pannónia pusztán laktak a téesz dolgozói, oda jártunk játszani az állatok közé. A mostani orvosi rendelő előtti területen állt a magtár, ahova traktorokkal hozták a búzát. Nagy élmény volt beleugrálni a magba. A mai "Matrica" Múzeum épülete volt a kultúrház színpaddal, pingpongasztallal. Akkoriban nemhogy internet, áram sem volt. Petróleumlámpa fényénél írtuk a házi feladatot.
 
- Hogyan emlékszik, a városépítésre?
- Megállt egy teherautó a mostani Ifjúság útján, és elkezdték lepakolni a téglát. Kérdeztük, hogy miért. Mondták, hogy jönnek ide építkezni és először is illemhelyet készítenek a munkásoknak. Élmény volt a sok új ember, szerettem közéjük járni! Megengedték, hogy az egyik házban én rakjak le néhány téglasort.
 
- Hova járt iskolába?
- Hetedikig a faluba, a Római hídon, nyolcadikban pedig az ERBE telepre, ahol egy barakkban volt az iskola. Később Érdre jártam, az akkor induló Vörösmarty Gimnáziumba. Itthonról toronyiránt vágtam át az állomásra. Gumicsizmában mentem odáig, amit a kerekes kútnál lemostam és felvettem egy rendes cipőt. A gimnázium nekem, falusi gyereknek nagy lépés volt: zenekart alapítottunk, sportolni kezdtem, és ott szereztem meg a későbbi szakmám alapjait is. Az osztályfőnököm, Pfeifer Ádám ajánlotta, hogy jöjjek a DKV-ba, mert ott van a jövő. Érettségi után fel is vettek, ’68-tól a műszerész osztályon dolgoztam. Heti öt napot a mesterek mellett, hétvégén pedig Budapestre jártam iskolába, ahol szabályozástechnikai oklevelet kaptam. De azt gondoltam, ez kevés, és beiratkoztam technikusi minősítésre, amivel magasabb szintre lehet jutni. Meg is volt a gyümölcse: kategóriát ugrottam, ami jelentős béremelést is jelentett, kineveztek üzemmechanikusnak. Akkoriban rendszeresen le kellett állítani az üzemeket, ezt kellett előkészíteni, megtervezni. 1982-ben a "DKV lelke", a krakk-üzem építése során Balasa Ágoston meghívott a műszeres átvételi és üzemindító csoportba. Több egység indulásában is részt vettünk, mígnem elindult a DunaMont (most Dunastyr) építése. Pályázatot írtak ki, és hét jelentkező közül engem választottak a műszeres karbantartás vezetésére. Ott is maradtam 22 évig, múlt novemberi nyugdíjazásomig. A munka mellett mindig szívesen vállaltam közösségi feladatokat: kirándulásokat, horgászversenyeket szerveztem, izegtem-mozogtam. Most is hívnak, közéjük tartozom. Minden közösségért – legyen az munkahely, család vagy város – tenni kell, nem csak kivenni a részünket belőle.
 
- Mi lett a gimnáziumi zenekarral?
- Az osztálytársaimmal alapítottuk, az volt az első iskolai zenekar, a Newesints. Harmadikban már hívtak bennünket a többi osztályokba, szalagavatóra is zenélni. Aztán az érettségi után felbomlottunk. Akkor alapítottam meg az első battai beategyüttest. Az első zenekar a városban édesapámék tambura-zenekara volt még a 30-as években. Akkoriban nagyon sok bált tartottak, és ők mindig felléptek. Mai napig őrzöm édesapám közel 100 éves tamburáját. Amikor ’68-ban a gimis osztálytársammal a DKV-ba kerültünk, szóltunk a KISZ Bizottságban, hogy szeretnénk zenélni. Kaptunk erősítőt, hangfalakat, mikrofonokat. Először Origo néven léptünk fel, és például mi kísértük országos turnéra az akkori "Ki Mit Tud" nyerteseit. Később a DKV iránti hálóból D-kávé lett a nevünk. Az akkordokat könyvekből tanultuk, a harmóniákat próbáltuk füllel leszedni. Az akkoriban divatos zenét - Status Quo, Black Sabbath, Creedence Clearwater Revival számokat – másoltuk. A hetvenes évek elején minden csütörtökön játszottunk a Százhalom Étteremben, az "Ötórai teán", ami hatkor kezdődött. Tízig zenélhettünk, mert utána csendrendelet lépett életbe. Ezek az esték szeszmentesek voltak, és mindig zsúfolásig megtelt az étterem. Egy ilyen alkalommal készült az MTV riportja, ami mostanában fel-felbukkan az interneten. Ott basszusgitározok a sarokban, csak nehéz felismerni. Aztán 1976-ban előtérbe került a család, kezdődtek a házasságok, abbahagytuk a zenét. Visszaadtuk a KISZ-nek a berendezéseket, azóta több zenekar is használta. Zenei tudásomat jó pár év kihagyás után, most újra kamatoztatom: a Coctail-party zenekarral lakodalmakon, rendezvényeken lépünk fel. Az augusztus 20-i utcabálon is mi zenéltünk a Damjanich úton, és nyolc éve "miénk" az érdi birkózóbál.
 
- Hogyan alakult a gimnáziumban indult sportkarrierje?
- A VMG-ben kiemelt sportág volt az atlétika. Szalai Jenő, a testnevelés tanárom alkatomnál fogva magasugrónak indított. Mindennap edzettem, sokat versenyeztem, díjakat szereztem. Tizennyolc éves koromban, amikor a magyar csúcs 2,09 méter volt, én 1,95 métert ugrottam, és ezzel az ország húsz legjobb magasugrója között voltam. Gimnázium után hívtak a BEAC-ba. Minden nap bevonatoztam az edzésre, nagyon fárasztó volt munka után. Ráadásul akkor vezették be a Fosbury-stílust, amiben háttal kell ugrani. Sok lécet és a hátamat is többször összetörtem. Akkor abbahagytam a magasugrást, de a sportot nem. A DKV-ban nagyon sokan fociztak, rendszeresen rendeztünk bajnokságokat az üzemek között. Sokan le sem szálltak a műszakos buszról, mentek egyenesen a Csónakházba, ahol nagyon nagy élet folyt. Lehetett ebédelni, akár ott is aludhattunk. ’72-ben én voltam a DKV-bajnokság gólkirálya. ’78-ban elkezdtem kosarazni is, igazolt játékosként játszottam a DKV csapatában. 1980-81 körül az első battai csapatként jutottunk az NB II-be. 1983-84-ig játszottam, míg el nem kezdtünk családi házat építeni.
 
- Az Önt ajánló Sinka László említette, hogy futott az olimpiai lánggal.
- Az 1972-es müncheni olimpia idején a fáklya átjött Magyarország területén is. A települések között oldalkocsis motorkerékpár vitte, a nagyvárosokban pedig sportolók, akik megérdemelték. Engem a magasugrás révén ismertek, így a Pest megyei szakaszon, körülbelül három kilométert futhattam az autópályán a lánggal. Nagy felhajtás volt! Kaptunk tetőtől-talpig olimpiai mezt és mindenki saját fáklyát, amiben egy gázpatron táplálta a lángot. A fáklyát egy német ágyúgyártó cég készítette, most is ugyanolyan jó állapotban van, mint 40 éve.
 
- November óta nyugdíjban van. A sportot is abbahagyta?
- A mai napig minden csütörtökön focizunk a műfüves pályán és hétfőnként floorball-t játszunk. Ezt még a Dunastyrnél indítottam el, hogy megmozgassam a társaságot, családok is játszhatják, korra, nemre való tekintet nélkül. Az elmúlt években nagyon sok restanciám gyűlt össze. Rendezem az iratokat, javítgatok a ház körül. Várom a tavaszt, amikor a kertet fogom építeni. Mindig találok elfoglaltságot. A szomszéd telken élt az édesanyám, aki tavaly meghalt, így 600 négyszögöl területet kell gondoznom. Majdnem egy egész napba telik, amíg mindenhol lenyírom a füvet. A nejemmel sok pénzt költünk biotermékekre. Vannak gyümölcsfáink, most lesz időm kibővíteni a konyhakertet is. Lehet, hogy tyúkokat, csirkéket is fogok tartani. Az abból készült húsleves ég és föld a boltihoz képest!
 
- A családjáról még keveset mesélt!
- Az első házasságomból született a legidősebb lányom, Ildikó. Zalaegerszegen él, jó a kapcsolatunk. Második feleségemet a kosárlabda kapcsán ismertem meg, ’83-ban házasodtunk össze, 29 éve élünk együtt. Van három szép nagylányunk. Amikor Panka 2,5 éves volt, a feleségem pedig terhes, kijött az ultrahangról és én nagyon megijedtem, mert sírt is, mosolygott is. Az után mutatta a felvételen, hogy kettő kisbabánk lesz. Nagy terhet jelentett három kicsit nevelni. Éjszakánként, amíg a feleségem egyiküket szoptatta, én a másikat ringattam. Panka mára elvégezte a Pázmány Péter egyetemen a francia és kommunikáció szakot, most az IBM-nél dolgozik. Vali és Franciska együtt mentek Szegedre, a tudományegyetemre. Vali gyógypedagógusként végzett, és a Szülők Fórumánál dolgozik. Franciska a jogi karon elvégezte a mesterképzőt, még hátravan a német felsőfokú szakmai nyelvvizsgája. Közben elnyert egy közigazgatási minisztériumi ösztöndíjat: nyolc hónapig itthon, két hónapig Brüsszelben vagy Londonban dolgozhat, és ha megállja a helyét, nagy valószínűséggel állást is kap a minisztériumban. Mindig azon izgultam, felvegyék a lányokat, legyen munkahelyük, ezért is nem mentem előbb nyugdíjba. Most már – úgy néz ki – mindenki rendben van.
 
- Kit ajánl a következő beszélgetésre?
- Már említettem Balasa Ágostont, aki jó barátom, a szakmában példaképem, és sportemberként is tisztelem. 1963 óta ismerem, tudniillik az ő családja volt az első, aki beköltözött az új házakba. Már gyerekként együtt fociztunk és később a DKV-s bajnokságban is.