Talán teológiai közhely, de sokan úgy vélik, hogy a huszadik század a Sátán évszázada volt. Hogy mi a Sátáné, abba most ne melegedjünk bele, csak rögzítsük tényként: soha annyi vér nem fojt, soha annyi háború és pusztítás nem csonkította az emberiséget, mint amennyi a múlt században. A felborult értékrendek mindenütt összekuszálták az életet, az emberi sorsokat. A romokon pedig megjelent az Isten nélküli reménység egyik legnagyobb fegyvere: a manipuláció. Mint a legtöbb igaz költőt, ezek bántják leginkább Mirtse Zsuzsát is, akiről nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy Cs. Szabó Lászlóval együtt azt vallja: "Fegyverek közt csak elpuhult Múzsák hallgatnak." A szerző Idő és mérték című, "szabálytalan versek" csokrát tartalmazó kötete az asszonyi lét, a gyönyörű asszonyi forma lázadása a deformált világ ellen. Verseinek meghökkentő nyelvi bravúrjai és allűrjei azt fogalmazzák meg egyértelműen, hogy a nyelv abszurditása az abszurd nyelve, az abszurd pedig maga a Teremtő nélküli lét: a szabálytalanság. Versei igazi provokációk: a Paradicsomból kiűzött Éva csipkedi a boldogságot, a fényes sorsot ígérő, de a sötétségbe mindig visszahulló Ádámot. Az asszonynak férfi kell, de nem selejt és nem kacat (főleg pedig nem tucat), hanem olyan, aki valóban mérték lehet az időben. Aki az asszony számára a szabálytalan világban a meghitt szabályosság. Ez a mai Szapphó így panaszkodik: "tél végi füst/magamból égetlek ki/ új holdat várok", vagy így: "foszló szélkabát/ levelekben hullik az ősz/ továbbfúj tőled."(Városi triplák) Aztán így kötekszik: "Kell egy férfi. Mert mulattat./ Mert eltűnős./ Mint egy utas a sínpárok között.// Mert balfék,/ kormány és gyutacs."(Kell egy férfi) És így könyörög: "bekerítelek/ sötét udvar az ölem/ rád nyíló ajtó."(Városi triplák)

Mirtse Zsuzsa talán azért provokál, azért kajánkodik, mert érzi, hogy kevés az igazi férfi ebben a mai, kárhozatos világban. Tündér vagy boszorkány? Döntsék el önök, kedves olvasók! Talán egyik sem, talán mindkettő, de mindenképpen igaz szavú költő, vérbeli és vérbő költőnő.

A kötetet Szondi György versekkel rokon-közeli, szomorú derengésű fotói díszítik.(Mirtse Zsuzsa, Idő és mérték, Napkút Kiadó, 2011)