Fülnek, szemnek, szívnek
2012-01-23 - Minden újabb évünk, minden fontosabb nemzeti ünnepünk, megemlékezésünk a Himnusz szavaival kezdődik. A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc január 22-én fejezte be költeményét, ennek apropóján országszerte a magyar kultúrát ünnepeljük ezen a napon. Százhalombattán színes programsorozat tette emlékezetessé ezt a vasárnapot.
A rendezvény délután a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Ház melletti téren kezdődött. Most először nevezhetjük hivatalosan is így az intézményt, amelynek névadó ünnepségét emléktáblák avatása és koszorúzás is kísérte. Szigetvári József, a Barátság Művelődési Központ igazgatója az épület hosszú falán végigmutatva megjegyezte, a mostani négy tábla mellé, még sok elfér, hogy az Óváros életében fontos szerepet betöltő személyek emléke méltó módon fennmaradjon. Először Márton Béla festőművész érdemeit méltatta Takács Péter, és örömmel köszöntötte a közönség soraiban megjelent egykori tanítványokat. Majd Buzay József emlékezett Matta Árpád földbirtokosra, aki a XX. század elején a falu gazdasági életének élénkítésében játszott fontos szerepet. Jankovits Ferenc közösségépítő személyiségéről lánya, Jankovits Márta emlékezett meg. Az ünnepségen részt vett a régi óvárosi család apraja-nagyja, a dédunokákig bezárólag. Az ükunoka csak azért nem lehetett jelen, mert épp aznap volt egyhetes. Végül Zenálkó Etel emléktáblájának megkoszorúzása következett. A méltató beszédet dr. Vicze Magdolna, a "Matrica" Múzeum igazgatója olvasta fel. Ezt követően Bauer Istvánné, Manci néni, az egykori pedagógus egyik tanítványa leplezte le az épület Szent László úti oldalán az új nevet hirdető feliratot. Az ünnepség keretében a közönség megtekinthetett egy filmet, ami a hajdani tanítónőnek állít emléket, majd Szvorák Katalin koncertje zárta az óvárosi rendezvényt.
Kora este zsibongva gyülekezett a közönség a Barátság Kulturális Központ előterében. Amikor megszólaltak Erkel Ferenc Himnuszhoz írt zenéjének ismert felvezető hangjai, mintegy varázsütésre megállt és elcsendesedett mindenki. Ének helyett ezúttal a Kiskörúti Színisuli növendékeinek szuggesztív szavalásában hangzott el "a magyar nép zivataros századaiból" szóló üzenet.
Az ünnepség a "Kávészünet" nevű kéttagú formáció előadásával folytatódott, akik klasszikus és kortárs versek megzenésített verzióit adták elő. Majd az egybegyűltek a Kamaraterembe vonultak, ahol Takács Péter, ezúttal műgyűjtőként mutatta be a "Székelyföldi festőművészek Erdélyből" című tárlatot. Elmondta, nem csak a városban élő gyűjtőktől, hanem az ország különböző területeiről is érkeztek festmények és szobrok a kiállításra. A közel hetven alkotással a XX. századi erdélyi képzőművészet három generációjának jeles képviselői mesélnek a székelyföldi táj szépségeiről, az ottani élet gazdagságáról. A megnyitón a Chorus Matricanus, Füri Anna vezényletével Bartók Béla szerzeményeiből énekelt, és világhírű magyar zeneszerző műveivel nyílt meg a SZAK Stúdió 15. jubileumi tárlata az emeleti Galériában. Ávéd-Brezánszy Ágnes klarinéton, Kun Katalin zongorán szólaltatta meg Bartók lendületes, minden ízében a magyar népzene temperamentumát megörökítő muzsikáját. A százhalombattai művészcsoport ismét tudatosan készült és tematikus tárlattal jelent meg a már hagyományos kultúra napi kiállításon. A művek közös kiindulópontja ezúttal az olvasmányélmény, ami nem feltétlenül illusztrálást jelent, hanem az impresszió teljességének megragadását - mondta László Bandy képzőművész megnyitó beszédében. A képekről többek között Weöres Sándor és Hamvas Béla üzenete, Vlagyimir Nabokov és Viktor Pelevin világa köszön vissza. Mindkét kiállítás február 5-ig látogatható.
A kiemelt programpontok mellett a közönség az előtérben táncosokkal, a folyosókon zenészekkel, a lépcsőfordulókban képzőművészekkel és kórusokkal találkozhatott, akik kis előadásaikkal, akcióikkal a magyar kultúra színességét, gazdagságát hirdették és ünnepelték.
A százhalombattai kultúra napi megemlékezést Fellegi Ádám Liszt-díjas zongoraművész koncertje koronázta meg.
Hozzászólások
Amikor ezt a SZAK Stúdiós kiállítást elkezdtük szervezni, felmerült, hogy miért hagytuk el a kezdeti jó szokásunkat, hogy egy-egy téma köré válogassuk a műveket az évi kiállításunkra. Az ellenállás oka az volt, hogy mindenki már felnőtt, járja a saját művészi útját, és egy kívülről megadott témára "rákattanni" nincs mindenkinek ideje, se energiája. Azt hiszem, éppen én voltam, aki először felvetettem (kissé önző módon a saját gyakorlatomból kiindulva), hogy mivel mind olvasunk – szórakozásból, művelődésből, sokszor kötelességből is – miért ne lehetne kinek-kinek a saját könyve (nem is biztos, hogy a "kedvenc", hanem az épp aktuális) a kiinduló pont. Maga a Könyv, az olvasás élménye, az ebből fakadó alkotó tevékenység élménye lesz a közös alap.
Például, hogyan "fordítódik" le a verbális és lineáris (szavakból építkező és időben előre haladó) irodalmi nyelv a képzőművészet többdimenziós képi nyelvére. (A Magyar Kultúra Napján felmerül – s ez egyszer lehetne egy nagy beszélgetés témája – hogy a képzőművészet nyelve mennyire lehet magyar, s mennyire nemzetközi? És egyáltalán mi az, hogy magyar, nemzetközi vagy univerzális?)
De valóban: egy szöveg képpé fordításában ott rejtőzik a szószerinti fordítás csapdája: az elbeszélés időfolyamát megállítva illusztrációt készítek egy kiragadott pillanatból, mintegy igazolom a hamis vádat, hogy a képzőművészet épp az időt nem tudja ábrázolni.
Az itt kiállított művek ezért igyekeztek az irodalmi élmény teljességét megragadni. Ki-ki, hogyan? Van itt olyan, ami "szinte csak" illusztráció, de a jelenet vagy épp egy idézett mondat köré sikerült odaszervezni az irodalmi mű egészét. És van – talán ez a több – ahol az alkotó szinte utólag döbben rá, hogy a megszületett ű mögött ott állt mindig a meghatározó olvasmány.
Érdemes is megfigyelni, hogy az idézett könyvek nagy része nem szépirodalmi mű. A SZAK Stúdió tagjaira általában is jellemző az elméleti megalapozottság és érdeklődés. Egy része egyetemet-főiskolát végzett, vagy éppen most végzi, de vagyunk egy páran "autodidakták", ami szó is jelzi, hogy folyamatosan tanítjuk magunkat. (Jó pap holtig autodidakta.)
A jó művész nem könyvből tanul.
A "könyvélmény" kifejezést negatív értelmében is szoktuk használni, mintegy szembeállítva a valóban átélt tapasztalatból származó élménnyel. A képzőművészetben is igen nagy csapda és olyan régi rossz gyakorlat, hogy már Leonardo is kárhoztatta a "régiektől való tanulást".
Ugyanakkor a kultúra folytonossága megkövetel bizonyos nyelvi folytonosságot. Egy közös jelrendszer s egy közös élmény – például egy mindenki által ismert könyv, vagy csak az olvasás közös élménye is – segít megérteni és befogadni egy mű egyéni élményre épülő személyes – de a közösségnek szóló – üzenetét.
A SZAK Stúdió tagjai ezen a kiállításon ezt kísérlik meg: közvetíteni az alkotó egyéniség és a befogadó közösség között a közös élmény – itt a könyv és az olvasó élménye segítségével.
László Bandy
(Elhangzott a SZAK Stúdió Magyar Kultúra Napi kiállításának megnyitóján, 2012. január 22-én a százhalombattai Barátság Kulturális Központ Galériájában. A kiállítás február 24-ig látogatható.)