Novemberi beszámoló a polgárőrségtől
2011-11-29 -
November elején a Mindenszentek, illetve a halottak napja adott a szokásosnál több feladatot polgárőreinknek. Ilyenkor gyakori a sírrongálás, illetve a virág-, koszorú és díszkő lopások, a parkolókban pedig a gépjárműfeltörések és lopások. Polgárőreink a megnövekedett forgalomra való tekintettel a forgalom irányításával is foglalkoztak. A négy napos hosszúhétvége alatt a nagy látogatottság ellenére nem történt bűncselekmény a temetőben.
 
November 6-val kezdetét vette a lomtalanítás. A polgárőrök megerősített járőrtevékenységet láttak el. Több intézkedésre és felszólításra is sorkerült. A lomtalanítás ideje alatt a lomtalanítással kapcsolatban nem történt bűncselekmény. A lomtalanítással kapcsolatos feladatok november végéig adtak külön elfoglaltságot polgárőreinknek.
 
A Százhalombatta Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezete közgyűlést tartott november 8-án. Az új polgárőrtörvénynek megfelelően újra kellett választani a tisztségviselőket. Az egyesület elnöke Szél Pál, elnökhelyettese Körömi Lajos, titkára Szalai Attila. Elnökségi tagok: id. Bajer Csaba és Horváth Gulya.
A Városi Polgárőrség és a Bölcsőpark Közhasznú Nonprofit Alapítvány együttműködési szerződést kötött. A többek között drog-, alkohol- és egyéb függőségek prevenciójával foglalkozó szervezetet nyomozótisztek alapították, felhasználva a munkájuk során felgyülemlett tapasztalati és lexikális tudást. Az első, nagy sikert aratott rendezvényüket november 20-án tartották meg. A Drogprevenciós Labdarúgó Tornán több polgárőr vezető érmeket és ajándékokat adott át.
 
November 27-én rendőri intézkedést kértek a polgárőr járőrök egy Százhalombatta vasútállomáson történt lopással kapcsolatosan.
 
Polgárőreink a hónap minden napján járták városunk utcáit. Hétvégenként - péntek szombat, vasárnap - 20 órától 1 óráig megerősített járőrszolgálat volt jelen a közterületeken.
Novemberi szolgálatok: 211 óra.
 
Közeledik a karácsony. Ilyenkor sokkal több a vagyonelleni bűncselekmény, mint az év más szakában. Kérjük, Önöket, figyeljenek érékeikre! Bevásárláskor a szokásosnál jobban figyeljenek táskájukra, zsebeikre és pénztálcájukra. Mindig zárják a gépjárművüket. A gépjárműben ne hagyjanak jól látható helyen értékes tárgyakat. Azok a gépjármű-tulajdonosok, akik rendelkeznek garázzsal, ne legyenek restek oda beállni. A családi házas övezetben élők - amennyiben módjuk van - ne az utcán parkoljanak! Végül, de nem utolsósorban figyeljünk egymásra is!
 
Városunk polgárőrsége minden százhalombattai lakosnak szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket és boldogabb, sikeresebb új évet kíván!