Zöldpillangó lóháton
2011-11-16 - „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent…”, de lóhátról bizonyára egészen másként mutat. Rédli Éva és unokahúga, Szélpál Anna évek óta járják lovon Százhalombatta környékét: az Óváros dombjait, a Duna partját, a Kiserdő útjait. Ugyanakkor sérült fiatalokkal is foglalkoznak, amihez szintén sok segítséget kapnak ezektől a pompás állatoktól. A sok városlakó számára láthatatlan Százhalombattáról és a lovas-terápiáról is mesélnek.
Mezőségi utak vezetik őket gyümölcsösök, magaslesek, búza-, kukorica- és napraforgótáblák mellett. Jó érzés poroszkálni a halmok között, és elgondolkodni, ki lehetett az az ember a dombok alatt, vajon a lovával együtt temették-e el? Látnak mindenféle életet: őzet, rókát, nyulat. A vadak első pillanatban nem ismerik fel az embert az állat hátán, ezért sokkal bizalmasabbak.
 
Egyik kedvenc helyük a szirt, ahonnan lelátni az érdi erdőre, a Dunán közlekedő hajókra, a környező városok fényeire. Reggel az ébredező természet frissességét szívják magukba, sötétedéskor a lenyugvó nap felé vágtatnak, éjjel pedig Százhalombatta fényeit csodálják. "Ilyenkor mindig jó érzés tölt el, hogy ebben a városban élhetek, mégis a csend és nyugalom távlatából figyelhetem kicsit" – meséli Anna.
"Itt, fönn a hegyen mintha megnőne a horizont, úgy tűnik, sokkal nagyobb az ég. Ilyenkor még inkább a természet részének érzem magam" – teszi hozzá Éva. Követik az évszakok váltását, megfigyelik a búza, a kukorica, a napraforgó érését, látják, mikor, mit és hogyan takarítanak be. Lovagolni egész évben lehet, de csak a legkitartóbbaknak és már tapasztaltaknak ajánlják télen. Ilyenkor csodás képet mutat a behavazott, zúzmarás táj, a piros csipkebogyó bokrokkal és a sokféle lábnyommal a hóban.
 
Tereplovaglás közben az ösztönös érzelmek törnek elő: vadnyúl után vágtatni, meglesni a legelésző őzeket, versenyt futni a gyümölcsösök között, követni egy nagy madár röptét.
 
Anna az állat és ember közti bizalmat tartja a legfontosabbnak a lovaglásban. Ha ez megvan, a ló bármilyen természeti akadályt leküzd lovasa kedvéért, egységben mozog vele. Hegyre mennek és völgybe ereszkednek, átússzák a folyót.
 
Ez a bizalom az alapja a lóval való gyógyításnak is. A ló ősidők óta az ember egyik legjobb társa és segítője, nagyon jóindulatú és türelmes állat. A találkozás során a legfontosabb a lóval való közvetlen kontaktus, az állat testének melege, járásának ringatása. A ló természetes – az emberéhez sokban hasonló – mozgása a feszes izomtónusú gyereket vagy felnőttet oldottá és lazává teszi, mert segít kikapcsolni a stresszt okozó külső és belső ingereket. Nagyon jól hat a lovaglás azokra a gyerekekre is, akik képtelenek hosszabb ideig koncentrálni vagy magatartásproblémákkal küzdenek, mert egyszerre kell kontaktusban lenniük a lóval és a terapeutával. A terápia szerves részét képezi a ló gondozása és ápolása, felnyergelése, ami növeli a felelősségtudatot és fejleszti a szociális érzéket. A lovaglás nem csak az egészségnek tesz jót, hanem önismeretre, bizalomra és természetszeretetre tanít.
 
"Szeretnénk megtanítani a lovainkat kocsit húzni – mondja Éva. Reményeink szerint jövőre már elvihetjük a gyerekeket szekerezni, bejárjuk a környéket, hogy ők is megtapasztalják a természet közelségét, Százhalombattának ezt a képét."