-  Egyszer ételt és ruhát osztottunk a gyülekezettel rászorulóknak – meséli -, és megismerkedtem egy férfival, aki elmondta, hogy ő a hajléktalan szállón, a felesége meg a lánya pedig a családok átmeneti otthonában lakik. Nagyon megindított a helyzete, ahogyan kapaszkodni próbált valami biztosba, és egész úton hazafelé azon gondolkoztam, hogyan tudnék segíteni, hiszen nem vagyok vagyonos, mit tudnék én adni, mim van? Hát, a szakmám, a tehetségem! Akkor döntöttem el, hogy, aki rászorul, annak ingyen fogom rendbe tenni a haját.

Édesanyjával együtt, aki szintén fodrász, kéthavonta járnak a Sérültekért Alapítvány Szellő utcai intézményébe, ahol már kész lista várja őket, hogy kiknek kell rendbe tenni a frizuráját.
- Minden alkalommal körbevezetnek, megnézem, milyen szépségeket gyártottak. Sajnos, kevesen tudják, milyen gyönyörű kézműves termékeket készítenek, de én szinte minden alkalommal veszek egy-egy apróságot.

Később újra hallott a hajléktalanszállóról is, egy gyülekezeti társa ugyanis ott dolgozik. Azóta egyik hónapban a szállóra megy, a másikban a Gátőrházba. Mikor kérdezem, nem sok-e ez a család és a munka mellett, azt válaszolja: "Egyetlen délelőtt havonta? Semmi!"
 - Amikor először jártam a hajléktalanszállón, végig csak azt hallottam, hogyan örvendeznek az elkészült frizurának, megnyírt szakállnak, bajusznak a zuhanyzóban, a tükör előtt. Jó volt átérezni az örömüket, de az is nagyon megindított, ahogyan egymással bánnak, ahogyan összetartanak, hiszen sokuknak nem maradt más kapcsolat. Hihetetlen sorsokat ismerek meg közben. Nagyon sokan önhibájukon kívül kerülnek utcára, akár egyetlen rossz döntés miatt. Szerintem az a legnehezebb a számukra, hogy egy olyan világban élnek, ahol a szerint mérik az embert, hogy mije van. Ebből a legnehezebb kitörni, hogy tartsák magukat valamire.      

Takács Judit húsz éve tagja a százhalombattai Hit Gyülekezetének. Egy volt osztálytársa mesélt neki először a közösségről.
- Nagyon régóta nem beszélgettünk, borzasztó kíváncsi voltam rá, ugyanakkor tartottam is a találkozástól, mert színművészetet tanult, és attól féltem, lenéz majd kicsit, de kellemesen csalódtam. Elmesélte, hogy olyan életmódot folytatott, amitől teljesen tönkrement, tolószékbe került, de megtért és meggyógyult. Gondoltam, erről többet kell hallanom. Elmentem a következő istentiszteletre, ahol azonnal megtértem én is. Nagyon sokat köszönhetek a hitemnek. Csodálatos emberi kapcsolatokat, de azt is, hogy tudok tisztelni minden embert, élhetőbb lett az életem. Néha egy-egy pillanatra én is elégedetlenkedem, aztán körülnézek, és látom, hogy másoknak mennyivel kevesebb jutott a jóból és több a bajból. Nem hiszem, hogy a saját ház, az új autó jelentené a nagybetűs életet. Számomra biztosan nem.