Premier plán - Hirtelen ötlettel
2011-10-14 - Varga Imrét sokan, sokféleképpen ismerhetik Százhalombattán: üzleteket, vállalkozást vezetett, tagja volt a képviselő-testületnek, aktív közösségi személyiség. Pedig először esze ágában sem volt itt letelepedni. Hirtelen ötletekről, hihetetlen élményekről és irányváltásokról beszélgettünk jelenlegi munkahelye, a Batta-Invest Kft. tárgyalótermében.
- Orosházán születtem, ahonnan 18 éves koromig szinte ki sem léptem. Szerettem volna, de nem volt rá lehetőségem. Édesapám azt szerette volna, hogy az asztalos üzemben, ahol dolgozott, legyek művezető, de ez engem nem vonzott. Már gyerekként az élővilág, leginkább a vizek világa érdekelt, így aztán mezőgazdasági szakközépiskolába mentem, majd a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolára. Akkor kerültem először kapcsolatba Százhalombattával: a TEHAG-ban készítettem elő a szakdolgozatomat. Mi az Alföldön távolságtartók voltunk, és egyáltalán nem tetszett az itteni közvetlen stílus, de az sem, hogy este kilenckor minden szórakozóhelyről kizavartak. Szeged-Fehértón kezdtem haltenyésztő agronómus-gyakornokként. Ott viszont hamarosan ellentétbe kerültem az állami gazdaság vezetésével a közgazdasági szemléletem miatt, amit a ’70-es években mereven elutasítottak. Onnan vittek el katonának, és amikor leszereltem, felhívott a TEHAG-ból az akkori szellemi-szakmai vezető, dr. Horváth László, hogy dolgoznék-e mellette, és ha igen, mikor tudnék jönni? Azt válaszoltam, hogy amikor a legközelebbi vonat indul. Mindenemet belepakoltam egy utazótáskába és indultam Százhalombattára.
 
- Nem túl megfontolt lépés, de jó ötletnek bizonyult.
- Hirtelen döntéseken alapul az életem. Ezek nálam jobban működnek, mint amin hetekig morfondírozok. A TEHAG akkor a szellemi tudás gyűjtőhelye volt, fantasztikus lendületű csapattal, nemzetközi hírnév felé tartva. Fanatikusan vetettem bele magam a munkába, napi 12-18 órát dolgoztam örömmel. A nyolcvanas évek elején egy magyar külkereskedelmi cég két halszaporítót épített Egyiptomban, és a TEHAG-ból kértek beüzemelőt. Senki nem akarta vállalni, mert angolul kellett beszélni.
 
- És Ön már tudott...
- Egy szót sem. De munka mellett három hónap alatt kommunikációs szinten elsajátítottam. Életem első külföldi útján kitárult a világ. Hatalmas élmény volt! Akkoriban ott edzősködött Puskás Ferenc, hát meglátogattuk. Amikor hazajöttem, felkértek egy ugyanilyen beruházáshoz Irakba. Az volt a Szaddam-korszak fénykora, zajlott az iraki-iráni háború, AK gépfegyvert nyomtak a halántékomhoz, mert filmeztem, az autópályán félre kellett húzódnunk a levegőbe lövöldöző, visszatérő győzelmi konvoj elől, miközben attól féltünk, a visszahulló golyó megsebesít bennünket. Mégis életem legszebb időszakát töltöttem ott. Rengeteg barátra tettem szert, kosaraztam például Szaddam fiával... Irakban nem szerették az idegeneket, de akit befogadtak – amíg el nem rontotta –, annak mindent lehetett. Szakmailag is ki tudtam teljesedni, a helyi fajok szaporításának kidolgozásáért az iraki gazdasági minisztertől oklevelet és egy aranyórát kaptam. Hajszál híján Szaddam Husszein haltenyésztője lettem, de épp akkor kezdett erősödni a nemzeti öntudatuk, hogy ők mindent meg tudnak csinálni.
 
- Szóval arabul is megtanult?
- Elkommunikáltam velük. Ahogy később Algériábanban franciául. Oda Németh Istvánnal és Lévai Ferenccel mentünk halat telepíteni. Aztán 1989-ben az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO felkért, hogy vegyek részt egy haltenyésztést fejlesztő program elindításában Bangladesben. Nagyon szép élmény volt, bár épp a fordítottja az arab világnak. 110 millióan élnek a Magyarországnál alig nagyobb területen, de boldogok. Azt a média nem tudja megmutatni, valójában mi van ott, miből alakult és hova vezet. Oda már családdal, két kisgyerekkel mentünk. A bengáli őserdő volt Kipling könyvében a dzsungel. Mostanra nyoma sincs. Letarolták.
 
- Ez a beruházás tehát annak a mondásnak a megvalósítása volt, hogy ne halat adj a szegénynek, hanem tanítsd meg hálót szőni?
- Kidolgoztunk és felépítettünk egy integrált rendszert: a halastó fölötti baromfiketrecből az elhullajtott táplálék és miegyéb táplálja a halakat, a tavak közti gátakon pedig növénytermesztés zajlik. A lényeg, hogy mindent használjunk fel, és ezt meg is tanulták abból a tankönyvből, amit vért izzadva angolul kellett megírni. Ez volt életem első fele.
 
- Ezután tért vissza Százhalombattára?
- 1991-ben hazajöttem, és egy széthulló TEHAG-ot találtam. A legjobb szakemberek már elmentek. Az akkori vezető vidékre akart küldeni, de akkor már éppen felépült itt a házam, nem akartam a családomat egyedül hagyni, a szívem szakadt meg, de inkább felmondtam. Fogalmam sem volt, mit fogok csinálni. Így lettem regisztrált munkanélküli. Aztán az egyik városi sétámon megláttam, hogy az első tízemeletes aljában privatizálják az üzlethelyiségeket. Hirtelen jött ötlettel licitáltam és meg is nyertem. Átvettem a hentes- és vegyesboltot és komplex élelmiszerboltot alakítottam ki. Akkoriban mindenki ismerte a Parabola Csemege nevét. Szerencsémre nagyszerű szakemberek segítettek megismerni a kereskedelem csínját-bínját, pár év alatt sikerült mini-üzletláncot kialakítanom négy bolttal, három büfével és egy csomagküldő szolgálattal. 1998-ban megkeresett a CÍVIS Klub, hogy nincs-e kedvem a vállalkozók képviseletében indulni a választáson az egyes választókerületben. Azt sem tudtam, mi fán terem a politika, de elvállaltam. Legnagyobb meglepetésemre egyenesen bejutottam a testületbe, és a Vagyongazdálkodási Bizottság elnökének is megválasztottak. Megrettentett a felelősség, de aztán sok munkával belejöttem, és becsülettel végigcsináltam. Két ciklusban elnököltem a CÍVIS Klub-ban is, de állóvíznek éreztem az utóbbi években. A tagság aktivitása is lecsökkent, így nem láttam értelmét és lemondtam. A 90-es évek végétől a nagy élelmiszerláncok miatt befellegzett a kis boltoknak. Amit lehetett, leadtam, eladtam. Ehhez hozzájárult az is, hogy a képviselő-testület akkor határozott az Batta Ipari Park megvalósításáról, és kijelöltek tanácsnoknak. 2000-ben az ipari parkot üzemeltető Batta-Invest Kft-hez kerültem, mint alkalmazott. A 2002-es választáskor azt mondtam, hogy akkor vállalom megmérettetést, ha a kerületem közvetlenül megválaszt, de pár szavazattal alulmaradtam. Így kerültem ki a politikai életből.
 
- Nem sajnálja? Képviselőként esetleg többet tehetne a városért.
- Mérlegeltem, és nem. Talán a nyakas, alföldi vérem miatt, de a folyamatos kompromisszumkötés nem az én világom. Itt – az ipari parkban – ismét egy új dolgot kell felépíteni, és ez tetszik. Úgy érzem, így nagyobb hasznot tudok hajtani a városnak. Most már a bővítésen dolgozunk, konkrét tervek vannak, csak pénzt kellene elővarázsolni valahogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben. Nem csak a területnövelésben, hanem minőségi fejlesztésben is látok távlatokat.
 
- Úgy tűnik, a munkája egyben a hobbija is. Mégis hogyan kapcsolódik ki?
- Ezt háttér nélkül nem lehetne csinálni, fantasztikus családom van, csodálatos társam és három felnőtt, sikeres gyermekem, akiket nagyon szeretek és büszke vagyok rájuk. Az utóbbi években borászkodom. A legjobb helyekről veszek szőlőt, abból készítek bort. Akik kóstolták, azt mondják, nem rossz. Kell a fizikai kondíció is, két csípőmben protézis van, ezzel kondizok, úszok, biciklizek, futok, síelek, túrázok.
 
- Protézissel a csípőjében?!
- A professzor velem szokott példálózni, hogyan kell felépülni a műtét után. Két nap múlva kellett volna felállni, de én meg akartam mutatni, úgyhogy már másnap a lépcsőn mankóztam. Nagyon nehezen szántam rá magam a műtétre, előtte végigpróbáltam minden természetes gyógymódot. Az operációt nem sikerült megúsznom, de nagyon sokat tanultam és változtam.
 
- Vannak konkrét tervei vagy újabb hirtelen ötletre vár?
- Kósza gondolatom szerint, valamikor az Őrségben szeretnék egy kis földet, patakkal, halastóval, házzal. De érzek annyi energiát magamban, hogy bármi jöhet. El szeretnék jutni Izlandra – és el is fogok, valamint Kanadába és Új-Zélandra is. Létezik egy autóval végigjárható útvonal az Északi sarkkörön túlra.
 
- Végül, kit ajánl következő beszélgetőtársnak?
- Sárinszky Csabát szeretném ajánlani. Évek óta ismerem a CÍVIS Klubon és rendszergazdaként a munkáján keresztül. A városban jól ismert vállalkozóként, közösségi és magánemberként is. Nagyra becsülöm, méltó példaképnek tartom mindenki számára.

Hozzászólások
Tisztelt Szerkesztőség!
 
Gratulálok a cikkhez, éveken keresztül volt szerencsém Varga Imrével egy munkahelyen dolgozni. Már korábban megérdemelte volna, hogy rá essen a választás. Mindenkinek ilyen jó kedvű, élettel teli, jóindulatú, munkatársat kívánok.
 
Üdvözlettel: Tarnóczi Sándorné