Premier plán - Halász vagyok
2011-10-06 - Energikus, jó kedélyű, elégedett. Ezekkel a szavakkal lehet leginkább jellemezni Lévai Ferencet, az Aranyponty Halászati Rt. elnök-vezérigazgatóját. Élete sikertörténet, amelyben voltak bőven nehézségek, de mint mondja, ha valami nem sikerült, mindig jött egy új lehetőség, amit ki tudott aknázni.
Gyökerei Ercsiben vannak, mint ahogy itt szerelmesedett bele a halászatba is. A Duna mellett lakott, és gyerekként pajtásaival szinte egész napját a vízparton töltötte. Nemcsak játszottak, hanem uszadék fát szedtek a fűtéshez, vagy gyufásdobozba gyűjtött legyekkel pecáztak. Itt ismerkedett meg az akkor még aktív halászokkal, a halászmesterséggel is. Lenyűgözte a munkájuk, tudásuk, hozzájuk csapódott, és a halászat hamarosan szenvedélyévé vált.
 
Jó eszű gyerek lévén édesapja szinte elzavarta egy középiskolába, ahol kitanulta a pneumatikus műszerész szakmát. Szeretett volna jelentkezni a jogi egyetem esti tagozatára, de ez meghiúsult, mert behívták katonának. Itt aztán kezébe akadt egy újságcikk, amin elindulva gyermekkori vágya valósult meg, halász lett.
 
- Azt gondolnánk, hogy ilyen érdeklődéssel talán inkább gimnáziumba, vagy mezőgazdasági szakközépiskolába, utána agráregyetemre megy. Hogyhogy műszaki szakközépiskola és aztán jogi egyetem?
- Én nagyon szerettem volna halász lenni, de apám azt mondta, hogy eddig még csak szegény halászt látott életében, és ha már egyszer jó fejem van, kitaníttat. Egy rokonom, aki a Magyar Optikai Művekben dolgozott, ajánlotta az iskolát, amely szakközépiskolaként az elsők közt volt Magyarországon. Az iskolai évek alatt nagyon hiányzott a halászat, áradáskor szinte meg voltam bolondulva, hogy nem lehetek ott. Amikor csak tehettem, mentem a vízre, egyrészt a szenvedély miatt, másrészt jól jött az a kis pénz, amit kaptam.
 
A középiskolában hívták fel a figyelmemet, hogy helyem lenne a jogi pályán, úgy gondoltam jogászként halászhatok is. A nappali tagozatot, mivel volt egy tanuló öcsém, nem vállalhattam, így az esti egyetem felvételijére készültem. Közben elhelyezkedtem a Dunai Kőolajipari Vállalatnál. Ma már bevallhatom, hogy nem sok hasznomat vették. Többnyire elbújtam tanulni, vagy hálót szőni, javítani. Hálás szívvel gondolok akkori kollégáimra, akik fedezték ezt, de nekik is jól jöttek a halszállítmányaim. Tizenkilenc évesen megkaptam a sorkatonai behívómat. A sorozáskor ugyan megígérték, hogy elmehetek a felvételire, de a felvételi előtt néhány nappal egy új rendeletre hivatkozva megtagadták. Nagyon el voltam keseredve, de amikor legnagyobb az ínség, akkor jön a segítség. Két hét múlva "libresszós" lettem a laktanyában. Mivel ott nem volt kantin, néhányunkra hárult a kulturális élet megszervezése. Az újságok hozzám futottak be.
 
- Itt találkozott azzal a bizonyos újságcikkel, amelynek nyomán örökre elköteleződött a halászat iránt?
- Igen, arról volt benne szó, hogy a Dunai Hőerőmű Vállalat meleg hulladékvizére alapozva egy korszerű halszaporító üzemet építenek. Eltávozáskor hazamentem és megkérdeztem az egyik öreg halász barátomat, Károlyi Gyula bácsit, mit tud erről. Ő Pékh Gyulához, a "főhalászhoz" irányított az akkori Földművelődési és Mezőgazdasági Minisztériumba, én pedig katonaruhában egyszerűen besétáltam a minisztériumba Pékh Gyulához, aki meghallgatott, majd felhívta dr. Tölg Istvánt, a még csak terveken létező Temperált vizű Halszaporító Gazdaság (TEHAG) már kinevezett igazgatóját, akivel még aznap személyesen is találkoztunk. Leszerelésem után a Dinnyési Halszaporító Gazdaságnál kezdtem, ahol három hónapig szinte éjjel-nappal dolgoztam és rengeteget tanultam, főleg éjszakánként, hogy el ne aludjak. Akkor még nem volt halászati oktatás Magyarországon, így a rendelkezésre álló szakkönyvekből próbáltam elsajátítani a szakmai fogásokat. A TEHAG indulásakor a keltető ház halászmestereként kezdtem, és diplomát szerezve, a ranglétrát végigjárva igazgatóhelyettesként jöttem el a cégtől.
 
- A TEHAG munkája az egész világon egyedülálló volt.
- Ez gyakorlatilag egy vízió volt, megálmodták, megvalósítottuk. Az igazgatónk dr. Tölg István nagy tudású, remek vezető volt, nagyon jó csapatot hozott össze. Szinte minden tóra jutott egy agrármérnök és mindenki hozzátett valami újítást a munkához. A TEHAG az európai halászat központja lett. Több száz ország diákjait képeztük itt ki. A kezdeti húsz év fantasztikus volt, szinte egy generáció nőtt itt fel úgy, hogy megtalálta a helyét bárhol a világban. Szó szerint repültünk, mint ahogy a mezőgazdaság is akkoriban, a halászat pedig egy kis ékszerdobozkája volt. Szakértőként több tucat országban segítettük a haltenyésztést, vezettük be saját haltenyésztési szabadalmainkat. Mi akkor láttunk világot, amikor az ország be volt zárva, ráadásul sokat is kerestünk. Ekkor éreztem, hogy a megszerzett tudással mire mehet az ember.
 
- Mindezek ellenére eljött a cégtől.
- Gyakorlatilag rosszul esett egy értekezleten elhangzott mondat, és még aznap felmondtam. Rajtam kívül senki sem gondolta komolyan, én viszont éreztem, hogy lépnem kell. Akkor a felmondási idő hat hónap volt, leteltével 1988-ban megalakítottam az ország első magán halas cégét, az Aranyponty Kistermelők Szövetkezetét, itt Százhalombattán, a saját lakásomban. Béreltünk területet, hoztuk, vittük a halakat, sokat dolgoztunk, de óriási nyereségünk volt, amit leginkább fejlesztésekre fordítottuk.
 
- Hogyan került kapcsolatba a rétimajori tógazdasággal?
- 1992-ben halat vásároltam onnan. Borzasztó állapotban volt, akkor semmit nem láttam benne. Leromlott, széthordott épületek, elhanyagolt, elvadult tavak, közmű semmi. 1994-ben felajánlották, hogy vegyem bérbe, amit nem akartam, végül használatba adták ingyen, legalább nem termel tovább veszteséget. Amikor megindult a halászat privatizációja is, Rétimajorra sokan licitáltak, de a végére ketten maradtunk, és mi ajánlottuk a többet. Mivel minden bevételt visszafordítunk évről évre, lépésről lépésre fejlődik a gazdaság. Kialakítottunk egy diverzifikált, sok lábon álló céget, multifunkcionális gazdálkodással, amelyet külföldön is példaként említenek. Hetven alkalmazottal dolgozunk, ami a mezőgazdasági ágazatban nem kis szám. Igyekszünk a terület minden erőforrását felhasználni, kihasználni. A halgazdaság mellett kemping, szálloda, wellness, étterem, borozó, múzeum is várja a látogatókat. Ugyanakkor egy hektáron szőlőt termelünk, szürke marhákat, bivalyokat tartunk, és konyhakerti veteményes is van. Természetesen, minden bio. Úgy gondolom, sikerült megvalósítani egy önfenntartó nagygazdaságot, amilyen régen is lehetett. Éppen ezért a gazdasági válság sem érintett meg minket különösebben. A látogatottság 16-17 százalékkal nőtt idén. Igaz ugyan, hogy kevesebbet költenek, de eljönnek és visszajönnek, vagy legalább hírét viszik Rétimajornak.
 
- Egy nagygazdaság koordinálása nem kis feladat, ráadásul számos egyéb feladatot is felvállal, jut idő a családra, kikapcsolódásra vagy a nagy szenvedélyre, a halászásra?
- A családomat leszámítva semmit nem szeretek jobban, mint a munkámat. Az utóbbi időben több tisztségről is lemondtam, mert haszonelvű vagyok, de ha hívnak, és időm engedi, szívesen részt veszek megbeszéléseken, segítem mások a munkáját tapasztalataimmal, tanácsaimmal. Az építés öröme hajt, fejlődni lépésről lépésre - ez az ars poeticám. A fejlesztéseknek Rétimajorban sincs még vége. Tavaly kezdtük el a gyermektáboroztatáshoz szükséges infrastruktúrát kiépíteni, az idén már voltak táborozóink. Ehhez segítséget nyújtott a százhalombattai önkormányzat is, aminek fejében a battai iskolások kedvezményesen vehetik igénybe a tábort hat héten keresztül. Megalakítottuk a Sárrét Közalapítványt, amely a környék tehetséges gyermekeinek nyújt segítséget. Idén elindítottuk a "Halra, magyar! Halra bor!" kampányunkat, és már a következő lépéseken törjük a fejünket, mert fejlődni kell. Nyitottak vagyunk minden olyan ötletre, amely Rétimajor fejlődését szolgálja, amely előnyben részesíti a természetvédelmet, a halászatot. A nagy szerelmem, a halászat is jelen van az életemben, igaz, fizikai munkát már nem végzek, de lehalászás nem történhet nélkülem.
 
Nekem már az kikapcsolódás, ha lejár a hivatali idő, és gyönyörködhetek Rétimajor szépségében, ilyenkor birtokmustrát végzek, végigjárom a területet. Gyakran kis családommal tesszük ugyanezt, és kis hálóval halászunk is. Szoktunk egy-egy hosszú hétvégét is csinálni, amikor általában a Tiszára vagy a Balatonra megyünk. Nagyon szeretek csak úgy üldögélni egy vízparti kávézóban, borozóban. Telente pedig elmegyünk egy-egy hétre síelni, és ha már nagyon hiányzik a napfény, valamilyen melegebb tájra. Igazából ez az egyetlen luxus az életemben.
 
Gyakran kérdezik, mi lesz Rétimajorral ha meghalok? Bevallom, ez igazából nem érdekel. A gyerekeim nem örökölték a halászat iránti szenvedélyt. A felnőtt fiam műszaki beállítottságú, remek szakember, jól átlátja a dolgokat, felnőtt lányom Budapesten dolgozik. Az élet megajándékozott még egy kislánnyal, aki most hat éves.
Elégedett, boldog ember vagyok, olyan dolgokat is megvalósítottam az életemben, amiről még csak nem is álmodtam.
 
- Kit ajánl a következő beszélgetésre?
- Varga Imrével közel 10 évig dolgoztam együtt, még halászként. A világ minden pontján feltalálta magát. A TEHAG felbomlásával látta, hogy halászként nem fog boldogulni, de mivel gyökerei Százhalombattához kötik, hamar feltalálta magát és ma már az Ipari Park egyik vezetője.