Nagykorú lett a Summerfest
2011-07-07 - Az idén 18. alkalommal lobban fel a Summerfest Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár lángja Százhalombattán augusztus 12-e és 22-e között. Az egész országban tapasztalható nehezebb gazdasági helyzet és a rendezvények szigorodó szabályozása elérte a Summerfestet is. Szigetvári József fesztiváligazgatóval arról beszélgettünk, hogyan lehet szűkebb korlátok között is világraszólót létrehozni.
"Vannak évek, amik a kiteljesedésre adnak lehetőséget, és van, amikor a túlélésre törekszünk" – fogalmazott. Az idén – és talán még néhány éven át – a legnagyobb kihívás az, hogy sikerül-e egyáltalán megvalósítani a terveket. A támogatási rendszer átszervezése miatt az önkormányzati segítségen kívül, külső forrásokra nemigen számíthat a rendezvény. Kevesebb lesz a program és drágább is a nézők számára, mint azt a korábbi években megszoktuk. A nyitó- és záróceremónia gazdag gálaműsoráért azonban 1500 forint megállja a helyét bármilyen hasonló kulturális rendezvénnyel összehasonlítva. Ebben az évben tizenkilenc ország táncosai hozzák el műsorukat, egyebek mellett Azerbajdzsánból, Csecsenföldről és Libanonból.
 
A fesztivál ezúttal teljes egészében a Szent István téren és környékén valósul meg. A főtér ad otthont a nyitó- és záróceremóniának, valamint az augusztus 20-i ünnepségnek. A dugók és balesetek elkerülése érdekében ezeken a napokon, 17 órától elterelik az autós forgalmat a belvárosból. Parkolni a nagyobb bevásárlóközpontok parkolóiban, illetve a BKK mögött lesz érdemes. A tavalyihoz hasonlóan a Rendezvényközpont Damjanich út felőli parkolójában fog állni a sokadalmi Fesztiválsátor, körülötte vásárosok kínálják majd portékáikat. Nagy népszerűségre számíthat Kádár Ferkó Fotószínháza, akiért már az Óvárosi Napokon is rajongott a közönség. Ezúttal hosszabb ideig marad, így több mindenkinek lesz lehetősége nosztalgikus hangulatú fotográfiákon megörökíttetni magát.
 
Az éjszakai klubéletet érinti leginkább a változás. A nagy, közös Fesztiválklub helyett ezúttal különböző stílusok és hangulatok között válogathat a közönség. Az IKSZ-ben nemzetközi diszkó, mellette, az átjáróban folkkocsma várja majd a szórakozni vágyókat. A BKK előterében jazzes-csendes zenehallgatásra lesz lehetőség, a Nyitott Színpad Zenei Egyesület zenészei pedig azt remélik, közös muzsikálásra bírhatnak majd néhány külföldit is. A lépcsős teraszon evős- ivós-beszélgetős társasági életet lehet majd élni. A belső udvarban pedig a tervek szerint esténként kultikus közösségi filmeket, klasszikus kedvenceket lehet majd látni.
 
A 2011-es Summerfest is tartogat nagyszabású kulturális csemegéket. Kiemelt programjai között szerepel a Csík Zenekar és a Rackajam közös muzsikálása, amely a népzenétől a rock and roll forradalomig repteti a hallgatóságot. Ismét fellép, ezúttal önálló koncerttel a március 15-i ünnepségen is közreműködő Cimbaliband. Az augusztus 20-i ünnepséget pedig a Száztagú cigányzenekar és Wolf Kati közös produkciója koronázza meg.
 
Az Aranyszív Napján ismét lesz Népszavalás a Gátőrházban, amihez interaktív játékkal csatlakoznak a Kiskörúti Színi Suli növendékei. A programot Kiss Judit Ágnes költőnő, Füri Anna zongorista és zenész társaik műsora zárja.
 
A Liszt Év jegyében a tavalyi világzenekart is vezénylő Pál Lajos összeállított egy zenei mozaikot a zeneszerző legismertebb műveiből, aminek kottáját már el is küldték a külföldi csoportoknak. A fesztivál nyitótáncát a II. Magyar Rapszódiára adják elő a Forrás táncosai.
 
Augusztus 15-én sokféle program zajlik majd párhuzamosan. A BKK galériájában kiállítást szervez a Hangszeresek Országos Szövetsége, ahol a magyar népi hangszerek használatát is szeretnék megtanítani interaktív workshop keretében. Mindeközben a Magyar Cigány Integrációs program tehetségkutató versenyén 10-18 éves romazenészek mérik össze hangszeres tudásukat különböző műfajokban. A legjobbak délután gálaműsort adnak a Fesztiválsátorban.
 
Ugyanezen a napon az Önkéntesség Európai Éve alkalmából a százhalombattai Önkéntes Ördögök rendeznek különböző programokat sztárvendégekkel és más civil szervezetekkel.
 
A Népek Bálja után kivételes látványosságnak ad majd hátteret a megújult Szent István tér. Színes fényei és vizei között budapesti kortárs táncosok adják elő Händel Vízi zenéjére Zene-víz- tűz-fény című produkciójukat.
 
Ám mindezen programokon túl a fesztivál lényege a találkozások, az együttlét öröme, az élmény, amely a százhalombattaiak számára tíz napig házhoz jön.
 
Jegyeket július 18-tól lehet vásárolni a BKK jegypénztárában, illetve elektronikusan a www.summerfest.hu oldalon, ahol a részletes program is megtalálható.