- Első emlékeim egyike, hogy az 1-es iskola falára vetítettek egy mozifilmet. Jó impressziókat szereztem és az egyetemi évek alatt megszületett a döntés, hogy ide jövök dolgozni. Tanulmányi ösztöndíjat kötöttem a DKV-val, és amikor eljött a diplomamunka ideje, a gyár által javasolt témákból választottam. Reális problémákkal foglalkozhattam a helyszínen. 1978 szeptemberében elkezdtem a "mérnökóvodát".

 

- Az mit jelentett pontosan?

- Féléves bemelegítést és ráhangolódást. Megismertük a vállalat különböző területeit és azok vezetőit. A látottak és tanultak alapján pályázhattunk a felkínált állásokra. Stratégiailag fontosnak tartottam, hogy gyakorlatban használható tapasztalatom legyen, így a termelésben helyezkedtem el. Akkoriban természetes volt, hogy először műszakba jártam. Most a frissen végzett mérnököknek nem szükségszerű, hogy minden lépcsőfokot végigjárva jussanak a hierarchia magasabb szintjeire, pedig a trükköket, mesterfogásokat akkor lehet igazán megtanulni, ha például éjszakai műszakban kell önállóan döntést hozni. Vezetőként is akkor tud empatikus lenni az ember, ha előtte már átélt egy-két dolgot.

1982-ben új fejlesztések indultak a kenőolaj-hidrogénezés területén, és üzemvezető-helyettesként lehetőséget kaptam, hogy ott hasznosítsam szakmai ismereteimet. Kerestem és kaptam olyan feladatokat, amikben kihasználhattam újítókészségemet. A nyolcvanas években már felmerült az igény, hogy a vezetők tudjanak idegen nyelven kommunikálni. Az amerikai dominancia miatt az olajiparban az angol az uralkodó nyelv. Kértem a feletteseimet, hogy tanulhassak. Kétszer hat héten át intenzív tanfolyamon csak az angol-tanulással foglalkoztam, a szakkifejezéseket pedig szakkönyvekből sajátítottam el. Néhány év múlva, de még a rendszerváltás előtt utazhattam először Londonba üzleti tárgyalásra. Nagy élmény volt látni azokat a helyeket, amiket korábban csak könyvekből vagy filmekből ismertem. Bepillanthattam a nyugati kultúrába, az üzletkötési protokollba.

 

A kenőolaj-hidrogénezés mellett a mikroparaffin-gyártás is a feladataim közé tartozott, amely dinamikusan fejlődött. 1988-ban indult a paraffingyári tevékenységem, aminek egy év múlva már a vezetője voltam. Technikumi osztálytársam lett a helyettesem, akivel nagyon szép eredményeket értünk el. Az ott dolgozó hetven munkatársnak köszönhetően teljesítménycsúcsokat állítottunk fel. Az emberek, a csapatok motiválásához kellett az a tapasztalat, amit korábban a gyakorlatban szereztem.

 

Sokáig nem ültem a babérjaimon, új idők jöttek. A ’90-es években megkérdeztek, akarok-e angol nyelvű menedzserképzésre járni Budapestre? Felfrissítettem az angoltudásom és sikerrel felvételiztem. Kanadai, amerikai és magyar professzorok tartottak előadást. Azzal ösztönöztek bennünket, hogy a legjobb nyolc hallgató Amerikában fejezheti be tanulmányait. Így jutottam el hat hétre Louisianaba, ahol egy olajipari veszélyes hulladékokat feldolgozó cégnél tanulmányoztam a működést és a fejlesztési lehetőségeket. Majd négy hétig egy houstoni olajvállalatnál arról tanultam, hogyan kell a piaci igények változásaihoz illeszteni a vállalkozás működését. Végül Pittsburgban fejeztem be a harmadik trimesztert 1992-ben. Miután hazajöttem, már az újonnan szervezett MOL-nál, a termelésirányításban hangolhattam össze a zalai, a tiszaújvárosi és a battai finomítók működését.

 

A ’90-es évek közepétől a downstream-ben kaptam szerepet. Itt első feladataink közé tartozott az úgynevezett maradék-feldolgozás, amelyen egy csapat tagjaként dolgozhattam. Addig az erőmű égette el a fűtőolajat, sok káros anyag kibocsátása mellett, de hamarosan megépült a késleltetett kokszoló, aminek végtermékét például a vasgyártásban lehet továbbhasznosítani.

 

Innen hamarosan a MOL stratégiai főosztályvezetői székébe kerültem. A vállalat akkor vált nemzetközivé, kezdett részt venni a külföldi olajkutatásban, megjelent a közép-európai üzemanyagpiacon, akkor tanulta, hogyan lehet eredményes a stratégiája. Kiváló lehetőség volt, hogy a menedzserképzőben tanultakat alkalmazni tudjam. Az első nagy dobás a szlovák Slovnaft felvásárlása volt, amivel a MOL lépéselőnybe került a legnagyobb közép-európai riválisával, az ÖMV-vel szemben. A cégcsoport fejlődésében nagy szerepe volt a megújult igazgatóságnak és az új szemléletű vezetésnek. Ott fogalmazódott meg, hogy a MOL legyen domináns, dinamikusan fejlődő közép-európai vállalat.

 

Akkor jött a megkeresés, elmennék-e a Slovnaftba, hogy összehangoljam a termelést és a kereskedelmet. Létrehoztuk az SCM szervezetet, aminek fő feladata, hogy maximálja a teljes értéklánc – a kőolajtól a benzinkút pisztolyáig tartó – profitját.

 

A Tiszai Vegyi Kombinát privatizációja körül megjelentek nem kívánatos befektetők, akik veszélyeztették a MOL alapanyag-elhelyezését, de az ezredfordulón a MOL-csoport tagjává vált. A cégen belüli repatriálási hullám jegyében 2006-ban hazatértem és a Petrolkémia SCM vezetője lettem. Dióhéjban ennyi a szakmai karrierem.

 

- Ez igazán szép ívű pálya! Nem is értem, hogyan jutott ideje közben a családra vagy a kikapcsolódásra.

- 1978 nyarán nősültem, vegyészmérnök feleségem egy év múlva jött utánam a városba. Első lányuk ’80-ban született, az öccse ’81 őszén, húga ’82 végén. Amikor vezető lettem, már három gyerekkel megturbózott motiváció állt mögöttem. ’87-ben az intenzív nyelvtanulással egy időben vágtunk bele a családi ház építésébe. Azt terveztük, hogy sok gyerekünk lesz, de abban az időben három is soknak tűnt. Aztán ’97-ben megszületett a legkisebb lányunk, ’99-ben pedig a kisebbik fiunk. Pozsonyba már velük együtt költöztem. Onnan gyakran hazajártunk és belefogtunk egy újabb családi ház építésébe. Akkorra a feleségem feladta a munkáját, és főleg az otthoni feladatokra koncentrált.

 

Az ember mindig szeretne több időt, de úgy gondolom, jutott sok mindenre: focira, teniszre, társasági életre, sítúrákra barátokkal, erdélyi utazásokra a családdal. Két nagy gyerekem már önálló, mindkettőjüknél van egy-egy édes, kék szemű lányunokám. Miután sokan vagyunk, gyakoriak a születés- és névnapok, olyankor mindig összejövünk. Ki kell mondanom, hogy a feleségem és a szüleink támogatása nélkül nem érhettem volna el ennyi mindent. Köszönöm nekik! És talán a Teremtő akaratával sem volt ellentétes ez a pályafutás.

 

- Kit ajánl a következő beszélgetésre?

- Huff Zsolt kollégám is érdekes pályát futott be, Olaszországban is dolgozott egy ideig.