A SZIKÉ-ben most ennek a kollegának a munkái láthatók, s valóban vannak köztük festmények is. De szinte nincs két egyforma technika: olajjal, akrillal kenve, fújva, másutt elektronikusan nyomtatva, itt-ott ragasztva készültek a képek. Stílusukban is markánsan különböznek: a szinte klasszikusan pontos rajztól a paródián át a teljesen absztraktig. A kiállítás mégis egységesnek tűnik, mint, mondjuk, egy teljesen hagyományos tájképfestő tárlata. Mert Sós József – ha nem is úgy hagyományosan – tulajdonképpen tájképfestő. Azt a környezetet festi meg a maga banalitásával, agresszív jeleivel, városi kaotikusságával, amely körülvesz minket. A városi ember, ha tájat akar látni, vagy kocsiba ül és utazik és letér az útról, vagy egyszerűbben: bekapcsolja a tévét, s még válogathat is. Sós József a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán tanul. De mintha nem annyira a médiumok, hanem az azok között (inter) vergődő ember érdekelné. Műveinek igazi megjelenési terepe nem is az ilyen szokványos tárlat, hanem a hálózat beláthatatlanul hatalmas "kiállító terme". Blogján (edgeone.blogspot.com) az egyszerű rajzoktól az elgondolkoztató vizuális ötleteken át az angol és magyar nyelvű szövegekig sokkal több található, mint amit egy művész egy hagyományos kiállításon bemutathat.

Persze, az itt kiállított festmények egy része is mintha ezeket az egymás hálójába gabalyodott hálózatokat modellezné. A kiállítás finom humora viszont segít nekünk végül kibogozódni. És kibontakozni. A Sós József kiállítás július 8-ig látható a SZIKÉben.