Bizonyítvány és muzsika
2011-06-14 - Bizonyítványosztással és muzsikálással zárul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2010/2011-es tanéve a Kőrösi Csoma Általános Iskolában Százhalombattán. A június 20-i eseményen többek között fellép Hollós Petra klarinétos, aki jövőre a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatja tanulmányait.
A művészeti iskola zenei tagozatán az elmúlt évekhez hasonlóan a hangszeres és zeneelméleti oktatás mellett kamaramuzsikálás és zenekari munka is folyik. A hallgatók eredményes évet zártak, több versenyen is szépen szerepeltek. Az V. Pest Megyei Kamaraversenyen a Hollós Petra, Albert Réka, Molnár Fanni Franciska és tanáruk, Brezánszky Ágnes alkotta klarinét kvartett kiemelt nívódíjat kapott. A regionális fuvolatalálkozón Gergely Annamária tanítványai, Sándor Zita és Patakfalvi-Vígh Kincső duója érdemelt kiemelt nívódíjat. A II. Pest Megyei Rézfúvós Versenyen Antal Gábor tanítványa, a második évfolyamos trombitás, Szücsi Dániel ért el második helyezést a korosztályában.

A tanév során a tagozat vendégül látta egyik volt hegedűs-tanítványát, annak új tanárát és diáktársait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolából. Koncertjük kiemelkedő színfoltja volt az évnek és tanulsággal is szolgált a helyi növendékek számára. Szembesülhettek azzal, mennyit lehet elérni egy év alatt, ha profizmusra térnek át. Az iskola szeretne hagyományt teremteni ezekből a diákkoncertekből – mondta Adorjánné Visontai Katalin tagozatvezető.

Az év elején megszületett a régóta várt új tanterv az alapfokú művészetoktatási intézmények számára. A minisztériumi rendelethez igazodva a battai iskolában is kidolgozzák a helyi programot, amit szeptember 1-től felmenő rendszerben kell bevezetni. Eddig bizonyos tanszakokon két évet tanultak a gyerekek előképzőben, négy évet alapfokon és négy évet továbbképzőn. A 2011/2012-es tanévtől minden hangszerrel át kell térni a hat éves alapfokú, összesen tehát 12 éves képzésre. 2004 óta csak azok mehetnek továbbképzőre, akik elvégezték az alapfokot és lették a vizsgát. A helyi iskolában idén hatan vizsgáztak, közülük öten folytatják tanulmányaikat.

Március közepén tanárváltás történt a rézfúvósoknál, a távozó Hornyák György helyére érkező Bolla Gábor harsonás megörökölte a Városi Fúvószenekar vezetését is. Az új oktató Debrecenben végzett a zeneművészeti főiskolán, játszik fúvós zenekarban, rendszeresen fellép jazz-együttesével. Június 10-én az ő vezényletével adott hangulatos koncertet a Városi Fúvószenekar a Piac téren. Az intézménynek a következő tanévre szüksége van még főiskolát vagy zeneakadémiát végzett gitár- és csellótanárra.
Annak ellenére, hogy idén nincs lehetőség a több évtizedes balatonalmádi alkotótáborra, a tanárok egyhetes szakmai programmal készültek a városban és a környéken. A csekély érdeklődés miatt azonban úgy döntöttek, nem tartják meg az idei tábort. Az intézményvezető reményét fejezte ki, hogy jövőre valahol meg tudják valósítani az elképzeléseket.

A felvételi és a beiratkozás augusztus végén, szeptember elején várható. Augusztus első napjaiban már minden információ elérhető lesz a korosi.battanet.hu oldalon.