Mesekönyv a Föld Napjára
2011-04-26 - Környezetvédelmi mesekönyv-bemutatót tartott a százhalombattai Faluvédő Egylet és a szervezet hulladék-kommandója a Föld Világnapja alkalmából április 22-én a Hamvas Béla Könyvtár gyermekkönyvtárában.
A könyvbemutatóra közel ötvenen érkeztek távolabbi településekről, mint például Hódmezővásárhely, Őrbottyán, Mátraszőlős vagy Jászberény. A két civil szervezetnek még határon túli magyarokat is sikerült megmozgatnia, a Vajdaságból és Erdélyből is érkezett mese pályázati felhívásukra. A rendezvényen Pátkai Zsolt alpolgármester képviselte az önkormányzatot, és ajándékot adott át a gyerekeknek.
A másfél órás rendezvényt Tóthné Kurán Julianna könyvtárigazgató nyitotta meg, majd egy kisfilmet vetítettek, amely a globális felmelegedés, az üvegházhatások, illetve az emberi pazarlás okozta problémákra hívtak fel a figyelmet.

Elhangzott egy-egy díjazott mese is Kovács Marianna könyvtáros illetve két fiatal szerző előadásában.
A beérkezett 45 meséből 41 került a kiadványba, amit százhalombattai gyerekek illusztráltak. A kötet támogatók segítségével 60 példányban jelenhetett meg. A két szervezet anyagi forrásokat keres az utánnyomás érdekében, mivel azt szeretnék, hogy minél több százhalombattai gyerek könyvespolcán ott lehessen a környezetvédelmi mesekönyv.  A zsűri 12 díjat osztott ki az alábbiak szerint:
Környezet- és természetvédelmi kategóriában:
III. helyezett Meichl Ágnes (Budapest) – Zsuzska és a tündér című meséje, amely egy kislányról szól, aki a takarékos vízhasználatra hívja fel a figyelmet. 
II. helyezett Tóthné Kiskartali Judit (Andornaktálya) – Sárkánylány című meséje egy sárkány és egy fiú szerelméről szól. A fiú megtanította a sárkánylányt a természet szeretetére, a mese végére a természetre nem figyelő sárkányból takaros menyecske lesz.
I. helyezett Dr. Exner Veronika (Budapest) – Igazi kincs című meséje szintén a víz fontosságára hívja fel a figyelmet. Az ember hajlamos elvakulni az arany látványától, így tett mesehősünk is, aki azt kívánta, hogy a tó vize változzon arannyá, de akkor jött rá igazából, mi is az igazi kincs, amikor szomjúság gyötörte a növényeket, az állatokat és az embereket.

Szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás kategóriában:
III. helyezett Sztankó Ildikó (Szolnok) – Manómeséje egy erdei manóról szól, aki folyton szemetet szed, így elnevezték Palack Ernőnek. Munkájához további három erdei manó csatlakozott. A négy manó szétosztotta egymás között a feladatot, s négy irányba mentek a világba, hogy megtisztítsák a szeméttől a Földet.
II. helyezett Bagó Brendon (Mátraszőlős) – Janika, a bátor kuka című meséje egy kis köztéri kukáról szól, akit csúfolni kezdenek a nagy szelektív hulladékgyűjtő edények, de a tisztaság tündére, Zsófia segítségével sikerül kivívnia a tiszteletüket.
I. helyezett Kormos Norbert (Jászberény) – Egy szemeteskuka töprengései.

Különdíjat kapott:

Kormos Leila (Jászberény) Ribizli és Szeder című meséje, amely két jegesmedve kölyökről szól, akik mindent megtesznek, hogy a játszó- és életterük a globális felmelegedés által ne kerüljön veszélybe.
Ruff István Zalán (Dunaföldvár) - Holdviola megmenti az erdőt! című meséje. Holdviola szembeszáll a buta királlyal, aki az erdőt nem kímélve szemetet helyeztet el.
Rába Ildikó Mariann (Békésszentandrás) – Erdei üzenet című meséje, amely egy mókus erdei élményét adja át üzenet formájában az embernek.
Simkurát Mihály (Őrbottyán) – Vörös Rózsa, Hóvirág, zöld Erdő című meséje három testvérről szól, akiket apjuk, a király, az ellenséges király hada elől egy csodaital segítségével tűzzé, vízzé és földdé változtatott.
A Faluvédő Egylet különdíjasa: Mika Gabriella (Budapest) Antigenezis című munkája, amely az emberiség elpusztulását jósolja meg az ember gyarlósága és kapzsisága miatt.
A Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat különdíjasa az egyetlen százhalombattai szerző, Pék Andrea. Meséjének címe: Húshagyó – vegamese –, amelyben korunk egyik legnagyobb ökológiai problémájára, az állattartás és a globális felmelegedés közötti összefüggésre kívánja felhívni a figyelmet.

A szervezők köszönetet mondanak a támogatóknak – a GDF SUEZ Dunamenti Erőmű zrt.-nek, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft-nek., a Hotel Kapitány Sümegnek, a Batta Business Class-nak, az 1x1 Nyomdának, a Font-Press Kft.-nek, a Mol Nyrt.-nek -, továbbá a Hamvas Béla Városi Könyvtár kollektívájának, Szula Zsuzsannának, Tápai Istvánnak, akik munkájukkal emelték a könyv színvonalát és számos önkéntesnek, akik részt vállaltak az esemény lebonyolításában.

A fotókat Vigh Zsolt készítette.