Az irodalom hősei
2011-04-11 - Idén is díjátadó gálával koronázta meg a városi vers-, próza- és népmesemondó versenyt a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár április 10-én. A családias hangulatú rendezvényen óvodástól középiskolásig a különböző kategóriák győzteseit hallgatta meg a közönség.
Magát az irodalmat ünnepeljük egy nappal a Költészet Napja előtt – fogalmazott köszöntőjében József Rozsnyai Júlia könyvtáros, a zsűri elnöke. Ezek a gyerekek, nagyon sokat foglalkoztak az utóbbi időben az irodalommal. Megkeresték, kiválasztották a műveket, értelmezték és megtanulták azokat. Ha csak annyi értelme volt, hogy közben megtetszett nekik a betűk íze, már mindenki nyert. Egyúttal megtanultak hősiesen kiállni és szembenézni az őket figyelő közönséggel, megvédeni mondandójukat.
 
József Rozsnyai Júlia később még hozzátette, egyrészt örül, hogy egyre több kisgyerek jelentkezik, másrészt nagyon hiányolja a középiskolás korosztályt. Sok nagyszerű költő sokféleképpen megfogalmazta már ennek az életkornak a lázadását, érzéseit, jó lenne ezeket a verseket kamaszoktól hallani, de úgy látszik, nem divat már verseket olvasni, szavalni.
 
Minden évben vannak visszatérő arcok és nevek. Az Enyedi-név pedig kiemelten sokszor visszacseng. A négy testvér – Gina, Vivien, Robin és Kitti – évről évre megmérettetik magukat, és legtöbbször díjjal térnek haza. De nem csak azok gazdagodtak a versenyen, akik könyveket és oklevelet kaptak, hanem minden résztvevő. Ide értve a szülőket, a testvéreket és nem utolsó sorban a felkészítő tanárokat. A zsűrinek is évről évre örömet okoznak a produkciók. A verseny díjazottjainak névsora megtalálható a Hamvas Béla Városi Könyvtár árpilisi archívumában.
 
ani