A mocsarak módszerét másolja az a természetes biológiai szűrőrendszer is, ami mesterségesen kialakított és működtetett medencékből és azokba telepített speciális növényekből áll. Némi műszaki beavatkozáson kívül nem igényel mást, mint fenntartója fizikai erejét. De abból sokat, mivel folyamatos karbantartásra, tisztításra van szükség. A sokmedencés megoldás miatt igen sok víz elpárolog, de ez minden ülepítős eljárásnak problémája. Nem is minden vizes területen élő növény alkalmas erre a feladatra. Hiszen, ha csak háztartási szennyvízzel találkozik, akkor is jól kell tűrnie és kezelnie szélsőséges kémiai hatásokat. Ipari méret fel sem vetődik, de például a belgáknál és a franciáknál az igazán öntudatos környezetvédők hajlandók beáldozni a kertjük végét egy ilyen "álmocsárnak". Ehhez azonban szervesen kapcsolódik a tudatos vízfogyasztás, ami például az energiában és iható ivóvízben szűkölködő vidékeken természetes ösztön. Ezért lehet ott megoldás ez a kis energiaigényű, teljesen környezetbarát, de viszonylag alacsony hatékonyságú rendszer.

 

Az úgynevezett élőgépes szennyvíztisztítás a növényeket alkalmazó természetes, valamint az eleveniszapos és a csepegtetőtestes szennyvíztisztítás kombinációja. A bonyolult ökológiai rendszert alkalmazó "élőgép" nem csak mikroorganizmusokat, hanem állatokat és növényeket is tartalmaz. Ezek a mesterségesen felállított rendszerek oktatási és kutatási célokat szolgáló ökológiai központokként is működnek.

 

Minden szennyvíztisztító rendszer ugyanazon kémiai folyamatok alapján dolgozik, de nagyobb – városi, ipari – méretekben szükség van bizonyos folyamatok felgyorsítására és hatékonyabbá tételére. Sokszor pedig speciális – olajos, zsíros – szennyeződésekkel kell megbirkózni. Ezek eltávolítása azért is fontos, mert elzárják a vízfelületet, gátolják a természetes folyamatokat. A mechanikai tisztítást biológiai, majd kémiai-fizikai eljárás követi.

 

Az első lépés végén megmaradó szerves iszap a legnagyobb térfogatú melléktermék az eljárás során. Ahhoz, hogy hasznosítható legyen, további tisztításra, ártalmatlanításra van szükség. Ezután lehet alkalmazni a mezőgazdaságban, komposztálásra vagy akár biogáz-termelésre is.

 

A másodfokú, azaz biológiai fázisban a szennyvízbe telepített, sokszor drága pénzért vásárolt mikroorganizmusok végzik a dolgukat: például széndioxidra és vízre bontják a szerves vegyületeket. Olvasóink emlékezhetnek, hogy néhány hónapja – a nagy esőzések idején – a SZÁKOM ellenőrizte a csatornarendszert, hogy kiszűrje a szabálytalan bekötéseket. Tudniillik a csapadékkal higított szennyvíz biológiai szempontból nem biztosít megfelelő életkörülményt a szennyvíztisztítóban "dolgozó" baktériumok számára, amik így tulajdonképpen "éhen halnak", az állomány pótlása pedig és sok millió forintba kerül.

 

Az utolsó – kémiai és/vagy fizikai – lépésben a nitrátok, foszfátok és nehézfémek semlegesítésére, illetve kivonására kerül sor. Ehhez ásványokat, speciális tulajdonságokkal bíró agyagot, vagy aktív szenet alkalmaznak, amelyek lekötik, vagyis megfoghatóvá és eltávolíthatóvá teszik ezeket a vegyi szennyeződéseket. Végső csapásként a még előfordulható mikrobákat klórozással semmisítik meg, mielőtt a már tisztított szennyvizet valamilyen természetes befogadó közegbe – folyóba, tóba – vezetik. A technológia kiválasztásánál ennek a terhelhetősége is fontos szempont.

 

Az Európai Unióban szigorú szabályok rendelkeznek a rendszerekből kikerülő, tisztított szennyvizek minőségéről. Az EU pályázatokkal szorgalmazza és támogatja a már meglévő víztisztítók korszerűsítését, technológiai átalakítását.

 

Kép: h. maps.google.com