Cserkészbál Bayerlandban
2011-03-07 -
Sörsátort emelkedett az óvárosi Közösségi Házban, no nem az Oktoberfest idején, ahogy ez Münchenben lenni szokott, hanem farsangfarkán, március 5-én. Talán ki is tetszett találni, sörfesztivált varázsolt ide most a helyi cserkészcsapat sörrel rogyásig, pálinkákkal, óriásperecekkel, virslivel és sokféle kolbásszal. És hogy a mulatság emlékeztessen a helyi ízekre is, főtt csülköt is kínáltak mustárral vagy ecetes tormával. Totószelvényeket is osztogattak bajor népviseletben ügyködő szervezők ugyancsak mókás, beugratós kérdésekkel.

Rövidesen rázendített az adonyi Nescafé együttes, majd színpadra lépett a müncheni Bürgermeister, és megnyitotta sörfesztivált. Elmondta – egyebek mellett –, hogy az első müncheni Oktoberfestet 1810-ben rendezték. Sokan gyanították, hogy a két arasz hosszú bajszos polgármester Mikulásik Gáborral azonos, de sörivás közben nem szokás ilyesmit firtatni. Sörtáncot lejtettek a cserkészlegények a műsor során, majd rákkeltő reklámot jelenítettek meg. Saját megfejtésünk szerint nem a víztől, hanem a sörtől éled fel a rák. És nem a gyilkos kórról, hanem a víziállatról volt szó. Éjféltájt már tetejére hágott a hangulat, nem annyira a sramli zenétől, hanem inkább a hangulatos diszkó muzsikától. A vigasság – mondják – hajnalhasadásig tartott. Beszélik, volt tehénfejés is tehénszépség-versennyel, sörváltó több ízben is, és jódlizás, ami azon a germán tájon elmarasztalatlan. Csakhogy a krónikás addigra – koránál fogva – hazahajózott a sör habjain.