A Lancia Genfben mutatja be új modelljeit
2011-02-24 -
Most, egy évvel a Lancia és a Chrysler között létrejött szövetség után a két márka eggyé vált. Ezzel egy olyan, új dinasztia jött létre, amely két autóipari ikon legjavát: a Chrysler márka stílusgazdaságát, valamint stresszmentes élményt biztosító funkcionalitását, illetve a Lancia ízlését, innovációs képességét és a tökéletesség iránti rajongását egyesíti.
 
Az új szövetség gyümölcsei azok a Lancia modellek, amelyeket a márka a Genfi Autószalonon mutat be a világnak: az új Ypsilon, az új Thema, az új Flavia Cabrio tanulmány, az új Grand Voyager és az új Delta. Ezek a modellek kivétel nélkül olyan, egyedülálló termékek, amelyek ékesen hirdetik a két márka közös értékeit - a stílusos megjelenéstől a technológiai innovációkig, az évszázados hagyományoktól a jövőbeli kiválóságukba vetett hitig -, és természetes kiegészítői annak a szövetségnek, amely 12 hónappal ezelőtt köttetett, és rekordidőn belül máris egy sikeres, hatalmas potenciállal bíró partneri kapcsolattá vált.
Megszületett az új Lancia - egyike azon kevés márkáknak, amelynek kínálata a B-szegmenstől a nagy buszlimuzinokig teljesnek tekinthető, és az egyetlen olyan autógyártó a világon, amely a "prémium" autók fogalmát újraértelmezve megszünteti a vágy és a birtoklás közötti akadályokat, és egy olyan, "megfizethető fényűzést' teremt, amely immár nem kiváltság, hanem alanyi jog. A márka "küldetése" az, hogy barátságos, elegáns luxust kínáljon, tökéletes olasz stílusban, minden olyan szegmensben, ahol erre kereslet van, beleértve a klasszikus tömegpiaci kategóriákat is.
 
A Lancia összes új modellje - beleértve a kínálatban maradó (háromajtós) Ypsilon és Musa modelleket is - tökéletesen kielégíti azon kifinomult vásárlók elvárásait, akik ragaszkodnak a "birtoklás" élményéhez, ám nem kívánják fitogtatni anyagi státuszukat. Azon ügyfelekét, akik képesek egyszerre magukévá tenni olyan, egymásnak homlokegyenest ellentmondó fogalmakat, mint a hagyomány és az innováció, a racionális gondolkodás és az érzelmek, az individualizmus és a társadalmi érzékenység. Azon ügyfelekét, akik a legjobbra törekszenek, és nem hagyják, hogy mások véleménye vagy a pillanatnyi divat eltérítse őket értékeiktől. Az ő világuk az exkluzivitás világa, amelyet nem köt gúzsba az értékes, költséges tárgyak birtoklásának képzete, helyette a személyes, szubjektív élvezetekre és az elégedettségre összpontosít. Az ilyen ügyfelek számára az új Lancia minősége még tovább vezet: az autókban helyet foglalva többszörös érzékszervi élményben lehet részük, hála az alkalmazott prémium anyagoknak, a minden részletben megnyilvánuló, gondos kidolgozottságnak, és annak a technológiai innovációnak, amely mindig a vezető és utasai szolgálatára áll.
 
Az új Lancia számos világpremierjének helyet adó genfi stand az egy évvel ezelőtti koncepciót adaptálva ismét egy kirakós játék megjelenését kapta. Ez alkalommal azonban már a megoldás is látszik: a puzzle elemei tökéletesen illeszkednek egymáshoz, mégpedig a legdivatosabb színek és formák kíséretében.
Ezen a nagy presztízsű kifutón vonul végig most az új Ypsilon, mégpedig soha nem látott, ötajtós kivitelben. Az új modell a Lancia sármját, technológiai kiválóságát és egyedi stílusát fokozott praktikummal és kényelemmel társítva okoz örömöt és izgalmat a rajongóknak. Ez azonban még nem minden. A Lancia új, 'városi divatautója' öt ajtajával igazodik az európai piacot uraló, legfrissebb trendekhez (a B-szegmens kétharmadát uraló karosszériaforma), valamint egy, az eddigieknél szélesebb célcsoport - köztük a fiatal családok - elvárásaihoz.
 
Huszonöt év és több mint 1,5 millió eladott autó után a Lancia 'mini zászlóshajója' a fényűzés, a technológia és a teljesítmény utolérhetetlen egységét kínálja, mindössze 3,8 méteren! Az autó júniustól kapható a nagyobb európai piacokon, szeptembertől pedig (Chrysler márkanév alatt) Nagy-Britanniában és Írországban is.
 
A kifinomult stílus és a gazdag tartalom tökéletes szintéziseként az új Ypsilon alapvető személyisége megegyezik a sikeres elődökével: jellegzetes karaktere tetszetős megjelenéssel és eleganciával csábít, amit a motorok és a komfort terén egyaránt alkalmazott, élvonalbeli technológiák tesznek még vonzóbbá. Ez utóbbiak nem csupán kisebb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást biztosítanak - a TwinAir, MultiJet II és Start&Stop technológiáknak köszönhetően -, de utolérhetetlen utazási élményt is kínálnak. A kategóriában egyedülálló szolgáltatások sorában megtalálható a vadonatúj "Blue&Me-TomTom LIVE" és a "Smart fuel" rendszer, továbbá az innovatív "mágikus parkolási rendszer", a xenon fényszórók és a LED-es hátsó zárófények.
 
Az új Ypsilon három kivitelben képviselteti magát a Genfi Autószalonon. A rendelhető színek, opciók és tartozékok szempontjából ez csupán egy apró, noha meghatározó szelete a kínálatnak. Az egyik autó egy 95 lóerős 1.3 MultiJet dízelmotorral hajtott, kéttónusú (világosszürke / sötétszürke) kivitel, Castiglio® ülésekkel; a másik egy 85 lóerős, 0,9 literes TwinAir modell DFN automata sebességváltóval, háromrétegű fehér fényezéssel és barna bőrkárpittal. Végezetül, a harmadik modell ugyancsak egy 85 lóerős 0.9 TwinAir: ennek izgalmas, irizáló fekete fényezésébe aranyszínű pigmentszemcséket ágyaztak be, aminek hatására a festés napfényben hihetetlen erővel "kel életre". Ugyanezt a hatást érik el, épp csak más árnyalatokkal, az új Ypsilonhoz kínált további, irizáló metálfények (kék, bíbor és bronz).
A Genfben látható, új Ypsilonok rendkívül gazdag felszereltséget vonultatnak fel - a kiviteltől függően: automata klímaberendezés, ködfényszóró, Y-logóval ellátott, egyedi 16 colos keréktárcsák, sebességtartó automata, bőr kormánykerék, CD-rádió MP3-lejátszással, Blue&Me rendszer, sötétedés- és esőérzékelő, parkolóradar, 500 wattos surround hifi rendszer, xenon fényszórók, Gran Luce napfénytető, valamint a vadonatúj "Blue&Me-TomTom LIVE" műholdas navigációs rendszer. Végezetül a Lineaccessori kínálatából válogatott krómozott elemek díszítik az ajtókat, a külső tükörházakat és az első lámpakereteket. Ugyancsak innen származik az a padlókonzol-rekesz, amely tökéletes apróbb tárgyak (a mobiltelefontól a bankkártyákig) tárolására.
 
Az új Ypsilon, a Lancia "mini zászlóshajója" után következzen a márka első globális zászlóshajója, amely két világ legjavát kombinálva az új Lancia jelképeként kelt életre: az új Thema.
Akárcsak az eredeti, 1984-ben bemutatott Thema, a mostani csúcsmodell is a legnagyobb elvárásokat támasztó (ugyanakkor presztízsében is a legerősebb) kategóriában lép szorítóba, hogy végre hamisítatlan alternatívát kínáljon a szegmensben. Ezen cél érdekében az új Thema az olyan, jellemző amerikai értékeket, mint a méret, a kényelem és a lenyűgöző megjelenés, a Poltrona Frau® bőrkárpitozás luxusával, a legnagyobb Lanciákra jellemző tökéletes nesztelenséggel, valamint az olasz sítlus legjavát képviselő, részletekbe menő kidolgozottsággal társítja. Ugyanígy egészíti ki egymást a 3,6 literes benzinmotor Amerikában nemesített, 292 lóerős teljesítménye, és az olasz 3.0 V6 turbódízel motor (190 és 224 lóerős kivitelben) környezeti felelősségtudata.
 
Az új Lancia Thema modellje októbertől kapható az európai piacokon.
 
Az új Thema két modellel képviselteti magát Genfben, közös jellemzőik a Platino felszereltségi szint, a 292 lóerős 3,6 literes benzinmotor, a 22 colos keréktárcsák (a Lineaccessori Lancia választékából), valamint a panoráma napfénytető. Ami a kényelmi és biztonsági megoldásokat illeti, az alkalmazott technológiák a kategória élmezőnyébe emelik a Lancia Themát: több mint 70 egyedi jellemzője között megtalálható a 8,4 colos, UConnect® érintőképernyős navigációs audioberendezés, az adaptív sebességtartó automata ütközésre figyelmeztető rendszerrel, valamint a Parkview(Tm) tolatókamera.
A Lancia másik újdonsága, a Grand Voyager is kiemelt helyet kapott a standon. A Chrysler találmánya, amely annak idején radikálisan átírta az autózás könyvét, új fogalmat alkotott, és maga is fogalommá vált - íme az eredeti buszlimuzin, az utazás művészete. A kategória ikonikus képviselője 27 éve van úton, és ezalatt a világ 120 országában 13 millió példányban talált gazdára. Most az amerikai modell és az olasz stílus házasságának lehetünk tanúi. Ebből a kapcsolatból egy olyan, exkluzív, felső kategóriás buszlimuzin született, amely a Chrysler ezen a téren szerzett tapasztalatát és szakértelmét a Lancia által tökélyre fejlesztett vezetési élménnyel, utazási komforttal, kiváló zajcsillapítással, részletekbe menő kidolgozással és hamisítatlan olasz stílussal elegyíti. Az eredmény: minden idők legjobb Voyagere, amely a Lancia Phedra nyomdokain haladva, annak minden erényét továbbfejlesztve ismét történelmet ír a kategóriában. A standon látható egyik újdonság egy Euro5-ös 283 lóerős 3,6-os motorral szerelt, Platino kivitelű modell. A karosszéria ragyogó fekete metálfényű, a belső teret finom bőrkárpit borítja, a felszereltséget elektromos napfénytető, szuperkonzol, multimédia szórakoztató központ, valamint holttér-figyelő rendszer teszi teljessé.
 
A Chrysler és a Lancia közötti kapcsolatból, az ötletek és képességek egyesítése nyomán rendkívül gyorsan születtek meg az autóipari művészet vadonatúj kifejezési formái. Ilyen a Lancia Flavia tanulmány is: ez a D-szegmensbeli szedán és kabrió az olasz gyártó stílusjegyeit felhasználva egyedi módon értelmezi újra azt a Chrysler 200 modellt, amely rekord időn belül megjelenhet az európai piacokon (a gyártás mindössze hat hónapon belül elkezdődhet).
 
Genf reflektorai két tanulmányautón pihentethetik meg sugaraikat: az egyik egy ragyogó fekete színű szedán, finom fekete bőr belsővel, a másik egy izgalmas kabrió, négy teljes értékű üléssel. A nyitott tetős autózás legjavát megtestesítő autó háromrétegű fehér fényezéssel és elefántcsont bőrkárpittal csábít. A Lancia Flavia tanulmány mindkét karosszériaváltozata gazdag felszereltséget kapott, az alaptartozékok sora lenyűgöző: az ESC menetstabilizáló elektronikától a számtalan légzsákon (többfázisú elülső, valamint oldal- és függönylégzsákok) és elektronikus kipörgésgátlón át az audiorendszer, a tempomat és a mobiltelefon biztonságos kezelését lehetővé tevő, multifunkciós kormánykerékig.
 
Az új Lancia márka bevezetése az ikonikus modellek fejlesztésével folytatódik. Nyilvánvaló példa erre az új Delta, a Lancia mérföldkőnek számító modellje, amely megjelenésekor egy új koncepciót bevezetve a zászlóshajók minőségi jellemzőit ültette át az alsó középkategóriába. A 4,5 méteres autó a felsőbb kategóriák fényűzését és helykínálatát biztosítja: az ülések kanapéként elfektethetők, a kárpitok mintázata minőségi, az utasokat minden úton szinte varázslatos komfort és csend veszi körül
A 2008-ban, ugyancsak Genfben bevezetett kompakt zászlóshajó most visszatér ugyanarra a színpadra, hogy bemutassa a széria legújabb jellemzőit: a Lancia új családi arculatát képviselő, vadonatúj hűőmaszkot, valamint a kibővített felszereltségi és motorválasztékot (köztük az új, 105 lóerős, Euro5-ös 1.6 MultiJet dízelmotort). A Lancia standján a különleges bevezető széria képviseli az új Deltát: az autót az új, 105 lóerős 1.6 MultiJet motor hajtja, a karosszéria kéttónusú "fehér zenit" fényezést kapott "fekete láva" tetővel. A tartozékok sorában megtalálható a bőr és bézs Alcantara® kárpitozás, a kétzónás automata klímaberendezés, a sebességtartó automata, a Blue&MeTM rendszer, valamint a csiszolt 17 colos könnyűfém keréktárcsák.