Támogatják a költségvetési tervet
2011-02-04 -
Kisebb módosításokkal támogatásra javasolja a költségvetési rendelet elfogadását a százhalombattai önkormányzat Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottsága. A köztisztasági, park- és útfenntartási feladatokra, valamint a különböző közszolgáltatásokra, mint az ivóvíz- és távhőellátás biztosított a költségvetési keret. A közfeladatokat a tavalyi színvonalon, illetve a minőség javításával szeretnék ellátni – mondta Kovács Lajos elnök.
 
Emellett támogatták, hogy a költségvetés elfogadása után induljon el a Csokonai utcában tervezett talajvízszint-süllyesztés 29 millió forintos és a Derkovits, Építők és Bartók park, valamint Jedlik Ányos utca felszíni csapadékvíz-elvezetésének 50 millió forintos beruházása.
 
A költségvetési rendelettervezet tartalmazza a hulladéklerakó telep négyes kazettája megnyitásának, a szennyvíztisztító telep fejlesztésének több mint egymilliárd forintos beruházását, valamint az óvárosi óvoda megépítésének költségeit is. Remélhetőleg még az idén elkészülnek a beruházások.
 
A szakbizottság támogatta azt is, hogy önkormányzati apportként a Batta-Invest tulajdonába kerüljön az a 11 hektáros terület, ahol a Batta Ipari Park északi bővítése valósul meg. A kft. tavaly közel nyolcvan millió forintos pályázati támogatást nyert el a közművesítésre, amely a támogatási megállapodás megkötése és a pályáztatás után szintén még az idén befejeződhet. Jó esetben a tizenegy telek értékesítése is megtörténhet 2011-ben, amely 300 millió forintos bevételt jelentene a városnak. (HTV)