Kórustalálkozó Celldömölkön százhalombattai részvétellel
2022-05-09 - A város Liszt Ferenc Vegyeskarának alapítókarnagyára is emlékeztek a Bárdos Lajos nevével harmincadszor megrendezett kórustalálkozón április 26-án. "Elhoztuk nektek a békét" – énekelte a házigazda kórus a közismert zsidó népdalt, négyszólamú feldolgozásban: "Shalom aleichem." A kórusok erre a bő másfél órára tényleg elhozták.
Karöltve (a) Liszttel – Süle Ferenc (1941–2021) címmel nyílt kiállítás a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár aulájában. Süle Ferenc 1974-ben lett az 1960-ban megalapított celldömölki zeneiskola igazgatója, az ő vezetésével jött létre (az 1980/81-es tanévre) az addig óraadó tanárokat foglalkoztató iskola állandó tantestülete. A tárlatnyitón Bejczi Károly, a zeneiskola (ma már zenei alapfokú művészeti iskola) jelenlegi igazgatója emlékezett Süle Ferenchez, akinek nevéhez a Liszt Ferenc Vegyeskar megalapítása is kötődik. A kórust ma a celli zeneiskola egykori növendéke, Süle-tanítvány, Nagy Béláné vezeti. Az ő vezényletével mutatkoztak be a házigazdák a KMKK színpadán. Hoztak népdalfeldolgozásokat – természetesen Bárdos Lajostól is –, ABBA-slágert, végül a népszerű zsidó népdal feldolgozásával kívántak békét a világnak: "Shalom aleichem!" Az énekkart Bejcziné Németh Tünde kísérte zongorán.
A Kis Szent Teréz Kórus Keszthelyről érkezett. Amint karnagyuk, Pálné Szelencsik Klára elmondta: a keszthelyi karmelita bazilikában látnak el szolgálatot, celldömölki műsorukat is egyházi ihletésű darabokból válogatták, Kis Szent Teréz és Szent Pál nyomán a szeretet megidézésével zártak. (A kórusok vasárnap délelőtt a celldömölki Nagyboldogasszony-templom miséjén is közreműködtek.)
A százhalombattai Liszt Ferenc Vegyeskar – karnagy: Kriesch-Lánszki András, másodkarnagy: Kissné Szabó Éva – színes műsort hozott, befejezésül a Valahol Európában musical nevezetes betétdalát énekelték. Hogy "a zene – az kell". Végül a vegyes karok egyetlen nagy kórussá olvadtak össze a színpadon, hogy a Kis kece lányom dallamára született Bárdos-kórusművet elénekeljék: "Szellő zúg távol, alszik a tábor. Alszik a tábor, csak a tűz lángol. Rakd meg, rakd meg jó pajtásom azt a tüzet, Isten tudja, mikor látunk megint ilyet. (...) Bim-bam, bim-bam." (Forrás: vaol.hu)