Horvátországi modellvitorlás kupa
2022-03-31 - A magyar IOM hajóosztály egy része – 9fő – a horvátországi Opatijában versenyzett március utolsó hétvégéjén, az Észak Adria Kupa első helyszínén. A százhalombattai színeket a Dunamenti Energia Modellező Klub képviselte – tájékoztatott Kunvári Sándor az egyesület tagja.
A nemzetközi mezőny – olasz, horvát, magyar – a résztvevő létszám miatt két csoportban szombat délben kezdte volna meg a csatát, de a szélre egy kicsit várni kellet, ami meg is érkezett de nem volt tőle mindenki elragadtatva. Sajnos a szelet inkább szellőnek lehetett nevezni, de ennek ellenére megadták a jelet a rajtra. A csoportbeosztás miatt 2x2 futam zajlott így. Utána várakozás, szél keresés. Négy óra után megérkezett a várva várt szél megfelelő erősséggel, ami további 4 futamot tett lehetővé, azután még az ötödik "A" csoport, majd a "B" csoport futama közben leállt a szél, és "félpályánál" lelőtték a versenynapot.
Másnap, vasárnap 9 órára hirdették meg az első rajtot az előző napi elmaradt "B" csoport futamát. Éppen hogy lement a futam és a szél is leállt. A hatodik sorozatra fél kettő környékén került sor, amikor is megérkezett a szél és a megfelelő szélerő is "A" közép, illetve. A ¾ . Mindenki azt hitte, hogy ez így is marad majd, azonban ahogy lement A-B csoport sorozata, ahogy jött el is állt – újabb szélcsend. Ez sajnos így is maradt a verseny végéig hiába volt kiakasztva a hetedik futam beosztása.
A 23 résztvevőnek 6 futam után hirdettek eredményt.
Battai eredmények: IV. Forró Krisztián, VIII. Forrai Csaba, XI. Illés Zoltán, XVI.Schulek János, XIX.Kunvári Sándor.
 Az eredményt látva azért itt meg kell jegyezni, hogy a horvát versenyzők a világ élvonalába tartoznak, és úgy gondolom, hogy ezen a hétvégén méltó ellenfelei voltunk minden résztvevőnek, ha pár versenyző társamnak nem is úgy sikerült a végelszámolás, ahogy szerették volna, beleértve magamat is.