Majdnem végzett a társával egy gyermekotthonban nevelt fiatalkorú
2020-07-22 - A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 16-án megtartott ülésén elrendelte az előzetes kényszergyógykezelését annak a fiatalkorúnak, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.
A gyermekotthonban nevelt, pszichiátriai kezelt, fogyatékkal élő fiatalkorú gyanúsított 2020. júliusában összetűzésbe keveredett egy másik nevelt gyermekkel. Veszekedésükre több nevelő sietett az udvarra és a vitatkozó feleket az épületbe küldték. Felszólításuknak a gyanúsított nem tett eleget, megpróbált kimászni a kerítésen és köveket dobált a jelenlévők felé.
 
Miután a gyanúsítottat többszöri kísérletre sem sikerült lenyugtatni, a nevelők kilátásba helyezték, hogy értesítik a rendőrséget. Ekkor a gyanúsított a bántalmazásukkal és megölésükkel fenyegetőzött, közben saját testi épségét is veszélyeztette.
 
Többen is megpróbálták megnyugtatni a gyanúsítottat, aki továbbra is agresszívan viselkedett. Ezt követően egy hegyes fadarabot vett magához, mellyel a hozzá közeledő kiskorú sértettet többször megszúrta. A sértett életét a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.
 
A terhelt a rendőrök kiérkezéséig támadó magatartást tanúsított. Miután egy kórház pszichiátriai osztályára szállították, kisebb sérüléseket okozott a személyzetnek, illetve magában is megpróbált kárt tenni.
 
Az ügyészség szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása vagy enyhébb kényszerintézkedés esetén a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el, illetve kivonná magát a felügyelet alól, megszökne és ismeretlen helyre távozna.
 
A letartóztatásra vonatkozó indítványát az ügyészség előzetes kényszergyógykezelés elrendelésére módosította, amit a bíróság 6 hónapra az ügyészi indítvánnyal megegyezően elrendelt.
 
A döntést az ügyész, a gyanúsított és a védő tudomásul vette.
 
A törvényes képviselő fellebbezési jogára figyelemmel a véglegessé válás kérdésében a bíróság 5 munkanapon belül dönt.
 
A végzés nem végleges, de végrehajtható.
 
Budapest, 2020. július 16.
 
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály