Michel Bussi: Fekete vízililiomok
2019-11-26 -
A festői szépségű Giverny-ben holtan találják Jerome Morval helyi szemészt. Szíven szúrták, bezúzták a fejét egy kővel, és bővízű patakba fojtották. ("Kés, kő, vízbe fojtás..." – jegyzi meg társának az egyik nyomozó.) Szinte szentségtörés, hogy ebben az idillien bájos, képeslapra kívánkozó faluban – ahol egykoron az impresszionista művész, Claude Monet a híres Vízililiomok-sorozatot festette – valakit ilyen kegyetlen halálra ítéltek. A gyilkosságot követő nyomozás során fokozatosan pattog le a festék a képről, amelyet az elbűvölő francia faluról őrzünk, és a máz alatt felsejlik egy másik kép. Ezen a másik képen Giverny fullasztó hangulatú, boldogtalan falu, amelyre a mostani mellett egy több évtizeddel korábban elkövetett bűntény is árnyékot vet.

"Mintha minden részletét gondosan megtervezték volna." A Morval-gyilkosság ügyében nyomozó páros egyik tagjának megállapítása nagyon is helytálló, és nem csupán a bűncselekményre vonatkozóan. Amikor a Sunday Times azt írja, hogy Bussi "a modern detektívregény történetének legötletesebb csattanójával" állt elő, bizony nem túloz, de valószínűleg máris lépre csalta a lelkes olvasót, aki joggal hiheti, hogy a bűncselekményben az elkövető személye vagy a tett kivitelezése meglepő. Pedig a Sunday Times által említett csattanó elsősorban a regény felépítésére vonatkozik. Még meg sem alvadt Morval vére, még a helyszínelők sem lepték el a tett színhelyét; mi, olvasók, máris tévúton járunk. Várjuk, hogy felbukkanjon a bevezetőben említett három hölgy ("Az egyik gonosz, lelketlen volt, a másik csalárd, a harmadik önző."), kezdetét vegye a nyomozás, és a szimpatikus detektívpárossal együtt mi is hozzájussunk azokhoz az információdarabkákhoz, amelyekből kirakhatjuk a teljes képet, és választ kaphatunk a két kulcskérdésre: ki ölte meg Morvalt és miért? Várjuk, és joggal, hiszen a rutinos krimiolvasók tudják, hogy a detektívregényírás egyik alapszabálya szerint a jó író mindig biztosítja az olvasó számára a lehetőséget a rejtély felgöngyölítésére.

Márpedig Bussi jó író; nem vádolhatjuk csalással vagy elhallgatással. És mégis: lesz némi igazsága annak, aki a regény végére érve, bosszankodva csukja be a könyvet, mondván, szemfényvesztés történt, és a Fekete vízililiomok nem is "igazi" krimi. Ám a bosszankodók lesznek kevesebben. A többség, jelen sorok írójához hasonlóan, elismeréssel adózik majd Bussi zsenialitásának, és nem felejti el egyhamar ezt a szépirodalmi igénnyel megírt, különleges atmoszférájú krimit, amelyet méltatói joggal hasonlítanak lenyűgöző impresszionista festményhez.

A könyv kölcsönözhető a Hamvas Béla Városi Könyvtárban.
 
Hegedűs Anita